Orbán
Viktor a Magyarországot a trianoni drámával zárult első világháborúba vitt
miniszterelnök szobra avatását egy új kor kezdetének nevezte.
Igaza
van.
A
népi ellenállás kora kezdődik ezzel a nappal.
Áprilisban
a csalárd körülmények közt megtartott országgyűlési választáson Orbán-Cipolla
újabb négy évi kormányzásra kapott felhatalmazást. A demokratikus ellenzék
kísérlete, hogy demokratikus viszonyok között, becsületes küzdelem
eredményeként próbálja meg a jogállam, a tisztességesen működő szociális
piacgazdaság helyreállítását, megbukott. Olyan volt ez, mint amikor az
ökölvívó, aki az ökölvívás klasszikus szabályaira készülve száll ringbe, szembe
találja magát a ketrecharcossal, aki aztán a maga szabályai szerint – mindent
lehet az ellenfél kiütése érdekében, ütni bárhová, rúgni, fojtani, - padlóra küldi a megszeppent ellenfelét.
Rendben.
Lezárult az a kor, amikor az elégedetlenség, a változtatás igénye csak a cipollai
bábszínház dramaturgiája szerint jelenhet meg.
Parlamenti
vita? Kit érdekel? Senkit.
Petíciók?
Mi ennek a hatása? Semmi.
Szigorúan
szakmai alapú érvelés? Nagyon kevés az akarat ellen.
Személyedben
veszélyt jelentesz a hatalomnak? Megvádolnak, meghurcolnak,
erkölcsileg-anyagilag tönkre tesznek, majd évek múlva a bíróság felment. De
akkor ez már kit érdekel.
Céged
nem áll be a vazallusi rendszerbe? Nem kapsz megrendelést, elviszik az üzletet
a polip-cégek.
Civil
szervezeti mozgolódás? Ellehetetlenítenek anyagilag, rád küldik a kormányzati
ellenőrző apparátust.
Az
újság, rádió, tv, az e-nyilvánosság bírál? Megfojtják a működési költségeket
jelentő reklámok célzott megvonásával, adóval, jogi csűrcsavarral, bármivel,
ami alkalmas a médium elhallgattatására.
Megszólalás
a nyilvánosság fórumain? Mi a következménye? Kirúgják a megszólalókat. Mert
Magyarország, ahogy egy internetes kommentelő megfogalmazta, nem következmények
nélküli ország. Mond el a véleményedet, és lesz következménye. Kirúgnak.
Ha
minden demokratikus keretek közötti törekvés lehetetlen, eredménytelen, akkor
mit lehet tenni ?
A
gerilla hadviselés, eredeti jelentésében, ahogy a dél-amerikai ellenállók
harcoltak a diktátorok, diktatúrák ellen, nem alternatíva. Ott még nem tartunk.
Népi
ellenállásra van szükség.
Nézni,
hallgatni, olvasni kell a valóságot bemutató, a demokratikus alternatívát
jelentő tv-ket, rádiókat, újságokat. Informálódni kell, hogy informálhassunk
másokat is. A diktatúrának a legfájdalmasabb az akaratától eltérő valóság
bemutatása, vágyakból táplálkozó álmai helyett az igazság kimondása.
Ki
kell használni az e-nyilvánosság lehetőségeit. A fész-t. Legyen példa előttünk
a 2011. évi arab tavasz. Ugyan lényeges eltérések vannak körülményeink között,
de a tény akkor is tény: közösségi internetes oldal segítségével az arab világ
képes volt diktatúrát buktatni. A világháló eszközrendszerét is használva írni,
megosztani, kommentelni, szervezkedni kell.
Fel
kell állni a fotelból. Nem lehet mindenkinek arra várni, hogy majd mások
felállnak, elintézik azt, ami neked
fontos. Nincsenek mások. Olyan lesz a világod, amilyennek te alakítod. A te
ügyedért neked kell megszólalnod. És mások
ügyeiért is. A földművesekért, a pedagógusokért, a kiskereskedőkért, a
közmunkásokért, az egyetemistákért, az orvosokért-nővérekért, a rendőrökért,
tűzoltókért, a rokkantakért, a romákért, a melegekért. Az ügyekért is. A
világkiállítási pavilonért, a hármashatárhegyi reptérért, a történeti emlékezés
tárgyszerűségéért, a sajtó szabadságáért, a művészeti kifejezés szabadságáért,
a vallásszabadságért.
El
kell mondani fájdalmainkat munkatársainknak, volt középiskolás osztálytársainknak,
barátainknak, mindenkinek, aki nyitottnak látszik a kormánypropagandához képest
más vélemény meghallgatására.
Minden
pillanatban nevén kell nevezni a hatalom disznóságait, legyen az politikai,
gazdasági, kulturális, érintse az élet bármely területét, a politikai hatalommal,
gazdasági erőfölénnyel, kulturális helyzettel való visszaélés, a korrupció
bármely megjelenési formája.
Na
és? Attól, hogy az interneten keresztül hallgatjuk a Klubrádiót, majd összedől
az orbán-cipollai rendszer? Nem, ettől nem. Attól sem, hogy néhány ezren
kiállunk a sajtó szabadságáért. De akkor sem hagyhatjuk szó nélkül a
disznóságokat!
Szervezett
erővé kell alakítani az elégedetlenséget. Ennek első lépése a tisztánlátás.
Sokan, nagyon sokan nem látják, nem érzékelik, hogy mi történik körülöttük, nem
kapnak híreket a visszaélésekről, a kormány propagandáját hallgatva megnyugodva
dőlnek hátra foteljeikbe, minden rendben van. Vagy egyszerűen nem érdekli őket
a nadrágos emberek szórakozása, mert megoldhatatlannak látszó létproblémáik
fontosabbak. És igazuk van. Akiknek a mindennapi kenyér a gondjuk, a számlák
kifizetése, azok nem tudnak mit kezdeni a jogállamisággal, a fékekkel,
ellensúlyokkal. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, ott kell lennünk, ahol a
gondok halmozódnak. Ismerjék fel az
emberek, mi a mákonyos duma, mi a valóság, nevezzék nevén a jelenségeket,
merjék kimondani azt, ami nekik fáj.
Rá kell jönni minden embernek, hogy a neki leginkább fájó gond oka micsoda, és
az okok láncolata mire vezethető vissza. Ez a felvilágosító munka népi
ellenállás első fokozata. Tudatosítani mindenkiben, hogy a rendszer nyomorítja
meg az embereket, hogy Orbán-Cipolla, a rendszer tervezője, a rendszerelemek
létrehozója és a rendszer működtetője olyan varázsló, aki akaratát mindennél
fontosabbnak tartva meghamisítja a valóságot, egy bábszínházat épít és működtet, ahol neki mi csak bábok vagyunk, ezzel kárt okoz az emberek
többségének, az egész magyarságnak. Volt már ilyen varázsló a mi
történelmünkben, nagy árat fizettünk érte.
Népi
ellenállásra van szükség. Orbán a lejtős pályán nyert négy évet. Nekünk is ez a
négy évünk van arra, hogy az ellenállást megszervezve, a második és harmadik
lépcsőn is túljutva – erről később - eljussunk a demokratikus viszonyok, az
emberhez méltó élet lehetőségének megteremtéséig.
Minden
munkából nyereség lesz, de az ajkaknak beszédéből csak szűkölködés – olvashatjuk
a könyvekben.
Akkor,
munkára fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése