Civilek a pályán

Az elmúlt napok egyik nagy visszhangot kiváltó vitája a széles értelemben vett demokratikus ellenzéki oldalon a civilek és a pártok viszonya volt.

Az érthető, különösen a rendszerváltás után született fiatalok esetében, hogy a civilek - pártokhoz nem kötődő, de a közéleti kérdések, saját sorsukat érintő ügyek iránt érdeklődő emberek - határozottan lépnek fel a pártokkal szemben. Egyaránt elítélik korrupt maffiaállam kialakítása miatt a Fidesz-KDNP-t, és ezzel együtt, a parlamentben lévő, vérszegényen tiltakozó ellenzéki pártokat is, mind. Még a korábbi kormányok pártjait egyformán bíráló LMP, és tegyük hozzá, a belőlük kiváltak is jogosan részesei az elutasításnak. Jogosan, mert azzal, hogy az elmúlt ciklusban ott ültek a parlamentben, részt vettek a 2014. évi választásokban, most is ott ülnek a parlamentben, legitimálták a rendszert, Orbán diktatúráját.

A hazug és korrupt diktatúra elleni állampolgári tiltakozás 2014 őszén minden korábbi hasonló kezdeményezést meghaladt. A tiltakozás a legnagyobb látogatottságú internetes közösségi oldalon öltött szervezett keretet, az informálás, a mozgósítás, az események feldolgozása e „felületen” zajlott. A szervezők minden más formalizált kerettől való megkülönböztetésként civileknek mondták magukat, a szervezeti keretük pedig a facebook-csoport volt. E civilekhez korábban létrejött, hálózati rendszerben működő protest-csoportok is csatlakoztak. Így pl. – hogy a kaptafánál maradjak – a Hálózat a Tanszabadságért, a Hívatlanul, az Oktatói Hálózat is. A tüntetések szervezői rendre kérték, politikai pártok demonstratív módon – zászlókkal, szimbólumaikkal – maradjanak távol. Ebben nem elsősorban az a félelem volt benne, hogy az olykor valóban spontán kezdeményezéseket a diktatúra propagandagépezete a pártok – gyurcsányemútnyócév - aknamunkájának állítsa be, hanem inkább az a szándék, hogy azok is megmozduljanak, akiket a hatalom intézkedései hátrányosan érintenek, de nem akarnak semmiféle párttal azonosulni. 

Ez idáig rendben van.

Azt azonban világosan látni kell a civileknek is, a rendszerváltás után született fiataloknak is, hogy a diktatúra elleni tiltakozásuk azt jelenti, hogy ők a politika színpadára, pályájára léptek. Akarva akaratlanul politikai tér szereplői lettek, politikai tényezőkké váltak. Ott mozognak a világot jelentő deszkán, az arénában, s a nézőtér, a lelátó közönsége árgus szemekkel figyeli játékukat. Meg a hazai és külföldi szakértők sokasága, kamerák kereszttüzébe kerültek, figyeli őket - és tárolja memóriájában működésüket - az egyenruhások siserehada is. Fellépésük eredményeként Orbán, a politikai hatalom egyedüli letéteményese meghátrált. Nem túlzás azt mondani, hogy az addig peckesen lépdelő Orbán-diktatúra megbotlott. A civilek politika-formáló erővé váltak. Viszonyuk a hatalomhoz egyértelmű. Ezt az őszi tüntetés-sorozat világosan mutatta meg. A tiltakozás hívta ezt a civil megjelenést életre, ez a civil megjelenés a hatalommal oppozícióban van. A politikai tér szereplőiként azonban e civil körnek nem csak a hatalommal, a diktatúrával kapcsolatban kell definiálni viszonyát, hanem a politikai tér egyéb szereplőivel is. Ez a politikai pártokon túl jelenti a szakszervezeteket, az egyéb érdekképviseleti szervezeteket, mindent, minden szervezetet, intézményt ami a politikai térben jelen van. Azt is jelenti továbbá, hogy amennyiben törekvéseiket, szándékaikat – legyenek azok szakmaiak (korrupció elleni fellépés) vagy politikaiak (Orbán takarodj!) érvényesíteni akarják, azt a politikai térben, a politikai tér írott és íratlan szabályai szerint kell tenniük. Mondjuk, egy tüntetést a gyülekezési törvény szerint be kell jelenteni a rendőrségen, engedélyeztetni kell. Összességében tehát a „civilek” ott vannak, ott működnek a politikai térben, s nem kerülhetik el, hogy e tér egyéb szereplőivel rendezzék viszonyukat. Mert az nem megy sokáig – ahogy erre többen felhívták a figyelmet -, hogy az ellenzéki pártok aktivistái, vagy csak egyszerűen e pártok támogatói jöjjenek a tüntetésekre, de maguk a pártok maradjanak távol. Mert ott voltak a pártokhoz nem kötődő civilekkel együtt a József nádor téren és az Erzsébet-hídon, a Széchenyi – és a Kossuth téren a szociáldemokraták (MSZP-sek), a liberálisok (MLP-sek), a balközép liberálisok (DK-sok), a jobbközép konzervatívok (MoMa-sok), a világoszöldek (Együtt-esek), minden demokratikus ellenzéki párt támogatója. És ott voltak a csalódott Fidesz-esek is, akik "nem ilyen lovat akartak".

Elkerülhető-e mindezek alapján, hogy a „civilek” elinduljanak a pártosodás, a formalizálódás útján? Szimbólum, logó, a mi-tudat egyéb megjelenési formája, a követelésekben meglévő azonosságok alapján formálódó törekvések vajon a kezdetét jelentik a politikai párttá válásnak? Vajon létrejön-e nálunk is – ahogy egy korábbi bejegyzésben felvetettem – a podemos-jelenség?

Ezt ma még nem tudjuk.

Azt viszont tudjuk, hogy a civilek is, a pártok is, egyéb szervezetek is az Orbán-diktatúra megszüntetését, egy demokratikus Magyar Köztársaság viszonyainak kialakítását fogalmazzák meg célként. Ki egy szakmai területre vonatkozóan, ki egy érdekcsoportot képviselve, ki egy társadalmi csoportot képviselve, ki a társadalmi együttműködés egy területét képviselve, ki az egész társadalmi-gazdasági rendszer, az Orbán-diktatúra utáni megújulást képviselve. Az Orbán-rendszer meghaladása csak ebben a széles alapú együttműködésben képzelhető el. Civilek, pártok, szakszervezetek, szakmai szervezetek, minden Orbán-rendszer ellenes szereplő, minden az Orbán-rendszer meghaladását akaró ember együttműködésének keretét, befogadó-együttműködő szervezeti keretet kell kialakítani. Aki részt akar venni ebben a munkában, aki jönni akar, jöjjön. Találja meg mindenki – minden ember, minden szervezet – a maga helyét, szerepét. Kellenek az utcai megmozdulások is, kellenek a parlamenti megszólalások is, kell a szakmai háttérmunka is, szükség van a nyilvánosságra is, szükség van eszközökre, szervezőkre, mindenre és mindenkire. Nem lehet finnyásan azt mondani, „ti ott voltatok a diktatúra kiépítésénél, ti most ne gyertek”. Mind ott voltunk a diktatúra kiépítésénél. Ott álltunk és néztük, ahogy tégláról-téglára bontotta le Orbán és csapata a köztársaságot, és tégláról téglára építette fel a diktatúrát. Más persze a helyzete annak, akinek politikai eszközök voltak a kezében, s úgy nézte e folyamatot, s más annak a helyzete, aki inkább csak szenvedte azt. De mind ott voltunk, s 2014-ben vagy elmentünk szavazni abban a reményben, hogy a szavazófülkében visszaszerezhetjük köztársaságunkat, s ezzel járultunk hozzá a diktatúra stabilizálódásához, vagy nem mentünk el, s paradox módon ezzel is a diktatúra stabilizálódásához járultunk hozzá. Mind ott voltunk tehát Orbán diktatúrájának bebetonozásánál, s mindannyiunknak, akik e betonrendszert el akarjuk bontani, ott kell lennünk mindenhol, ahol apróbb és nagyobb darabokat tudunk e betonból kibontani.

Lassan abba kellene hagyni a finnyás elkülönülést, s keresni kellene az együttműködés tartalmi, formai kereteit. Őrizze meg az együttműködésben mindenki az arcát, önállóságát, politikai karakterét, és adja be a közös munkába azt, amiben a legerősebb, amihez ő ért a legjobban, amihez neki vannak meg az eszközei, amivel ő tud legeredményesebben, leghatékonyabban hozzá járulni az új Magyar Köztársaság kialakításához.

Civilek, pártok, szakszervezetek, szakmai szervezetek, egyéb szervezetek, állampolgárok – el kell indulnunk az Orbán-rendszer meghaladását eredményező együttműködés útján.

Ha nem indulunk el, nem is érünk oda.

Rendszerváltás 2.0

 Mára a magyar társadalom többsége számára is világossá vált: Orbán rendszere diktatúra, az általa Kötcsén említett "centrális erőtér" a gazdaságban egy korrupt maffiaállamot, a politikában a feudális önkényuralomra emlékeztető vazallusi rendszert, a társadalom többsége számára fokozatos és folyamatos elszegényedést, az oktatásban, kultúrában, a nyilvánosság működésében – az internet adta lehetőségeket kivéve - a hatvanas évek elejét idéző rendszert jelent.

Sokan a kezdetektől – 2010-től – figyelmeztettek erre a veszélyre. Az elmúlt években számos tanulmány, elemzés, kutatási beszámoló, cikk folyóiratokban, hetilapokban, napilapokban, az internetes felületeken figyelmeztetett e folyamatra, több civil kezdeményezés igyekezett felhívni a figyelmet a veszélyes tendenciára. Lássuk be, 2014 októberéig ezek a jelzések visszhangtalanok maradtak. S ekkor, a 2015. évi költségvetés előkészítése részeként történt valami: előkerült egy javaslat az internetadó bevezetésére. Ezzel nagyjából egy időben érkezett a világhatalom – az Egyesült Államok - figyelmeztetése. Az ürügy a korrupció, az ok a magyar politikai rendszer euro-atlanti normáktól való eltérése. E két ügy lett a vég kezdete.  Azóta tüntetés tüntetést követ. Nincs az életnek olyan területe, amit a 2015. évi költségvetés ne érintene hátrányosan. S a kormány még a kreatúráival, szobacica szervezeteivel sem egyeztet semmiről. E szervezeteknél is kiverte a biztosítékot az őket érintő megszorítás.

Megérett a helyzet, hogy már ne csak azt mondjuk, Orbán takarodj!, arról is beszélni kell, mi kövesse az Orbán utáni időszakot.

Új rendszerváltásra van szükség.

Körvonalazni kell az új rendszer alapjait. Meg kell kezdeni az új rendszer alapjairól a párbeszédet, vitát, egyeztetéseket. Új ellenzéki kerekasztalt kell szervezni, ahol ott ülnek az asztal körül a diktatúrát bíráló civilek, szakmai szervezetek, szakszervezetek, és a demokratikus politikai pártok. Meg kell állapodni abban a társadalmi minimum-programban, ami a legszélesebb diktatúraellenes összefogást biztosítja. Erre a munkára akkor is szükség van, ha sok műhelyben komplett, törvény-javaslat szintig kidolgozott alternatívák találhatók a fiókokban.

Az elmúlt hetek – két és fél hónap – eseményei kijelölik a legfontosabb ügyeket. Ezek mindegyike összetett, az egyes ügyek megoldására is intézkedéscsomagokat kell összeállítani. Nem gondolom, hogy a teljes, a fontossági sorrendet is magában foglaló felsorolás következik alább, inkább csak jelzése az érzékeny témáknak.

1.   Küzdelem a korrupció ellen.

2.   A közéleti szereplők vagyoni helyzetének átvilágítása.

3.   Tisztességes, a társadalmi igazságot kifejező adórendszer kialakítása.

4.   A gazdasági szektor fejlődőképességét biztosító szabályozási rendszer kialakítása.

5.   A tanszabadság – az oktatási rendszer működő- és fejlődőképességének – helyreállítása.

6.   Esélyteremtő szociális rendszer kialakítása.

7.   Az egészségügy működőképességének helyreállítása.

8.   A valódi közszolgálati nyilvánosság helyreállítása, a nyilvánosság demokratikus elvek szerinti szabályozása.

9.   Az állam és az egyházak működésnek szétválasztása, új egyházpolitika, új felekezeti működési szabályok kidolgozása.

10.                    Az államtól független civil szféra működésnek biztosítása, az ehhez szükséges szabályozás kidolgozása.

11.                    A közigazgatás rendszerének átalakítása.

12.                    A demokratikus viszonyokat kifejező jogállam helyreállítása, kialakítása.

Most az év végi ünnepek időszaka következik. Ha a kormány nem változtat eddigi gyakorlatán – nem látszik a szándék -, akkor a tiltakozások, ahogy a szervezők ígérték, folytatódni fognak. De ez kevés. Az elégedetlen embereknek azt is látniuk kell, lehet másként is gondolkozni a problémák megoldásán, van másik megoldás is, lehet másként is csinálni,  létezik olyan erő – együttműködés -  Magyarországon, amelyik képes a társadalom döntő többsége számára elfogadható megoldásokat találni.

Ünnepek ide, ünnepek oda, még ma el kell kezdeni ezt a munkát.

Akinek dolga, lásson hozzá.

Orbán homouszion

Ennek a hétnek minden kétséget kizáróan a legfontosabb politikai eseménye a nagy tekintélyű amerikai republikánus szenátor, John McCain megszólalása a magyar viszonyokkal kapcsolatban, a hét legfontosabb mondata a magyar viszonyokra, Orbánra tett megjegyzése. Itt egy nemzet – fogalmazott a szenátor az Egyesült Államok szenátusának a budapesti nagyköveti kinevezési vitájában – amely határán áll annak, "hogy átengedi szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki Vlagyimir Putyinnal bújik ágyba”. A magyar miniszterelnökre, Orbán Viktorra gondolt, ahogy ezt megszólalása másnapján egyértelművé tette.

Erre reagált Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádió műsorában.

https://www.youtube.com/watch?v=id3BmyjtEXc

Az interneten közzé tett felvételen 0 p 45 mp-től 1 p 16 mp-ig az alábbi hallható.

„… ugyanakkor figyelmeztetném saját magamat arra, hogy ne engedjek az Ön beugratós kérdésének, mert nekem nem kell semmilyen szélsőséges megnyilvánulással sem foglalkoznunk, mert ez csak elterelné a figyelmünket, és elvinné az erőnket. Nekünk arra kell összpontosítani, hogy a nemzeti érdekekért és a magyar emberek boldogulásáért dolgozzunk továbbra is, és semmilyen szélsőséges provokáció ne vigye el az erőnket, a figyelmünket és az energiánkat.”

Érdekes felfigyelni arra, hogy a mondat eleje egyes szám első személyes ragozással kezdődik, majd hirtelen átvált többes szám első személyes ragozásba. Ezt a formula ismerős, pluralis majestaticus-nak, fenségi/királyi többesnek hívják. Ez nem egy grammatikai (nyelvtani, nyelvtudományi) kategória, hanem pragmatikai (a verbális közlés és a valóság viszonyát a jelentés szempontjából vizsgáló tudomány), az uralkodónak egyes szám első személy helyett többes szám első személyben való megszólalása. A királyság intézményének keretei között a mindenkori uralkodó önmagáról, elsősorban hivatalos dokumentumokban, oklevelekben, törvények szövegének preambulumában többes szám első személyben beszélt. A modern államok választott vezetői, köztársaságokban, parlamenti demokráciákban ezt a formulát nem használják. Hacsak … hacsak tudat alatt nem vallják az abszolút monarchia állama megszemélyesítőjének, XIV. Lajosnak, a Napkirálynak tulajdonított mondást: az állam én vagyok. Ez az a valóságértelmezés – Orbán és a hatalom, az állam viszonya -, ami ebben az érdekes nyelvi formában, a királyi többesben jelent meg Orbán idézett szövegében. „… figyelmeztetném saját magamat – elterelné a figyelmünket, … nekünk…,  … ne vigye el az erőnket, …”

Fontos kiegészítés, hogy a felvételen beszéd közben látható is a miniszterelnök. Látszik, zavarban van. S ahogy befejezte az utolsó mondatot – nekünk arra kell összpontosítanunk … és az energiánkat - megdörzsölte az orrát. Azt a non-verbális kommunikáció kézikönyveiből tudjuk, hogy az orr dörzsölése annak a kifejezése - a tudat kontrollját nélkülöző non-verbális közlés -, hogy a beszélő ember hazudik, amit mond, az hazugság. Rég óta tudjuk, hogy Orbán nem az emberek boldogulásáért dolgozik, hanem hatalma bebetonozásáért. Az emberek egyre nehezebben boldogulnak, Orbán hatalma viszont csalások, a demokrácia szabályaival való visszaélés eredményeként betonszilárd. Mert nem arra összpontosítottak, hogy az emberek boldoguljanak - lásd adóemelések -, hanem a hatalom koncentrálására, a hatalom hosszú távú megtartása szervezet-rendszerének kiépítésére. Ezt fejezi ki Orbán non-verbális módon.

A felvételen 3 p 07 mp – 3 p 37 mp között még érdekesebb szöveg hallható.

„Én azt látom, hogy Magyarország nemzeti függetlensége áll itt támadás alatt, ez a dolog lényege. .… Magyarország választott vezetője vagyok, legfontosabb feladatom, ezt rögzíti az alkotmány, erre tettem le az esküt, hogy Magyarország függetlenségét mindig meg fogom védeni. Magyarország függetlensége támadás alatt áll.”

Most ne a nyelvi leleményt – a függetlenség támadás alatt áll - nézzük.

Orbán ebben a bekezdésben ismét a szokásos csúsztatással él. Miközben McCain szenátor róla, a miniszterelnökről mond véleményt, őt nevezi újfasiszta diktátornak, ő ezt a véleményt Magyarország elleni támadásnak értelmezi. Ez is bele illik az abszolút monarchia megtestesítőjéről ismertetett értelmezési keretbe. A Napkirály maga az állam. Aki a Napkirályt bírálja, az államot bírálja. Az állam bírálata támadás az állam ellen. Aki az államot bírálja, támadja, az ellenség. Következésképpen, aki a Napkirályt bírálja, az ellenség. McCain bírálja Orbánt, tehát ellenség, aki támadja Magyarországot. A miniszterelnöknek meg az alkotmány (?!?nem alaptörvény?!?) szerint az a kötelessége, hogy a támadások ellen megvédje az országot. Országát. Mert ő, a miniszterelnök, és az ország, egylényegű dolgok. Homouszion. Orbán – értelmezése szerint - azonos Magyarországgal. Ezt fejezi ki az általa használt kód. De ez a valóságban még akkor sem igaz, ha a szavazások eredményével, a választásokon megjelent emberek szavazataival próbálják igazolni. Ha sokszor mondják, ismétlik naponta, akkor sem igaz. Ezt a hazugságot, a hazug rendszer működését egyre többen ismerik fel. Ez a felismerés jelent meg az elmúlt hetekben a városok utcáin, ahol az emberek megfogalmazták követeléseiket. S akármi is volt az apropója a tüntetéseknek, egy követelés rendre felhangzott: Orbán, takarodj!

Ps. Orbán a rádióbeli megszólalásában arra biztatta Vida Ildikó NAV-elnököt, hogy terelje vitáját az amerikai ügyvivővel – nem az ő személyes vitájuk ez! -, jogi útra. Várható, hogy rövidesen megjelenik New York Times/Washington Post hasábjain a NAV szervezetén belüli bűnügyekre vonatkozó bizonyíték. Nem mintha ez világpolitikai jelentőségű történet lenne. De, ha a magyar kormány ezt akarja …

Levél a Kedveshírtv-nek!

A Hír Tv sorra keresi meg az elmúlt hetek tüntetéseinek szervezőit, szónokait.
lásd: http://nol.hu/belfold/raszallt-a-hir-tv-egy-aktivista-tanarra-1502145

Kedveshírtv!

Azt gondoltam, az Önök ébersége lankad, az újabban feltűnt imprilista ügynököket már le sem akarják vadászni, ahogy példamutató módon a végtelen szeretetéről ismert Semjén doktor lekaraktergyilkolta a Mindenért Hibás Emútnyócév Gyurcsányt. Szerencsére tévedtem. Önök felismerték, hogy az élet nem egy habostorta, és miközben a nemzetközi helyzet fokozódik, ott állnak a gáton, és lesik, mikor tűnik fel az ürgebőr álcaruhába öltözött ellen, azonnal veszik a hatlövetű kamerájukat, tüzelnek gondolkodás nélkül.

Mi lenne velünk Önök nélkül? Mi nem vagyunk elég képzettek, tessék nekünk megmondani, ki a kormány, a Miniszterelnök, a Párt ellensége. Önök vannak, s ez megnyugtat bennünket, mert útba igazítanak, mint annak idején Virág elvtárs Pelikánt.

Önök sikerrel leplezték le a tíz évvel korábban egy füves cigit elszívó ellenséget. Ma, illetve tíz éve a füves cigi még nagyobb bűn volt, mint az ötvenes években a fekete disznóvágás. Szerencsére volt egy becsületes magyar ember a rendőrségen, vagy az ügyészségen, talán valamelyik kórházban, aki kikereste a füvező imprilista ügynök dossziéját, és elküldte Önöknek. Igaz megköszönni nem tudjuk neki, mert a nevét nem árulta el. De azt mondani, hogy ő egy névtelen feljelentő volt, személyiségi jogot sértett a drogmaffiózó ügyének közzé tételével, miközben csak egy igaz magyar érzésű állampolgár tette a kötelességét, tájékoztatta közérdekű ügyben a nyilvánosságot, az túlzás. Azt is sikerült kideríteni, hogy egy másik ellenség évekkel ezelőtt figyelmetlen volt, kocsijával megcsúszott a jeges úton, és balesetet okozott. Persze mi az Önök segítségével átlátunk a szitán, tudjuk, hogy ez egy, az imprilista gyarmatosító háttérhatalmak által előkészített, előre megfontolt merénylet volt! Csak nem sikerült! Most pedig volt egy éber becsületes magyar – sajnos őt sem ismerjük, pedig aranyba kellene foglalni, nem őt forró aranyba, csak a nevét a hallhatatlanok falába vésni arany betűkkel -, aki kikereste a rendőrségi irattárból az aktát, és elküldte Önöknek. Így ezt az alvó ügynököt – hála az éberségnek – sikerült leleplezni!

Látszik, csapásokat kapunk, de az Önök jóvoltából most mi is csapásokat tudunk adni. Ne zavarja Önöket, hogy a látszat szerint baltával támadnak verébre, és a baltával maguk alatt vágják a fát. Mert íme, rátaláltak a tanárnőnek álcázott imprilista gyarmatosító háttérhatalmak újabb ügynökére. Riporterük halált megvető bátorsággal rontott rá a megrémült tanerőre, aki még arról sem tud, hogy elkészült ügyében az ítéle…, akarom mondani, a vádirat. Ezt még ő sem tudja, nem ismeri a forgatókönyvet, a szövegkönyvet. De Önök, úgy látom, igen. Na ja, biztos elküldte Önöknek az ügyészségről egy becsületes magyar ember. Őt sem ismerjük, de látatlanban tudjuk, talpig becsületes, igaz hazafi, biztos ő sem névtelen feljelentő. Csak a nevét nem ismerjük. És biztos, ha a tanárnő ismerné az ítéle.., szóval a vádiratot, magyartanárként értékelné azokat a dramaturgiai fordulatokat, amiket – gondolom nem kis munkával - sikerült összerakni. Még szerencse, hogy vannak becsületes magyar emberek. Mindent a Kormányért, a Miniszterelnökért, a Pártért, mert aki a Kormány, a Miniszterelnök, a Párt ellen van, az a Haza ellen van. Az imprilista gyarmatosító háttérhatalom ügynökeit pedig le kell leplezni, kerül, amibe kerül. Ezt már Virág elvtárs is megmondta.

Kedveshírtv!

Folytassák keresztes háborújukat az imprilista gyarmatosító ügynökök ellen. Ebben, látom, népi segítséget is kaptak. Olvasom a fészbukon, a kedveshírtv rovatban, hogy nagyon sok ember áll Önök mellett, sorra írják az emberek a feljelentéseket. Szerintem ezeket mind fel kellene dolgozni, és a kedveshírtvben sorra be kellene mutatni.

Reszkessen a kormány minden ellensége, rezdüljenek össze, ha meghallják, megérkezett a kedveshírtv! Elvégre demokrácia van.

Munkájukhoz erőt, egészséget kíván:

Egy Becsületes Magyar Ember

(Csak mondom, én nem szoktam feljelenteni soha senkit, névtelenül különösen nem. Nevemet most is csak azért nem mondom meg, nehogy megtaláljanak a gaz imprilista gyarmatosító háttérhatalom ügynökei.)

Lesz-e magyar Podemos[1]?

Sok fordulatot mutatott az elmúlt hetekben a hazai közélet.

Látványos akciók, tüntetések jelezték, hogy az embereknek elegük van Orbánból, rendszeréből. Egyre többen kezdik felismerni a demokrácia álruhája alatti diktatúrát[2].

Úgy tűnik, az utcai politizálás nem szűnik, nem hal el a hideggel, az ünnepek közeledtével.

Még a házicica szakszervezeti tömörülés[3] is kiment az utcára, mert a hatalom őket is semmibe veszi, a munkavállalókat érintő megszorításokról velük sem egyeztettek.

Új eleme az utcai politizálásnak, hogy az megszűnt a mindenre ráérő fővárosi értelmiség, vagy éppen a futballdrukkerek szórakozása lenni. Az elmúlt huszonöt évben nem fordult elő, hogy kormányellenes demonstrációra kerüljön sor az ország összes nagyvárosában, sőt, sok külföldi városban, ahol magyarok nagyobb létszámban élnek. Az is látszik, hogy az ünnepek sem vetik vissza a tüntetőket. Karácsony előtti héten is, az új esztendő második napján is nagy utcai demonstráció várható[4]. A tiltakozás fő célpontja Orbán, és az általa vezetett kormány, diktatórikus rendszere. A költségvetési vita idején érthető, hogy az egyes társadalmi csoportok, szakmai ágazatok az utcán is megjelenve kívánják a kormányt, a képviselőket nyomás alá helyezni. Van is ennek eredménye, lásd az internet-adó ügyét.

Új elem viszont, hogy a kormány megszorításaival elérte a középosztályt. Nem elsősorban anyagi értelemben. Azzal már korábban elérte, de az még nem borította a bilit. Most az iskolai ügyek, és az adócsomag, a maradék magánnyugdíj-pénztári pénz tervezett ellopása, a hitelügyekben érintettek átverése miatt csordult túl az edény. A gimnáziumi férőhelyek korlátozásának terve, az egyetemi-főiskolai felvételi rendszer szigorítása, ezáltal a felsőfokú intézményekbe a belépés szűkítése, általában az iskolai élet működőképességet érintő centralizálása, az ideológiai indoktrináció az, ami sokakat kivitt az utcára. Azok a magánnyugdíj-pénztári érintettek is megmozdultak, akiknek a kormány korábban lopta el a megtakarítását, de akkor bíztak abban, majd az állam jóváírja megtakarításukat nevesített, egyéni számlán … Azóta semmi e területen, csak a stadionok épülnek. Vegyesen voltak jelen a demonstrációkon fiatalok, akik ma is fizetik az egyetemi tandíjat, középkorúak, akiknek vállalkozását érinti a korrupció, vagy a versenyszféra, a közszféra munkavállalójaként élik át a megszorításokat, idősebbek, akik családtagjai sorsán keresztül is, a nyugdíjas vásárlói kosár inflációján keresztül is látják a fekete-fehér valóságot.

Új elem az is, hogy a tiltakozás közepette megjelent az elmúlt huszonöt évet egybemosó tagadás is. Ez egyben az utcai tiltakozás differenciálódásának is a kezdete. Ez a retorika – minden rossz volt az elmúlt huszonöt évben – az LMP-é és a Jobbiké. Ez azt jelzi, hogy miközben továbbra is jellemzője a tiltakozásnak a politikai pártoktól való távolságtartás, amiben a demokratikus ellenzék pártjai is benne vannak, akarva-akaratlanul megjelennek a pártok az utcai tiltakozás kapcsán. Ez addig érthető, hogy egy magára valamit is adó politikai párt nem mehet el szó nélkül egy – több -  jelentős politikai akció mellett. Van viszont olyan párt, amelyik más mondanivaló hiányában, saját népszerűsége növelése érdekében próbálja meglovagolni az elégedetlenséget.

Új eleme az elmúlt heteknek, hogy a korrupciós ügyek, az amerikai kormány magyar kormány közeli személyeket érintő beutazási korlátozása kapcsán a belpolitika és a külpolitika szorosan összefonódott. E blog egy korábbi bejegyzésben már utaltam arra, hogy az Egyesült Államoknak ugyan fáj, hogy Magyarország F-16-osok helyett Gripeneket vett, fáj, hogy az amerikai cégek üzleti pozícióját folyamatosan gyengíti a korrupt gazdasági környezet, de nem ez a lényeg[5]. Ezért nem szóltak akkor – az F 16-osok ügyében -, s az étolajos cég korrupciós zsarolása valószínű nem lett volna nemzetközi mércével is mérhető ügy most sem. A korrupciós ügyek az apropót jelentik az Egyesült Államoknak a figyelmeztetés megfogalmazására. Orbán ugyanis most betrappolt a nagyfiúk homokozójába, s ott át akarja rendezni a homokvár-építési szabályokat. Nagyhatalmi érdekeket sért Magyarország kalandor külpolitikája, s ezért a figyelmeztetés. Nem gondolom, hogy Obamának számítana, ki a magyar miniszterelnök, milyen párt van többségben a magyar parlamentben. Van neki elég baja a saját kongresszusával, szenátusával, az USA-nak a háborús konfliktusokban vállalt szerepével. Lépése – döntése a beutazási tilalomról - viszont felerősítette a hazai Orbán-ellenes kritikai hangot. Mert mindenkinek van valamilyen közvetlen vagy közvetett élménye az állami korrupcióról. Látványos a Fidesz-potentátok megmagyarázhatatlan gazdagodása, egyre élesebb a kontúr a hatalomban lévő politikusok gazdagodása és a munkájukból élő emberek elszegényedése között, határozott visszatetszést vált ki a jóérzésű emberekből a kisebb és nagyobb fidesznyikek rongyrázó kivagyisága, és a pökhendi magyarázkodásuk.

A politikai ősz új elemeit nézve nem lehet szó nélkül elmenni az újpesti időközi országgyűlési képviselői választás eredménye mellett sem. Mert, miközben az informális – utcai – politizálás mérete minden korábbinál nagyobb lett, aközben a formális – parlamenti – politizálásban is új elem jelent meg. Abban az elemzőknek igazuk van, hogy az MSZP győzelme ebben a választókerületben nem meglepetés, hisz ez a választókerület hagyományosan a baloldalé, itt korábban, több alkalommal a fiatalon elhunyt MSZP-s Kiss Péter nyert. Az eredmény kapcsán két meglepetés szerű új elem emelhető ki. Egyrészt az alacsony részvétel, ami viszont nem önmagában érdekes. Időközi választás esetén mindig alacsony a részvétel. Viszont alacsony részvétel esetén a jobboldal, a Fidesz mindig jobban tudott mozgósítani, s ezzel biztosította magának a győzelmet. Igaz, a fővárosban, szemben a vidékkel, különösen a kiesebb településeket is magában foglaló választókerületekkel, csekélyebb, talán elhanyagolható az egyházak politikaformáló aktivitása. Gyakran hallani arról, hogy egyházfiak visszaélnek a lelkek feletti hatalmukkal, direkt módon, egy-egy párt jelöltje melletti szavazást elvárva befolyásolják a választópolgárokat. Most viszont ez sem jött be. Még a győztest – a jelöltet és pártját – is meglepte a győzelem aránya. Ilyen mértékű győzelemre nem számítottak. Ez a második meglepetés. Elsöprőnek értékelték a választási szakemberek az eredményt, azt különösen, hogy az MSZP jelöltje gyakorlatilag önállóan nyert. Ez leckét ad a demokratikus ellenzéki pártoknak az egymással való rivalizálás tárgyában is. Akárhogy is közelítsük az Újpest-jelenséget, az eredményben benne van a választást megelőző időszak utcai politizálásának a hatása is. Mint ahogy a pártok népszerűségi eredményét mutató legfrissebb közvélemény-kutatási eredményben is: az Orbán-párt földcsuszamlás szerű népszerűségvesztését mutatták az eredmények.

Új elemként kell kiemelni a hatalom megrendülését. Soha még ilyen zavartnak nem látszott az Orbán-hatalom. Az utca, a választási eredmény, a nemzetközi környezet – minden ellenük szól. Megy a gőzhenger a maga tehetetlensége miatt is, a parlamenti kétharmad az kétharmad, de látszik, zavar van. Nem működik az elterelés, nincs hatása a köztv-nek, visszafelé sül el a lakájmédia karaktervadászata, nemzetközi kapcsolatok terén sem tud Orbán pucsítani – lásd a litván fiaskót[6] -, még a koleszos haver – Simicska - is csak zavart kelt[7].

Mi következik mindebből? Lesz e Magyarországon Podemos-jelenség? Vajon az utcai elégedetlenség létrehoz-e egy új formális politikai tényezőt? Vajon az informális politizálás – Orbán takarodj! – formalizálódik-e, s igen, hogyan? Vajon azok, akik összemossák az elmúlt huszonöt évet, beírják-e magukat a huszonötéves történet folytatásába? Vajon létrejön-e az utca népe és a parlamentben lévő demokratikus ellenzék egymásra találása? Vajon tanul-e a demokratikus ellenzék 2014 őszének eseményeiből? Vajon megismételhető a lejtős pályán a hátrányban lévő csapat győzelme Veszprémben? Vajon lehet-e ez, a választásokon való győzelem az új rendszerváltás, az orbáni diktatúra leváltásának útja, eljárása? S mit lép erre Orbán, a hatalom? Hogyan alakul a nagyfiúk játéka – Obama kontra Putyin -, s mi lesz ennek a hazai hatása? Mozdul-e az béna kacsa helyzetén túl lévő Eu-adminisztráció?

S ami a legfontosabb, hogyan él Magyarország népe a korrupt diktatúra viszonyai között, az orbáni megszorítások közepette, mikor mondják a jelenleginél is még többen: elég volt, Orbán takarodj!

Izgalmas hónapok elé nézünk. 

---

[1] Spanyolországban a parlamenti politikai pártok uralta közélettel szembeni elégedetlenség hívta életre 2014 januárjában a közéleti aktivitás új politikai formációját, a Podemos-t (ami magyarul: Meg tudjuk csinálni!). A párt néhány hónapos működése után, az Eu-parlamenti választáson 8 %-os eredményt ért el, mára népszerűségben a két nagy múltú politikai erő – a konzervatív PP és a baloldali PSOE - mellett a legjelentősebb támogatottsággal rendelkező párt. Lásd: http://nepszava.hu/cikk/1040767-podemos-egy-baloldali-alternativa

[2] Az orbáni papagáj-kommandó is, néhányan, önmagukat függetlennek nevező elemzők is, néhányan a demokratikus ellenzéki oldalon is azt mondják, amíg tüntetni lehet, amíg szól a Klub Rádió, amíg megjelenik a Népszava, amíg választások vannak, ahol az ellenzéki jelölt győzhet, addig nem beszélhetünk diktatúráról. Igaz, latin-amerikai, afrikai értelemben vett totális diktatúráról nem beszélhetünk. Még szép is lenne, egy EU-NATO tagállamban egy klasszikus diktatúra! De ott, ahol a választási szabályokat a hatalom érdekében írják át, ahol a hatalom minden kontrollját kiiktatták, ahol a demokratikus fékek és ellensúlyok csak formálisan léteznek, ezen intézményekben mindenhol a hatalom lekötelezett emberei ülnek, ahol minden lényeges kérdésben egyetlen ember dönt – „ezermilliárd forintot vettem el a bankoktól és adtam oda az embereknek” -, ahol az állam által finanszírozott köztv, közrádió nem csak egyoldalúan közli a híreket, de ezen túl is szándékosan torzít, ott igenis diktatúra van. A rejtélyes halálesetekről – Komáromi András, Welsz Tamás, Váradi András, Rózsa Milán - nem is beszéltem. Nap nap után olvashatók elsősorban az internetes sajtóban azok az esetek, amik tipikusan a diktatórikus kormányzásra, közállapotokra jellemzőek.

[3] A Gaskó féle Liga Szakszervezetekről van szó.

[4] December 16-án alapvetően az oktatás területén mutatott rombolás,  január 2-án az államilag szervezett korrupció elleni tiltakozás ügyében szólítják meg a szervezők az embereket.

[5] A korrupciós botrány rejtett tantervi üzenete, 2014. október 23.

[6] Orbán meghívás nélkül(!) elment Litvániába egy hadgyakorlat magyar résztvevőit meglátogatni, de a litván politika vezető szereplői – államfő, kormányfő -  nem kívántak vele még együtt mutatkozni sem, nemhogy tárgyaltak volna bármiről is.

[7] Simicska a Fidesz helyi és országos vezetőivel való egyeztetés nélkül képviselőjelöltként bejelentkezett a 2015 februárjában esedékes veszprémi időközi országgyűlési választásra.