A kormány vezető
politikusai a miniszterelnökkel az élen, a kormánypárti politikusok, a párt
szóvivői szinte kivétel nélkül mind „vetítenek”. Beszélnek össze-vissza, illetve
a tények helyett következetesen másról beszélnek, amit elmondanak annak a
valósághoz csak érintőleges köze van. A téma. Néha még az sem.
Miért teszik –
fogalmazódik meg bennem, és másokban is a kérdés? Nem ismerik a hazug emberről
és a sánta kutyáról szóló népi bölcsességet? Azt vélik, a zemberek nem látják mi a hamis, mi az igaz?
Ismerik a mondást,
tudják, mi az igaz, mi a hamis. Mégis. Nem lehet nem észrevenni a tudatosságot.
Miért?
Nincs itt semmiféle
rejtély.
Orbánt a 2014.évi
választások megnyerése érdekli. Semmi más. Mindent ennek rendel alá, minden
lépését ez vezérli. Próbál ködösíteni, hogy nemzet, meg haza, meg
kereszténység, de nem az egykor tartalmas fogalmak, hanem a hatalom megtartása
a lényeg. A jövő évi választások számára kedvező eredménye. Ehhez neki 1,2-1,5
millió, a Fidesz jelöltjeire szavazó emberre van szüksége. Ő csak ezekre az
emberekre figyel, nekik beszél, bennük kívánja tartani a lelket, a harci
kedvet. Ők eddig is itták szavait, nem kérdőjelezték meg beszédeinek
igazságtartalmát. A Vezér a helyén, és könyörtelenül leleplezi a sötétben
bujkáló gaz fülke-ellenforradalmárokat - ezt kell tudniuk a hívőknek. És
egyébként is. Neki, a Vezérnek – és a nyilvánosság előtt megjelenő vazallusainak
- nem az a fontos, hogy amit mondanak, igaz-e, hanem az, mi a szövegük hatása.
Azt feltételezi/k, ha politikai ellenfeleit, ellenfeleiket ördögnek festik le, korábban
már amortizált fogalmakhoz ragasztják őket, következetesen negatív összefüggésbe
említik, a hívek megerősödnek hitükben, és sok bizonytalan emberben is kétséget
lehet ébreszteni, hogy vajon bármilyen Orbán-alternatíva jó választás lehet-e.
Ezért mantrázzák a sok hamisságot. Hatalmi praxisukban igyekeznek egy modern
vazallusi rendszert párosítani a keleti zsarnokság uralmi technikáival, és a
múlt század harmincas éveit idéző keresztény-nemzeti ideológiájával. E három
tényezőt a XXI. századi kommunikációs technikákkal – megfelelő mennyiségű
közpénzzel finanszírozva – leplezik, és a bizánci rendszerüket rózsaszínre,
pardon, piros-fehér-zöldre festve egyben mint minden létező világok legjobbikát
próbálják eladni. S aki ezt nem eszi meg, netán szóvá is teszi a cipollai trüközést,
liberálbolsevik összeesküvő, aki rátör a nemzetére …
Nincs eszköz,
amivel le lehetne leplezni a csalót?
Nem sok.
A közmédia – TV,
rádió, MTI - ami beteríti az országot, kezében, és tele van szolgaian
csúszó-mászó obersovszky-csinyovnyikkal. Lihegésükben egymást überelik, ki a
jobb mikrofonállvány, ki képes a valóságot fel nem ismerhető módon a hamisságok
mögé elrejteni. Országos napilapokat az emberek alig olvasnak … Egyetlen
lehetőség kínálkozik: a második nyilvánosság.
Ismerős?
Igen. Azoknak, akik
érett fővel élték meg a 80-as éveket. Ma a második nyilvánosság egy olyan
eszközt, rendszert jelent, amiről akkor álmodni sem lehetett. Az interneten, a
közösségi oldalakon – láttuk a közelmúltban -, stabilnak hitt politikai rendszerek
romba dőlését készítették elő, szervezeték. Ezt az eszközt nem lehet kiiktatni,
semlegesíteni. Ezt az eszközt használni kell, hogy megsokszorozzuk az itt-ott
megjelenő híradásokat. „Megosztom.” A megosztás révén ismerőseink ismerősei, és
azok ismerősein keresztül terjedjen a hír, jussanak el oda is a tények, és a vélemények,
ahová csak a „királyi” hírhamisító gépezet manipulátorainak szavai, képei. Ez
persze csak az internethasználókat érinti, de rajtuk keresztül baráti
társaságokban, munkahelyi beszélgetésekben, kocsmákban, egyéb „3D”-s
közösségekben is megjelenhet a világ a valódi képében, a tények a hivatalostól
eltérő, másfajta értelmezése.
Van dolguk.
Tegyük, amit tenni
tudunk.
