Orbán aduja

Nem volt véletlen, hogy 2010-ben Orbán Viktor egyik első kezdeményezése volt a pálinkafőzés adózási szabályainak megváltoztatása. Ez a zembereknek világos üzenet volt. A kormány a zemberek pártjára állt azzal, hogy a házi pálinkafőzést gyakorlatilag korlátozásmentesen legalizálta. Ezt, különösen a falvakban élő emberek, az ország különböző vidékein kerttel-nyaralóval rendelkező városi emberek, akik a kertek gyümölcséből emberemlékezet óta pálinkát főztek, bármi is volt az erre vonatkozó szabály, megértették. A magánnyugdíj-pénztári háromezer milliárdot nagyon sokan nem értették, az ócsai lakópark felesleges milliárdjait sem, a stadion-milliárdok sem érintenek meg közvetlenül sokakat, az atomerőmű ügye sem foglalkoztatja az embereket, de a pálinkafőzés szabadsága igen. A házipálinka az igazi, ez a tényleges hungarikum. Aki a házipálinka főzési szabadságát megadta, millióknak adott szabadságot. Aki a házi pálinkafőzés ügyét piszkálja, milliókat piszkál. Aki elveszi az otthoni pálinkafőzés szabadságát, bukott ember, bukott politikus, bukott politikai erő. Ha az Európai Unió bírósága veszi el ezt a szabadságot, akkor igaza van Orbánnak. Brüsszel a magyar emberek ellen harcol, és a Brüsszel ellenes szabadságharc jogos, igazságos.

Hogy a házi pálinkafőzés szabadsága tízmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést okozott az államnak, mindannyiunknak? Hogy ez a „szabadság” munkahelyek ezreinek megszűnését eredményezte? Hogy a házi pálinkafőzés felfutása közvetve a szeszipari cégek értékvesztését eredményezte? Hogy a házipálinka hozzájárul a magyar lakosság egészségi állapotának romlásához? Hogy a pálinkafőzés magyar szabályozása ellentétes az uniós joggal, még a magunk által vállalt részletszabályozással is? KIT ÉRDEKEL MINDEZ, WAZZE ?!?, amikor odahaza bárki főzheti a mindennapi betevő deci féldecijét!

A húsz-harminc év múlva megvalósuló, három-négyezer milliárdos beruházás energiapolitikai, finanszírozási, környezetvédelmi összefüggéseit néhány szakemberen kívül az emberek nem értik, nem foglalkoznak vele. Ki tudja, mi lesz húsz év múlva? De a pálinkafőzés évről-évre ismétlődő szertartás, milliók szórakozása, amiről minden családi ünnepen, amikor előkerül a házipálinka, lehet beszélni, mesélni a Földön sehol máshol meg nem termő gyümölcs tisztaságáról, a főzőkészség űrtechnikát megszégyenítő tökéletességéről, a főzés apáról fiúra szálló fortélyairól, s meg lehet emlékezni a Jó Emberről, aki megadta a szabadságot, lehetővé tette, hogy önfeledten lehessen pálinkázni.

Most itt az Eu-s kötelezettségszegési eljárás veszélye. Brüsszel be akarja tartatni a közös, mindenkire vonatkozó jogot. Ez azt jelenti, hogy a pálinkafőzés szabadságát akarja korlátozni. A magyar embereket akarja korlátozni. El akarja venni a magyar emberek szabadságát. Aki harcol ez ellen, az szabadságharcos.

Ne legyen kétségünk. Orbán ellen fog állni az Európai Unió korlátozási törekvéseknek. Megmutatja, ő a magyar embereket védi a brüsszeli bürokratákkal szemben. Itt a szabadságharc a maga konkrét valóságában. Amit mindenki megért. Ha akarsz odahaza, kiskerted gyümölcséből pálinkát főzni dolgos magyar ember, kövess a szabadságharcban! - harsogja majd.

Csak a mindennapi pálinka meglegyen. A jogállami fékek és ellensúlyok, az atomerőmű nem számít.

Egészségünkre.

Marx a közgazdasági egyetemen

Marx szobrát a prefasiszta politika kiseprűztetheti az egyetemről.

Marx munkássága kiseprűzhetetlen az az emberi gondolkodás történetéből.
Marx nem azzal hat, hogy szobra ott van az egyetemen.
Marx munkásságát akkor is tanítani fogják egyetemeken szerte a világban, amikor a mai hatalom percemberkéiről az emberi közösség emlékezetében semmilyen nyom nem mutatható ki.
Marx munkássága akkor is hatni fog, ha sehol a Földön nem lesz szobra.

Ps. A mai prefasiszta politika antimarxizmusa a pillanatnyi politikai haszonszerzésen túl arra a logikára épül, amit a pszichológia stigmatizációnak nevez. Nincs vita, kinyilatkoztatják, hogy bűnös az egész úgy ahogy van, bűnösként bélyegzik azokat is, akik elismerik - minden vitatható elemével együtt - ennek a tudományos teljesítménynek az értékét, akik viszont lusták gondolkodni, azok számára ennek alapján minden világos.

Valóság kontra kampány

Természetjáró emberként mindig rácsodálkozom a valóság ezerszínű arcára. Nem tudok betelni vele. Ott minden szín az, aminek látszik. A vöröslő Nap sugarai, ahogy mindenkit egyformán melegít, a vakítóan fehér hótakaró, ami mindent egyformán beterít, a mélykék tenger, aminek hullámai mindenkit egyformán próbára tesznek. Nincs kivétel, nincs surranó pálya sem, nem számít semmi, csak a természet van, a maga tiszta színeivel, szerethető ridegségével.

A társadalmi kérdések iránt fogékony emberként is a valóság, a társadalmi valóság foglalkoztat. Pedagógusként is, közéleti emberként is a szürke hétköznapok közvetlenül érzékelhető tényei jelentik az iránytűt, a valóságnak a tényekben megjelenő lényegi összefüggései, törvényszerűségei. Ahogy ezt tanáraimtól tanultam még a múlt században, a legendás Fraknói Tibi bácsitól a Szilágyiban, nem különben Hahn Istvántól és Unger Mátyástól, Pataki Ferenctől és Csepeli Györgytől, Ádám Györgytől és Loránd Ferenctől. A valóság mindennek a kiindulópontja, és a cselekvés értelme is a valóság folyamatainak, viszonyainak alakítása.

A napokban új „bölcselettel” lettem gazdagabb.

„Azt hol tanulták Önök, hogy a valóság az számít egy politikai kampányban? Most komolyan.” – kérdezett vissza Kósa Lajos egy tv-beszélgetésben.

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a valóság nem számít. Tapasztaltam ezt, tapasztalhattuk mindannyian. A „hallgass a szívedre” fiatal demokratái mára eljutottak az öreg diktátorok „a valóság nem számít” politikai krédójáig. A Fidesz politikai kampány-üzemben van nagyon rég óta, és ennek megfelelően az orbáni politikai akaraton túl nagyon rég óta nem számít nekik semmi. Nem érdemes elkezdeni a felsorolást, mi tartozik ebbe a körbe. Minden. Azaz semmi nem érdekli őt, őket, csak a Vezér akarata, a hatalom, a politikai család gazdagodása. E három tétel – akarat, hatalom, vagyon – egy rendszert alkot. E három tétel az orbáni politikai rendszer fundamentuma. Minden más csak tömjénfüst, kábítószer.

Nehéz így bármit tenni. Az egyik oldalon ott a valóság, amihez igazodni kell, a másik oldalon ott a kampány-fantázia, ami a hatalom megőrzése érdekében a valóság, és a morális korlátok felett szabadon szárnyal. Mint amikor a ringben egy ökölvívó és egy ketrecharcos áll egymással szemben. Egyikük a boksz klasszikus szabályai szerinti küzdelemre készül, másikuk arra, neki szabály szerint bármi megengedett ellenfelével szemben.

A valóság áll szemben a politikai kampánnyal. Győzhet a valóság ebben a küzdelemben? 

Mi számít, emberek? 

Most komolyan.

Szög a zsákból

Egy néhány nappal ez előtti bejegyzésemben azt írtam, a kormány köznevelés-fejlesztési stratégiájáról, idézve annak célkitűzését, nincs miről beszélni.

Nem hagyott nyugodni az a mondat.

Ez lett belőle.

„A köznevelés kulcsszerepet játszik abban, hogy a megújuló Magyarország leendő felnőtt állampolgárai minél magasabb arányban vallják magukénak azokat az alapértékeket, amelyeket Alaptörvényünk kimond.” 

Nem a Fidesz, mint politikai párt választási programjából való az idézet, nem is a szatellit pártocska valamely brosúrájából, hanem egy kormány-előterjesztésből, ami a köznevelés fejlesztésének stratégiai kérdéseit hivatott tárgyalni. Ez a mondat a mai Magyarország köznevelési rendszere fejlesztésének fő célkitűzést határozza meg. „Ezen belül”, így, ezen belül(!) azért előkerül a gyerek, meg a társadalom a jogállamisággal, minden egyébbel.

Ízlelgessük a mondatot.

A köznevelés kulcsszerepet játszik … Igen, számos eszközt használ az Orbán-kormány abból a célból, hogy elérje népnevelői célját. Azt, hogy az állampolgárok magukénak vallják az Alaptörvényben foglalt értékeket. Azt is mondhatjuk, hogy Orbán Viktor az egész országot egy nagy átnevelő táborként kezeli. Ott a kezében a teljes közszolgálati média, ami a tájékoztatási feladatok megoldásával nem a közt, hanem őt, hatalmát szolgálja. Ott a kezében a parlament, ami a jogalkotási munkájával nem a nemzet jövőjét, hanem őt, hatalmát szolgálja. Ott van a kezében a rendvédelem, a jogszolgáltatás (bíróság, ügyészség) teljes intézményrendszere, amely nem az állampolgárokat, hanem őt, hatalmát szolgálja. Kezében van a gazdasági fejlesztés egyetlen forrása, az Eu-támogatások, ami nem a társadalom működőképességének fejlesztését, gazdasági értelemben a gyarapodást, hanem vazallusai gazdagodását szolgálja. Ezek az intézmények mind szerepet játszanak abban, hogy Magyarország állampolgárai mind nagyobb arányban magukénak vallják Orbán Viktor értékeit. És ott van egy speciális intézményrendszer, az oktatási rendszer, amelyik kulcsszerepet játszik e folyamatban. A felnövekvő generációk ideológiai átnevelése eredményeként megvalósul a kövéri terv: ahogy biológiailag kicserélődik a népesség, a kulcsszerepben lévő köznevelés áldásos eredményeként egyre növekszik az Orbán-hívők száma.

Megújuló Magyarország … Magyarország tényleg megváltozott. Hogy megújulásnak lehet-e nevezni a harmincas évek világának restaurálását, egy prefasiszta társadalom és gazdaság viszonyainak kialakítását a XXI. század második évtizedében, azt nem hiszem. Ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Igaz, a rendszerváltástól 2010-ig terjedő időszakhoz képest tényleg sok újdonságot láthatunk. Megszűnt a jogállam, megszűnt a szólásszabadság, megszűnt a társadalmi párbeszéd, megszűnt a gazdasági növekedés, megszűnt viszonylagos létbiztonság, megszűnt a szociális gondoskodás, megszűnt az egészségügy működőképessége, és folytathatjuk a sort. Mindenből van valami. Annyi éppen, hogy azt lehessen mondani, van, mit rikácsolnak a vészmadarak.

Leendő felnőtt állampolgárok … igen, itt a gyerekekről van szó. A mi gyerekeinkről. Akik neveléséért mi, a szüleik vagyunk felelősek. Akik nevelése felett a rendelkezést, annak meghatározását, hogy milyen értékeket képviseljenek gyerekeink felnőttként, az állam elveszi tőlünk. Államosították az iskolákat, államosítják a pedagógusokat, és államosítani akarják a gyerekeinket is. Furcsa a megfogalmazás? Lehet, de ezt, az oktatási rendszer totális államosítását éljük. Lásd a legutóbbi akciót, a tankönyvkiadás államosítását. És még nincs vége! Jön a pedagógiai szakmai szolgáltatások teljes állami ellenőrzése, végső soron államosítása.

… vallják magukénak … Igen, most nem az övék, az állampolgároké a mi értékrendünk. Most még csak tudomásul veszik, hogy ez van, de mi – az állam – azt szeretnénk, hogy ők a mi értékrendünket belülről vallják magukénak. Nincs itt kérem szó szuverén gondolkodásról, nincs szó autonóm emberről, a XXI. századi multikulturális világban nincs szó más értékekről, az egymás mellett létező világnézetek posztmodern felfogása nem fér bele a jezsuitákat megszégyenítő térítő buzgalom célkitűzéseibe. Az emberek a mi értékrendünket vallják magukénak, minél magasabb arányban.

… amelyeket Alaptörvényünk kimond. Itt aztán tényleg kint van a szög abból a bizonyos zsákból. Az Alaptörvény ugyanis nem Magyarország Alaptörvénye, különösen nem a Magyar Köztársaságé – mert ez megszűnt -, nem a nemzeté, nem az országlakók sokaságáé, nem mindanyiunké, akik e lángoktól ölelt kis ország polgárai vagyunk politikai-világnézeti alapállástól, nemzetiségtől, vallástól, és minden mástól függetlenül, hanem a miénk, a kormányé, a parlamenti kétharmadé, aki megszavazta. Hogy ez az Alaptörvény változhat? Hogy ezt az Alaptörvényt nem erősítette meg népszavazás? Hogy ez az Alaptörvény mértékadó alkotmányjogászok, történészek, más szakemberek által is élesen bírált, nem felel meg sem történetileg, sem jogilag egy alaptörvénnyel szemben megfogalmazott követelménynek, nem a nemzet egészét megjelenítő dokumentum? Mit számít? A miénk. A mi alapértékeink vannak beleírva. Nem az egyetemes emberi és polgári jogok, nem egy többpárti parlamenti demokrácia, egy modern piacgazdaság, egy tagolt szerkezetű, de ezzel együtt szolidáris társadalom működésének legáltalánosabb szabályai, hanem a mi értékeink.

 

Lehet-e ezek után ezt a köznevelés-fejlesztési stratégiát racionális érvekkel csiszolni? Nem. Bírálni igen, rámutatni arra, hogy ez a stratégia a harmincas évek prefasiszta társadalmának centralizált-uniformizált, keresztény-nemzeti eszmeiséggel átitatott, az akkori tudományos fejlettségnek megfelelő oktatási rendszert, pedagógiai gyakorlatot szilárdítja meg. S aki kezdeményezője, valamint aktív részese e stratégia kidolgozásának, megvalósításának, részese a magyar társadalom lezüllesztésének, szétzilálásának, jövője, lehetőségei elherdálásának.

Vajon hány szögnek kell még a zsákból kiesnie, hogy észrevegyük, itt valami nagyon nincs rendben.

Nem érdekel ...

Nem engem nem érdekel … Az oktatási kormányzat mondja ezt a pedagógusoknak. Nem érdekel a véleményetek, mit gondoltok a köznevelési rendszer fejlesztési stratégiájáról.

Deceember 7-én készült el a kormány elé szánt dokumentum a köznevelés fejlesztési stratégiájáról, december 17-ét jelölték meg ebben a kormányzati egyeztetés lezárásának határidejét. Ehhez képest december 21-én kapták meg a civil szakmai szervezetek véleményezésre a dokumentumot. Határidő: január 2. Téli szünet, karácsony, szilveszter.

A stratégia maga 113 oldalas szakmai szöveg. Vannak benne értékelhető elemek. De a lényeg, a kormány-előterjesztés elfogadásával elérni kívánt közpolitikai cél meghatározásában, egy mondatban van összefoglalva.

„A köznevelés kulcsszerepet játszik abban, hogy a megújuló Magyarország leendő felnőtt állampolgárai minél magasabb arányban vallják magukénak azokat az alapértékeket, amelyeket Alaptörvényünk kimond.” 

Ennyi. 

Nincs miről beszélni.