Visszanézve, előre tekintve

Két éve fogadta el a magyar parlament a köznevelésről szóló törvényt. E törvény a magyar oktatásban mindent fenekestől forgatott fel. Az új szabályozás bevezetése fokozatos volt, még ma sem teljes a rendszer. Ez az egyik oka annak, hogy a pedagógusokat, a szülőket, gyerekeket nem érte sokk-hatás. Mindenkinek volt ideje hozzászokni a múlt század harmincas éveit idéző rendszerhez, beletörődni az erőltetett és erőszakolt átalakításba.

Az Orbán hatalmát hosszú távra biztosítani igyekvő köznevelési rendszer kialakítása nem a törvény elfogadásával kezdődött. A kormányváltást követően Orbán Hoffmann Rózsa közreműködésével, megnyerni szándékozva a rendszer legfontosabb szereplőinek támogatását, üveggyöngyöket dobott a pedagógusok közé, és ideológiai „tüzes vízzel” bódította a laikusokat. Az első osztályos gyerekek buktatásának visszahozása, a tizenhat évre leszállított tankötelezettség, a rendcsinálás ígérete, a pedagógusok életpálya-modelljének keretében a béremelés ígérete voltak ennek az akciónak a leglátványosabb elemei egyfelől, másfelől pedig a rendszer „értékelésével” – megbélyegző minősítésével -, keresztény-nemzeti propagandával igyekeztek leplezni a hatalomtechnikai beavatkozást. A pedagógusok jelentős része – valljuk be -, lelkesen fogadta a munkájában a személyes felelősséget csökkentő átalakítást, sőt egyenesen újjáépítésnek hazudott rombolást, örültek az üveggyöngyöknek, a tükörcserepeknek. A laikusok is ámulva hallgatták a valósághamisítást, a nemzet jövőbeni nagyságáról szóló, múltidéző hablatyolást. A civil szakmai szervezetek döntő többsége figyelmeztetett a veszélyre, de a Nemzeti Együttműködés Rendszere az orbáni akarattal szembe menő szervezetekre nem vonatkozott, véleményük visszhangtalan maradt. Pedig sem a köznevelési rendszer eredményei – lásd PISA 2010 -, sem a rendszer működése nem indokolta a radikális átalakítást. Nem volt problémáktól mentes az óvodák-iskolák világa, látszottak az ellentmondások, de a rendszerváltást megelőző időkig visszanyúlóan szakmai konszenzus volt az egymást váltó kormányok között az egész rendszer fejlesztésének fő irányait, tartalmát illetően. Ráadásul ezek az egymásra épülő változtatások egybe estek a nemzetközi tendenciákkal, az Európai Unióban kialakított közös szakmapolitikai törekvésekkel. Ebbe a helyzetbe-folyamatba, elefántként a porcelánboltba érkezett Orbán támogatásával Hoffmann Rózsa. A kötcsei program – az egypólusú, nevezzük nevén, a két világháború közötti világot idéző, diktatórikus vonásokkal jellemezhető társadalmi-politikai rendszer - megvalósításának részeként mindent, amit az elmúlt évtizedek kihordtak, kidobásra ítélt. Az intézmények-pedagógusok szakmai önállóságát, a helyi társadalom köznevelési feladatokban való szerepvállalását, a pedagógiai munka modern szakmai megoldásait, az óvodák-iskolák objektív helyzetéből, a gyerekek-szülők jelentette adottságból fakadó egyszeri és megismételhetetlen sokszínűségét, a változások megfogalmazta követelményekre adaptívan válaszolni kész intézményvezetői gyakorlatot, a pedagógiai gazdagságnak és a gazdasági környezetnek megfelelően kialakult háttéripart és taneszköz-kereskedelmet – mindent, ami nem illeszkedett az orbáni akaratnak megfelelően kiagyalt rendszerbe. Az élet egyéb területein is megjelenő hatalmi nyomás, Bourdieau fogalmával, a szimbolikus erőszak hatására a köznevelés munkásai, a pedagógusok némán tűrték a rombolást, a szép új világ kialakítását. A pedagógus szakszervezetek megmozdulásai vezetőik aktivitása ellenére még tagjaikat is alig mozdították meg, a szülők hosszú ideig nem is értették, miről van szó, a társadalom egyéb csoportjai el voltak foglalva saját ügyeikkel, a maguk területén működő konkvisztádorok elleni fellépéssel. Egyedül a diákság, a középiskolai és egyetemi hallgatók mozdultak látványosan, akkor, amikor ők a saját bőrükön érezték a brutális rombolást. A felvételi keretszámok radikális, antidemokratikus és minden szakmai megalapozottságot nélkülöző, utolsó pillanat utáni átírása, és a nagyon sok fiatalt a felsőfokú tanulmányoktól elzáró horror-tandíj bevezetése verte ki a biztosítékot. Ekkor úgy látszott, az érintettek – rektorok, oktatók, hallgatók, diákok, szakszervezetek - ki tudják alakítani a jövőt pusztító folyamat megállítását eredményező együttműködést. Nem sikerült. A kormány képviselői szépen leszalámizták a partnereket. Mindenki a mai betevő falatját, a maga pecsenyéjének sütögetését fontosabbnak tartotta, mint azt, mi kerül holnap a nemzet asztalára. A felsőfokú tanulmányaikat kezdő fiatalok, a lábukkal szavazó, a külföldi képzést választó középiskolások száma mutatja az új rendszer kudarcát, elutasítását. Egyharmaddal csökkent 2010-hez képest 2013-ban a tanulmányaikat egyetemen-főiskolán kezdők létszáma, és egyben soha ennyi diák nem kezdte meg tanulmányait külföldi felsőoktatási intézményekben, mint 2013 szeptemberében.

A kormányzat szalámizós taktikája sikeresnek bizonyult a köznevelés szakszervezeteinek esetében is. A munkavállalók – pedagógusok - napi és személyes részérdekeinek érvényesítése fontosabb volt, mint a köznevelés egész rendszerének, az egész társadalom hosszú távú érdekeinek képviselete.

Voltak, akik a körülmények változásának, a folyamatok elemzésének, a nevelés és környezete törvényszerűségeinek ismerete alapján látták, mi lesz ennek a múltidéző „újjáépítésnek” a következménye. A tanszabadság védelmében hálózatot is hoztak létre, de a narodnyik mozgalmat idéző küzdelmük szerény eredményt mutatott. Hiába fogalmaztak meg szakmailag kikezdhetetlen érveléssel bírálatot, hiába éltek a modern kommunikáció eszközével, hiába szervezetek alternatív oktatáspolitika kidolgozása érdekében műhelymunkát, hiába ültették le a demokratikus ellenzék pártjait közös szakmai program kidolgozása érdekében, hiába jelentek meg látványosan minden demonstráción, a pedagógusok szinte némán viselték a hoffmanni átalakítást. Az iskolabezárások, a pedagógusok tömeges elbocsátásának lebegtetése megtette hatását. Az állásvesztés félelme nagyobb erőnek bizonyult a szakmai öntudat erejénél. Amikor a pedagógusok átverése nyilvánvalóvá vált – a munkaterhek növekedtek, az életpálya-modellben ígért béremelés részleges, sokakat hátrányosan érintő megvalósulása, a fasizmus világában gyökerező kötelező tagságot jelentő pedagóguskar szervezése –, amikor a szülők is szembesültek az orbán-hoffmanni átalakítás következményeivel – hitoktatás, délutáni kötelező iskolai benntartózkodás, tankönyvügyek -, amikor az egész centralizált-bürokratizált rendszer előre látható volt kaotikus működése mindennapi valósággá vált, hívatlanul civil kezdeményezés jelent meg, felvillantva az érdemi bírálat, a kritika tömegessé válásának esélyét, a kritikai álláspont kritikus tömege elérésének esélyét. A szakmai kérdések sarkított átpolitizálása, a mókuskerék-monotónia, az iskolák, pedagógusok egymástól való fizikai elszigeteltsége, a monopolizált kormányzati propaganda-henger a mégoly felháborító jelenségek ellenére sem eredményezte a kritika érdemi felerősödést. Nem változtatott ezen a 2012. évi PISA eredmények minapi nyilvánosságra kerülése sem. Sőt, Hoffmann Rózsa a Fidesz kommunikációs stratégiájának megfelelően a drámai változást mutató eredményeket azonnal az emútnyócévvel indokolta, igazolni látta az átalakításnak nevezett rombolást.

Itt tartunk.

Ma már nem csak a szakemberek maroknyi csoportja, néhány tucatnyi, gyermekei jövőjét féltő szülő látja a magyar nemzet kibontakozó drámáját. Ennek ellenére az orbáni akarat érvényesítése megállíthatatlannal látszik. Nem vigasz az nekünk, pedagógusoknak, hogy ez látható az élet minden területén. Nem szeretnék a populista demagógia csapdájába esni, amikor a betonba öntött stadion-tízmilliárdokra hivatkozom. Azt viszont nagy magabiztossággal állítom, hogy ezekből az Orbán-katedrálisokból, a Harrach-féle  „egészségügyi intézményekből” soha, de soha nem lesz Magyarország a termelés-kutatás-fejlesztés világában élenjáró tudást-technikát-technológiát megjelenítő, de még csak alkalmazni tudó munka alapú gazdaság, soha nem lesz hagyományait is ápolni tudó és új kulturális értékeket teremtő, de még azt befogadni képes nemzet, soha nem lesz a gazdasági fejlődés és a társadalmi kohézió, szolidaritás európai törekvéseit összhangban érvényesítő társadalom.

Akkor most …?

Nem tudunk mit tenni. Küzdeni kell, még, ha olykor ez a munka csak küszködésnek látszik is. Miközben legjobb tudásunk szerint, lelkiismeretünk tisztaságát őrizve tesszük a dolgunkat az óvodákban-iskolákban, tanítjuk-neveljük a soha még egyszer óvodás-kisikolás-érettségiző-szakmunkásvizsgázó élethelyzetet át nem élő gyerekeket-fiatalokat, készülnünk kell. Folytatni kell az érvelést, a szervezkedést, az együttműködést saját köreinken belül és másokkal, készülni arra, hogy ez a dráma egyszer véget ér. Mert véget kell érnie. Nincs az a kormányzat, amelyik tartósan polgárai ellen, nemzeti érdeke ellen tevékenykedhet. Ma még lehet a PISA-erdményekre azt mondani, hogy lám, az emútnyócév. Holnap már ez az olcsó trükk nem fog segíteni. És nekünk erre a holnapra kell készülnünk. 

Gyerekeink holnapjára.

"... ezek nem célok, következmények."

A PISA-vizsgálat eredményei alapján kibontakozó szakmai és társadalmi vita kapcsán egy korábbi szakmai szövegemet kerestem. Azt nem találtam meg, de megtaláltam egy 2011-es előadásom anyagát. Még a köznevelési törvény elfogadása előtt tartott a Pedagógusok Szakszervezete egy szakmai konferenciát, melyre egy előadás megtartására én is felkérést kaptam. Azt próbáltam megfogalmazni, hogyan értékelem a törvény-tervezetet, a törvényi szabályozásnak mik lehetnek a várható következménye. A diasorozatot anyagát most változtatás nélkül teszem közzé. Érdekes volt számomra is a két évvel korábbi szöveggel szembesülni. 

Az előadást a PSZ munkatársai rögzítették és a közösségi videó-oldalra feltöltötték. Itt látható, hallható: http://www.youtube.com/watch?v=ek46Evr_vzk

A zárójeles hivatkozások a törvény-koncepció és a törvény-tervezet vonatkozó szakaszait jelentik.

„… ezek nem célok, következmények.”

Az Orbán-kormány köznevelési törvényéről

………………………………………................

Fábry Béla

2011. november 12.

Pedagógusok Szakszervezete szakmai konferenciája a

Nemzeti Köznevelési Törvényről és várható következményeiről

A köznevelési törvény illeszkedik az ország „újjászervezésének” folyamatába.

vö: kötcsei program (2009)

- törvényalkotás folyamata

- Alaptörvény

- Alkotmánybíróság

-16%-os adó, eva-kivezetése, egyéb adók

- független intézmények nem független vezetői

- média-törvény

- választási törvény (előkészületben)

- önkormányzati törvény (előkészületben)

-  Munka Törvénykönyve (előkészületben)

Következmény →

a többpárti parlamenti demokráciát, a szociális piacgazdaságot, a szolidaritást a mindennapokban érvényesítő társadalmi gyakorlatot felváltja egy tekintélyelvű, monopolizált politikai helyzetével visszaélő hatalom, visszatér a gazdagok gazdagodjanak, a szegények szegényedjenek kapitalizmusa, egy „dögöljön meg a szomszéd tehene is” társadalmi gyakorlat.

       

Magyarország visszatér Nyugat-Európa XIX. sz. második felének világába.

Az Orbán-Hoffmann köznevelési törvény egyik eszköze e szép, új világ kiépítésének.

Az oktatási rendszer ebben az összefüggésben nem a társadalmi modernizáció egyik legfontosabb tényezője, a társadalom, az egyes ember boldogulását biztosító intézmény- és tevékenységrendszer, hanem egyszerű hatalom-technikai eszköz.

1. A nemzeti köznevelési törvény nem felel meg a modern tudományosság követelményeinek

- nem készültek tudományos elemzések

- nem készült tudományosan megalapozott oktatás-fejlesztési stratégia

- gyermek fejlődéséről való tudás (vö: 1.§ (1), 45.§ (2), 56.§)

- tanulás pszichológiája (vö: tv. 58. § (1))

- tartalmi szabályozás (vö: tv. 5. § (4) és (5))

- szegregáció társadalmi hatásai (vö: tv. 14.§, 45.§ (3)

- értékelés szerepe a pedagógiai folyamatokban

                (vö: tv. 54.§, 58.§, 86.§)

- diákjogok modern értelmezése

Következmény →

A magyar iskolaügy szabályozása és ennek következtében kialakuló működési gyakorlata a tudományos megalapozottság hiányában nem felel meg a XXI. sz.-i követelményeknek. Ennek vélelmezhető eredménye az lesz, hogy a magyar gyerekek tudása, munkaerő-piaci felkészültsége, versenyképessége elmarad a társadalmi elvárásoktól, nemzetközi összehasonlításban Magyarország elveszíti egyik versenyelőny tényezőjét.

2. A törvény egy anakronisztikus társadalomkép alapján egy antidemokratikus iskolarendszert hoz létre ill. szilárdít meg

- történelmi előkép: Trianon utáni Magyarország (vö: koncepció 6. old. 6. bek., tv. 1.old. 2. bek.)

- preferált társadalmi csoport: nemzeti közép-osztály, cél e társadalmi csoport megerősítése (vö: koncepció 6. old. 2. és 4.bek.)

- nemzetközi tendenciák: 9-10 osztályos, egységes alapiskola a kulcskompetenciák kifejlesztése érdekében → az eredmények igazolják ennek a rendszernek a helyességét

- az iskolarendszer szelekciós funkciója domináns rendszerelemmé válik

3. Az iskolarendszer szelekciós funkciója domináns rendszerelemmé válik

- 6 és 8 osztályos gimnáziumok (vö: tv. 11. §)

- tankötelezettség 16 éves korig (vö: tv: 45. § (3) )

- szakiskola – nem a NAT alapján a közismeret (vö: tv. 5.§ (4) bek.)

- Hídprogramok (vö: tv. 14. §)

- értékelés minősítő, nem fejlesztő

- életen át tartó tanulásra való felkészítés → gimnáziumok kiváltsága (vö: koncepció, 14. old.)

- gimnáziumi felvételi rendszer

- érettségi – vizsgáztatási díj (vö: tv. 6. § (2))

Az oktatási kormányzat archaikus, elitista, érvényét vesztett társadalomképet közvetít, és rémálom szerű idő-utazásra készül, miközben teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, s nem foglalkozik a rendszerben komoly működészavarokat gerjesztő válságjelenségekkel. Ezek közül a két legsúlyosabb a finanszírozási krízis, és nemzetközi összehasonlításban is brutális esélyegyenlőtlenség, a hátránykompenzálás teljes hiánya.  (Radó Péter)

Következmény →

Sem az európai tendenciák, sem a tudományos eredmények nem támasztják alá a szelektív rendszerek eredményességét. Az elit-oktatás preferálása és a szegregáció olyan történelmileg igazolt hátrányokkal jár, mint a Dél-Afrikai apartheid: ha az iskolarendszer képtelen integrálni a leszakadó rétegeket, képtelen mobilitási csatornaként működni, akkor a demográfiai háborúban vesznek el az iskolázás győztesei, s végül a magasan képzett elit kénytelen elmenekülni az országból a tanulatlan társadalmi közeg elviselhetetlensége miatt.

TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt.

(http://www.tarki-tudok.hu/file/kozoktatasi_torvenykoncepciotarki-tudok_velemeny.pdf, 4. old.)

4. A törvény alapján egy ideológiailag meghatározott, centralizált-uniformizált, többcsatornás felügyeleti-ellenőrzési rendszerrel „minőségbiztosított” intézményi működés jön létre

- államosítás

- értékmeghatározott NAT, 10 % „önrész”

- kötelező kerettanterv

- egy tankönyv

- tanfelügyelet

- működési szabályok fő elemei központilag meghatározottak

Visszatérés a 70-es évekhez …  Sajnos a tervezet nem gyerek- és nem tehetség-párti.    (Lannert Judit)

A jövőben kibontakozó közoktatási rendszer sokaknak ismerős lesz, hiszen  a szocializmus alatt is hasonló, tekintélyelvű, a szabad véleménynyilvánítást korlátozó modellben tanultak, csak most a gúla csúcsán kicserélték az értékdimenziót.

(Loránd Ferenc)

Ilyen törvényt a fejlett világban már nem hoznak. (Halász Gábor)

Következmény →

Az intézményi munka kétarcúvá válik. A pedagógusok meg akarnak felelni saját lelkiismeretüknek, és a jogszabályoknak is.

Normakövetés 1. – zárt ajtó mögötti munka, belső elvárásoknak való megfelelés - autonóm norma

Normakövetés 2. – vendégek (tanfelügyelők) előtti „szereplés”, külső elvárásnak való meg-felelés - szerep-norma

Az adott intézmény nevelési egysége megszűnik, egyéni kognitív disszonancia redukciós megoldások jelennek meg.

5. Az Orbán-Hoffmann törvény gyerek-ellenes

- elsős gyerekek buktatása

- egész napos iskola

- tehetséggondozás = elitképzés

- korai szelekció

- diákjogok korlátozása

6. Az Orbán-Hoffmann törvény családellenes

- ideológiai indoktrináció – megmondják, mi „A helyes élet” (lásd 8. pont, 17.,18. dia)

- szülők, mint iskolahasználók bele-szólási lehetőségeink korlátozása (vö: tv. 73. §)

- általános iskolában(!) a munka 16.00-ig  (vö: tv. 46. § (1.a))

7. Az Orbán-Hoffmann törvény pedagógusellenes

- a pedagógus -- szolga

- megnövelt munkaidő – csökkenő bér  (vö: tv. 62. § (5), (6))

- pedagógiai program kiüresedése – az intézmény munkáját meghatározó legfontosabb kérdésekben nincs érdemi beleszólása (vö: tv. 26. §)

- szakmai önállósága korlátozott (központi tanterv, egy tankönyv, kötelező rendelkezések az oktatás-szervezés körében)

- ellenőrzési rendszer (vö. tv. 86. §)

Következmény →

A törvénynek nincs meg az a szakmai (és társadalmi!)  támogatottsága, és – vélelmezhető –, nem lesz meg a bevezetés éveiben sem, ami nélkülözhetetlen a törvény alkalmazásának sikeréhez.

8. Az Orbán-Hoffmann törvény fordított szekularizációs logikát követ

Szekuláris demokrácia, amely az állam és az egyház elválasztásának, azaz a politikai, ideológiai, világnézeti és vallási pluralizmusnak, valamint az egyén lelkiismereti és vallási szabadságának az alapját jelenti.

Az Orbán-Hoffmann törvény az egyházak befolyásának erősítésére törekvő állami tevékenység egyik megjelenési formája. vö: tv. 32-35. § a működés szabályairól, 88. § (6) bek. a finanszírozásról, 5. § (6) bek. az egyházi kerettantervről, 32. § (1) j.bek. a hitoktatók állami fizetéséről(!)

Hoffmann Rózsa a keresztény civil szervezetek negyedik országos fórumán a Parlamentben szerdán azt mondta, hogy etika oktatás mindenütt lesz, és erősíteni kívánják a hittan oktatását az állami iskolákban is. Ez nem kötelező hittanoktatást jelent, de "arra ügyelni fogunk", hogy erősítsük a hittanoktatást az állami iskolákban is. (MTI, 2011. 04. 06. 18.42)

A nevelés alapvető értékrendjének összhangban kell lennie az elfogadott alaptörvénnyel. (Hoffmann Rózsa, Pedagógusok Lapja, 2011. 09. 11. 4. old.

Következmény →

A törvényben megfogalmazott világnézeti semlegesség (3. §. (3)) írott malaszt marad.

9. Az Orbán-Hoffmann törvényt és kommentjeit a kettős beszéd jellemzi

A törvényben megtalálhatók azok a fordulatok, melyek alapján az mondható, rendben. A road-show-kon elhangzottak, a kormányzati szereplők sajtóban megjelenő értelmezései a törvény szövegével nincsenek összhangban.

Következmény → Az inkongruencia bizalmatlanságot eredményez.

10. Az Orbán-Hoffmann törvény voluntarista

Ezt a törvényt csak egy érv támasztja alá, Magyarországnak a FIDESZ-KDNP álma szerinti átalakítás akarata.

A törvény megvalósításának nincs meg a pénzügyi feltétele (vö: „titkos” anyag számai), nincsenek meg a szervezeti feltételei, (kormányhivatal, pedagóguskamara), és nincsenek meg a személyi feltételek sem (pl. tanfelügyelők).

A törvény gyakorlati alkalmazásához több tucat jogszabályt kell alkotni, el kell készíteni a NAT törvény-kompatibilis változatát és a kötelező kerettanterveket.

Szimbolikus erőszak

A hatalmi viszonyok újratermelődése érdekében a domináns pozícióba lévők ráerőltetik saját kulturális és szimbolikus produktumaikat a társadalom többi részére.

                                                                               (Bourdieau)

Következmény →      ?

ALÁMERÜLÜNK.

KIBEKKELJÜK.

H A T

Hálózat A Tanszabadságért

 www.tanszabadsag.hu

Magyar Pedagógiai Társaság

www.pedagogiai-tarsasag.hu

… készüljünk fel az újrakezdésre, olyan körülmények, viszonyok, szabályozás létrehozására, hogy az iskolákban „a tanulás ne mártírium, hanem igaz gyönyörűség legyen.”

                                                       (Comenius)