Orbán elhajolt

Mint az ökölvívó, aki rossz tempóban lépett, kapott egy maflást, és érzi, ellenfele nagy ütésre készül. Elhajolt, ellépett a ko-veszélyt jelentő ütés elől. A net-adót visszavonta. De nem lépett ki/le a ringből, szusszan egyet, s megy vissza, folytatja. Januártól „nemzeti konzultációt” indít a távközlési adóról, annak kiterjesztéséről.

Nézzük pontról-pontra, fordítsuk le magyarra mondatait.

1.   Ki akartok ütni? Na, azt nem! OV megérezte, hiába az önkormányzati győzelem – úgy győztek, hogy szinte mindenhol veszítettek korábbi támogatottságukból(!) -, a net-adó kapcsán kibontakozott országos tiltakozó akció elsöpörheti. Elhajolt, ellépett a végzetes ütés elől.

2.   Ki beszélt itt internet-adóról? Mismásol, taknyol, csúsztat. Nem is internetadóról volt szó, hanem a távközlési adó egy technikai módosításáról. Félrevezető szövegét sokan nem is értik, hívei pedig kántálják: ugyeugye, nem is volt szó internet-adóról.

3.   Emberek, nektek tetszik, hogy a multik az extraprofitot kiviszik az országból? Elővette az egyik mákony-szövegét: a távközlési szolgáltatók extraprofitot zsebelnek be, és azt nem forgatják vissza magyarországi fejlesztésekben, hanem kiviszik az országból. Az nem zavarja, hogy az internet-adót a felhasználók, a szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások és magánszemélyek fizették volna, nem a távközlési szolgáltatók. Nem érdekes, ez kell a magyarnak! Extraprofit, amikor mi alig tudunk kijönni a havi fizetésből? Kiviszik az országból a mi pénzünket! B+!

4.   Nemzeti konzultáció foglalkozzon az internet-problémával. Nem mondott le az internet megadóztatásáról, az internet-szabadság korlátozásáról. Erről januárban konzultációt kezdeményez, mert ő szeret konzultálni népével. Hogy mennyire gondolja komolyan, azt jól mutatja, hogy az a Deutsch Tamás lesz e konzultáció felelőse, aki lebüdösbogarazta a net-adó elleni tiltakozókat. Ez maga a provokáció, s egyben üzenet: kapjátok be! S a korábbi „nemzeti konzultációk” alapján nincs kétségünk: a magyar emberek többsége igényelni fogja a távközlési adó kiterjesztését, hogy a szolgáltatók extraprofitja a magyar embereknél maradjon, és egyben az internetet is korlátok közé kívánja szorítani, mert annyi az össze-vissza beszéd ott, hogy attól nem megy az ország szekere előre.

Mi jön most?

Korai az örömünnep. Még a net-adó ügyében is korai. Ugyan most visszavonta ötletét - ez is megér egy misét: megjön svejcből, és a reggeli rádióműsorban bejelenti, hogy visszavonja -, de nem tett le a „távközlési adó kiterjesztéséről”. Igaz, ha ezt bármilyen formában visszahozza, akkor tényleg jön a mindent elsöprő népharag. Sokszor becsapott már bennünket, sokszor sokan ezt tűrték is, de most valami másról van szó. A szabadságról.

S Orbántól is tudjuk, a magyar szabadságszerető nép.

Ne hagyjuk elbutítani magunkat az orbáni mákonytól! Szervezzük a szabadság társas köreit! Orbán és koleszos haverjainak megbuktatása nem egy egy-tüntetéses kaland. Hosszú út vezet odáig, sokat kell ezen a projekten dolgozni. Kellenek a látványos megmozdulások is, nagyon is kellenek, de legyünk realisták: a vasárnapi kívánság – Orbán takarodj! – csak egy valódi fülkeforradalom – a népképviseleti választás - eredménye lehet. A lejtős pályán kell győznünk, nincs más választásunk.

Sorry, ez van.

Ami nem hajlik, törik

Ez a politika egyik alapvető ököl-szabálya. Ha az álláspontok nem alakulnak, nincs kompromisszum, nincs megegyezés. Akkor ott valaki bukik, valakik buknak. Lehet, hogy csak erkölcsi alapú a bukás, politikai, jogi, különösen közjogi következménye a bukásnak nincs, de az akkor is bukás. Attól a ponttól már csak egy arasznyira van a politikai, közjogi bukás. Itt tartunk az internet-adó ügyében.

Orbán Viktor megrészegülve az önkormányzati választás eredményétől, megváltozott tudatállapotban, a választási eredményeken túli valóság tényeiről tudomást nem véve, még saját embereivel sem egyeztetett, bedobta az internet-adó ötletét. Ez végzetes hiba volt. OV mozgósította ezzel azokat az embereket is, akiket eddig nem érdekelt a politika.

Az állami szintre emelet korrupciót betudták a rendszer jellemzőjének. Minden politikus lop – fogalmaztak sommásan. Van ennek alapja, ha így nem is igaz. A lehetetlen pártfinanszírozás ugyanis azt kívánja a pártoktól, hogy támogatókat keressenek. A támogatók meg szürke, fekete pénzekkel tudják olajozni a politikai rendszer működését, javítani saját gazdasági helyzetüket. Nincs ez így jól. Nem jelent ez felmentés a korrupció alól. Számos kezdeményezés volt az elmúlt időszakban a párfinanszírozás megváltoztatására, de ezek rendre elbuktak annak a pártnak az ellenállásán, amelyik a szürke-fekete pénzekkel legjobban van ellátva, amelyiknek megvolt a parlamenti többsége, hogy akaratát e témában keresztül vigye. Nem tette. Pontosabban, a korrupciót erősítő változást emelt törvényre. Az országgyűlési választásokon induló pártok támogatásáról van szó. Mini-fantomok százmilliókat zsebeltek be. De ez mellékszál.

A családjuk érdekében, vagy csak saját megélhetésük biztosítása érdekében hét közben güriző, hétvégeken kikapcsolódó-szórakozó-bulizó embereknek hirtelen elegük lett a Fidesz hazugságaiból. Betelt a pohár, ahogy sokan fogalmaztak. Az internet egyfajta szabadságot jelent, s Orbán most ezt a szabadságot kívánja korlátozni. Ezt már nem! A trafik-mutyi még elment, fizessenek a dohányosok. A föld-mutyi elment, az csak a vidéken, a földből élő embereket érintette. A budapesti önkormányzati választási rendszer megváltoztatása úgy, hogy akkor is többsége legyen a közgyűlésben a Fidesznek, ha veszít, a vidéken élő milliókat nem érdekelte. Sorolni lehet a részérdekek sérelmét, ami egy kisebbséget érint, akár keményen – lásd a rokkantakat ért hátrányos intézkedéseket, vagy a brutális tandíj-rendszer a felsőoktatásban -, de nem érintette a társadalom többségét.

Az internet-adó más minőség. Ez minden, a modern világ lehetőségeivel élő embert, vállalkozást érint. Pesten és vidéken bárhol, vállalkozót és munkavállalót egyaránt, fiatalt és idősebbet korhatár nélkül, a gazdaság minden szféráját a termeléstől a kereskedelmen keresztül a szolgáltatóiparig,  a kutatást, oktatást, egészségügyet, mindent. Nincs az életnek olyan területe, amit ez az adó ne érintené. Az internet átszövi életünket, életünk minden pillanatában ott van. Annak sincs értelme, hogy a példákat hozzunk erre. Gondoljon mindenki a saját hétköznapjaira. Az internet-adó nem serkenti ennek az eszköznek – eszközrendszernek, ha tágan értelmezzük, márpedig nem lehet nem tágan értelmezni – a használatát, hanem fékezi. A tanulást, a munkát, a szórakozást, a mindennapi életet teszi nehezebbé a korlátozás.

Érthető, ha az orbáni kezdeményezésre az a válasz fogalmazódott meg, hogy NEM. Egy fillér internet-adót sem! A vasárnapi, még inkább a keddi demonstráció azt bizonyította, az internet-adó ellen fellépő társadalmi csoportok – mert szociológiai értelemben itt és most különböző társadalmi csoportokról van szó – nem egednek. Az Orbán-rendszer elleni ellenállás fejeződik ki ebben a nem-ben. Lehet, a választásokat sorra a Fidesz nyerte – lejtős pályán, egy a választópolgárok politikai akaratát eltorzító választási rendszer eredményeként -, de sokaknak most elegük lett a mutyizó-közpénzlenyúló-hazudozó-álszenteskedő-hirtelengazdagodó-akarnokoskodó-stadionépítő Orbánból és haverjaiból. Úgy tűnik, a tiltakozók elszántak. Nem engednek. Nekik csak az internet-adó eltörlése – az adócsomagból való kivétele – jelent egyedüli megoldást. Nincs kompromisszum.

Azt hallani innen-onnan, hogy Orbán, a kormánypártok erős emberei – nyilván a Főnöknek (Vezérnek) mutatandó, hogy ők is milyen erősek – kitartanak a net-adó terve mellett. Finomítottak rajta, enyhítették, de nem akarják kivenni az adó-csomagból. Ha egyszer betervezték, hogy nézne ki, ha a népakarat nyomására kivennék. Ha ma ezt megteszik, holnap ki tudja mit fog a nép követelni, s akkor nincs megállás. Nem, az internet-adó marad. Ezt a pénzt nem a zemberek, hanem a szolgáltatók fogják fizetni – mondják. Ezt a bevételt a hálózat fejlesztésére fogják fordítani – mondják, most, korábban mást mondtak – s ettől jobb lesz a zembereknek. Nem. Ez a vége, ez a lényeg. Nincs kompromisszum.

Akkor most mi lesz? – ez foglalkoztatja a politikusokat, a politika tudorait, elemzőket, szakértőket, tanácsadókat.

1.   Orbán nem hátrál, a net-adót bevezetik. Lehet, még finomítanak rajta, nevében, mértékében, a bevétel felhasználást illetően, de lesz. Benne lesz a jövő évi adócsomagban. A szappan-adó, a cafeteria-adó mellett.

2.   Az ellenzők nem hátrálnak, a tiltakozás, az ellenállás, az Orbán-rendszer elsöprésének szándéka jegelődik. A rendszerrel szembeni ellenállásnak már ma is erkölcsi győztese az internet-adó okán az utcára kiment emberek sokasága. Azok, akiket az internet-adó elleni tiltakozás megérintett, nem csak azok, akik kint voltak Budapesten és az ország nagyvárosaiban, hanem azok is, akik az interneten keresztül követték az eseményeket, azok is, akik csak hírét hallották, mi történt a József nádor téren, csak képeket látták Erzsébet-hídi ember-áradatot, azok már nem fogják elhinni a közmédia hazugságait, azok az emberek megérezték, Orbánt és koleszos haverjait el lehet zavarni. És megteszik, ha annak itt lesz az ideje.

Orbán és rendszere erkölcsi értelemben megbukott. Saját maguk buktatták meg. Nem csak az internet-adóval. Mérhetetlen mohóságukkal, bárdolatlan pökhendiségükkel, arrogáns stílusukkal, mindazzal, amit tettek, és azzal, ahogy tették, mindazzal, ami összegyűlt az emberek „hócipőjében”.

Az erkölcsi bukás politikai, közjogi transzformációja bonyolultabb ügy. Orbán úgy bebiztosította hatalmát az előző négy évben, a politikai intézményrendszer átalakításával és személyi döntések eredményeként a megfelelő helyeken embereivel, hogy szinte lehetetlen békés úton ciklusideje előtt őt meneszteni. A nem békés útra pedig jobb nem gondolni. Mert akár éhséglázadás is lehet, s az kimenetét tekintve maga lenne a polgárháború. Ezt el kell – ha lehet - kerülni. Igaz, a végsőkig elkeseredett emberek nem szoktak engedélyt kérni, nem szoktak mérlegelni, „lehet-e”.

Akkor most mi lesz?

Meg kell szervezni az ellenállás, a szabadság(!), az Orbán Utáni Társadalom kis köreit, az OUT-köröket. Nehéz helyzetekben működőképes, mozgósító erő a társadalmi szolidaritás. Most erre van szükség. Városokban és falvakban, lakótelepeken és kertvárosokban, ahol csak lehet, meg kell szervezni a szabadság klubjait, a szabadság programjait, a szabadság segítő hálózatát, a szabadság önkéntes közösségépítő munkáját, a szabadság ünnepeit, a szabadság olyan eseményeit, ami élményt ad azoknak is, akiknek az élet ad más élményeket is, és azoknak is, akik nélkülözik az élet élményeit. Mert mindannyian vesztesei vagyunk az Orbán-rendszernek, és annak, ami utána jön, mindannyian nyertesei leszünk. Mert bármi jön ez után – a szélsőjobb előretörését kivéve -, az csak jobb lehet.

Erről a jobb utáni vágyról szól az internet-adó elleni tiltakozás. Ezt a vágyat tényleges változássá formálni nehéz. De nem lehetetlen. Sokat kell dolgozni. Ha viszont ez a munka elmarad, marad Orbán és koleszos haverjai.

Lehet választani.

A korrupciós botrány rejtett tantervi üzenete

 A következő sorokban nem egy politikai probléma pedagógiai elemzése olvasható. A korrupciós botrány egy lehetséges olvasatát próbálom megfogalmazni. Nem vagyok külpolitikai elemző, nem vagyok politológus – a politikai folyamatokat hivatásszerűen elemző szakember – sem. Olvasgatok, gondolkodom, írogatok … Mint oly sokan mások idehaza és a nagyvilágban. És közben reszelgetem a körmöm. Mint a nyuszika a viccben.

Magyarország a rendszerváltás idején, 1989-90-ben állt a világpolitika centrumához közel. Akkor egy történelmi jelentőségű esemény, a vasfüggöny lebontásának kezdete emelte hazánkat a nemzetközi figyelem középpontjába. Ez olyan tett volt, amit méltán tartanak a hidegháború végjátékában szimbolikus eseménynek. Ez a „rombolás” akkor egy építő munka, az egységes Európa helyreállításának kezdete volt.

Ma Magyarország ismét a nemzetközi figyelem középpontjának közelébe került. Nem szorítottuk le az iszlám állam elleni drámai harcot a figyelem képzeletbeli dobogójáról. Ott emberek ezreinek, tízezreinek élete van veszélyben, nagyon sokan ártatlanul meg is haltak, csak azért, mert más bálványt imádnak, mint azok, akiknek a kezében a fegyver van. Mi még nem vagyunk a középpontban, szeretnénk hinni, nem is leszünk. Egy világméretű játszma epizodistáiként viszont most nagyon sokan figyelnek ránk.

Az USA korrupció-ügyi döntése világítja meg ezt a jelenetet, ebben a mi szerepünket.

Vajon mi az oka annak, hogy az USA kormány éppen most hozta meg ezt a döntését? Most esett le nekik a tantusz? Hisz a KÖZGÉP-ügyekről, a trafik-ügyről, az áfa-csalásokról, a mr.20% polgármesterről, a tao-kedvezmény-pénzmosodáról, és sok más korrupciógyanús ügyről már évek óta tud mindenki, aki csak egy kicsit is figyeli a magyar kormány működését. Az USA kormányát a magyar kormány pitiáner ügyei nem érdeklik. Szólhattak volna akkor, az első Orbán-kormány idején, amikor egyik napról a másikra hirtelen az amerikai F-16-osok helyett Orbán a svéd Gripenek mellett döntött. Nem szóltak. A felcsúti stadion sem, még Orbán épülő diktatúrája sem érdekli az amerikai kormányt. Ha a magyarok diktátort akarnak a nyakukba venni, tapsoljanak neki felállva, mint annak idején Rákosinak. Az viszont az Egyesült Államok érdekeivel ellentétes, ha Oroszország hatalmi helyzete, gazdasági, és ezen keresztül politikai befolyása erősödik. Ha ezt érzékeli, beszól. A korrupció-ügy csak apropó. Ha ez nem lett volna, találtak volna valami mást, ami a „beszólás” trambulinját jelentette volna. S a korrupció-ügy magyar részről talán a legkevésbé védhető ügy. A 7750-es elnöki proklamáció trambulinnak tökéletes.

Oroszország világhatalmi helyzete a Szovjetunió felbomlásával megszűnt. Nagyhatalom maradt, nem csak hadserege mérete miatt, tényleges gazdasági ereje – elsősorban az energiaipara - kapcsán, hanem gazdasági potenciálja miatt. Nem véletlen, hogy a legfontosabb nyugat-európai gazdasági szereplők a 90-es évek elejétől a jó üzlet reményében ott tolongtak a moszkvai irodaházak környékén. Putyinnak a Mednij Vszadnyik – Nagy Péter lovasszobra – mellé állítandó emlékművéhez viszont több kell a politikailag és gazdaságilag konszolidált Oroszországnál. Ő ismét világhatalommá kívánja formálni az egykori Birodalmat. S mert a „hátországa” megvolt ehhez, hozzákezdett a nagy mű kidolgozásához. Sok más mellett a Krím, Ukrajna egy-egy fontos lépés ebben a folyamatban. Putyinnak jelenleg nem az USA a közvetlen vetélytársa, hanem az Európai Unió. Ezért volt számára érzékeny a Majdan-i (a Függetlenség-téri) fordulat, amikor az ukrán emberek az EU-val való intenzívebb kapcsolat mellett döntöttek. A zavarossá váló ukrán helyzetet Putyin kihasználta, annektálta a Krím-félszigetet, támogatta a kelet-ukrán megyék elszakadási törekvését.

Az ukrán válság érzékenyen érintette az Európai Uniót. Az EU nem katonai konfliktusok kezelésére jött létre, intézményei erre nem alkalmasak. Ugyan az 50-es évek végi nagy formátumú politikusok a francia külügyminiszter, R. Schuman kezdeményezésére éppen egy harmadik világégés megelőzésének, egy békés Európa kibontakoztatása céljából indították el azt az integrációs folyamatot, melynek eredményeként az EU-nak ma már huszonnyolc tagállama van, az EU elsősorban gazdasági együttműködés, és alapvető politikai értékek mentén kibontakozó integráció. A számos belső konfliktussal küszködő, éppen parlamenti választás előtt álló Európai Unió az ukrán(-orosz) válság kibontakozása idején meggyengülni látszott, éppen a „béna kacsa” időszakában volt. Alig jutott túl a görög pénzügyi válság megoldásán – sokan már ezt is az EU szétesése előjelének tartották -, amikor a további bővítés lehetséges partnereiként komolyan lehetett számítani Ukrajnára és Szerbiára. Mindkét ország orosz érdekszféra, mindkét ország EU-csatlakozása Oroszország számára befolyási övezetének szűkülését jelenti. Oroszország számára tehát fontos, hogy gyengítse az EU-t, ezzel önmaga számára biztosítsa további gazdasági-politikai-katonai terjeszkedéséhez a terepet.

Az Egyesült Államok számára az orosz-európai konfliktus figyelmet érdemlő ügy. Túl a NATO-szövetségi rendszer stabilitásán számukra fontos, hogy politikai-gazdasági értelemben az EU, politikai-katonai értelemben Oroszország ne erősödjön. Ők – az USA – a jelen állapot fenntartásában érdekeltek. Mert gazdaságilag az USA megelőzi az EU-t, katonailag Oroszországot, politikai súlyát tekintve mindkettő felett áll.

Ebben a háromszereplős dinamikus egyensúlyban – most a többi világpolitikai szereplőtől tekintsünk el - egyre nagyobb figyelmet kap az epizodista Magyarország. Ugyan gazdaságilag is, katonailag is szinte elhanyagolható a világszínpadon mutatott teljesítményünk, politikai színpadi túlmozgásunk miatt felértékelődtünk. Az un. keleti nyitás – az autoriter keleti országokhoz való politikai, gazdasági közeledés - önmagában nem lenne nagy gond. A belpolitikai fordulat – az autoriter társadalmi-politikai berendezkedés kiépítése – önmagában nem lenne nagy gond. Az EU-val való folyamatos gazdasági és politikai viták – az autoriter gazdaságpolitika veszélyei, az EU politikai normáinak autoriter megszegése - önmagukban még nem okoznának komoly gondot. Az ország szekerének az orosz tankokhoz való kötése – például a paksi atomerőmű bővítésének autoriter eljárása – önmagában még nem okozna nagy gondot. Hogy egy gazdasági értelemben miniország diplomáciai munkáját nem az elvi politizálásra, szövetségeseivel való hosszú távú érdekazonosságára építi, hanem a pillanatnyi gazdasági érdekeire, ahogy ezt egy tisztességes autoriter állam teszi, az önmagában nem okozna nagy gondot. 
Mindezek együtt viszont már komoly gondot okoznak, és alapot adnak az Egyesült Államoknak ahhoz, hogy egy figyelmeztetést küldjenek – Oroszországnak. Mert azzal, hogy Orbán autoriter módon alakítja át az ország politikai-társadalmi rendszerét közvetlenül is, közvetve is gyengíti az EU politikai kohézióját, erősíti Oroszország pozícióit. Azzal, hogy a Magyarország a keleti országokkal erősíti gazdasági kapcsolatait, energiapolitikai döntésivel Oroszországhoz köti a magyar gazdaságot, gyengíti az EU gazdasági erejét. Az orbáni Magyarország gyengíti az Európai Uniót, erősíti Oroszországot, s ez már komolyan veszélyezteti a mára kialakult nemzetközi politikai stabilitást. Oroszország nagyhatalmi ambíciói, törekvései láthatóan nem csak politikai, hanem katonai konfliktusokat is hordoznak magukban. Ezt a veszélyt parlamenti választás után éppen most felálló új EU-vezetés még nem tudja az EU eszközrendszerével kezelni. Az Egyesült Államok kormánya tudja. A 7750-es elnöki proklamáció alapján küldött üzenettel. Ha nem hallották meg a Kárpát-medencében, és azon túl Clinton üzenetét, ha nem hallották meg Obama üzenetét, elküldték az Amerikai Egyesült Államok kormányának hivatalos üzenetét. De nem Vida Ildikó, nem Habony Árpád az Obama-adminisztráció címzettjei, nem nekik, nem is nekünk, magyaroknak szól a figyelmeztetés. Ők a postások, pontosabban ők a küldemény. A címzett Putyin. Ha Oroszország tovább növeli gazdasági-politikai-katonai érdekszféráját, s ebben - mondjuk - Magyarország Oroszország partnere lesz – Orbán továbbra is Putyin pincsije marad -, akkor az Amerikai Egyesült Államokkal kerül szembe. Ez a „rejtett tantervi üzenete” a korrupció-ügy amerikai kezelésének. Szól ez az üzenet közvetve, de elsősorban Putyinnak, szól közvetlenül, de csak másodsorban Orbánnak.

A sallert a szomszédtól most a pincsi kapta. Úgy, hogy erről nem csak az egész utca, az egész világfalu beszél. Ami pedig a külföldi tőke-befektetések elmaradását jelenti, annak kárát mi, internet- és szappanadó-fizető állampolgárok látjuk.

Hogy ennek a pitiáner korrupciós ügynek a világpolitikai összefüggésekbe való belehelyezése már-már a konteó kategóriája? – lehetséges. Én csak, ahogy a viccbéli nyuszika, ülök a szakadék szélén, és reszelgetem a körmöm …

Adalék: http://444.hu/2014/10/23/ezek-az-oroszok-mar-megint-kavarnak-valamit/

Újabb adalék: http://nol.hu/belfold/cselekednie-kell-orbannak-1494531 (Az írás a Népszabadság 2014. 10. 25. számában jelent meg)