Illúziók nélkül

Nem hősködés miatt mondom, csak jelezni akarom: ott leszek január 2-án. Máskor is ott voltam. Nem a partvonalon kívülről kiabálok a pályán rakkolóknak, „fiúk, ezzel a játékkal, így nem lehet nyerni”.

A szervezők fész-oldalán olvasom: „… szabad és szolidáris országban szeretnénk élni.  MostMi! Most, ha most nem, félő, hogy már nem éljük meg, hogy az ország megváltozzon.”

A szabad és szolidáris országgal nincs baj. Minden józan ember szabad és szolidáris országban akar élni. Abban lehetnek lényeges eltérések, hogy a szabad ország, a szolidaritás fogalmán, a fogalom tartalmán ki kit ért. Orbán, Kövér és társaik szerint ma is szabad és szolidáris országban élünk. Jut eszembe erről az „átkosban” született vicc. Szabad országban szabad ember azt csinál, amit szabad. Ők, a hatalom urai nyilván a szabadság szellemétől mélyen áthatva kívánják a gyülekezési jogot korlátozni. 

Lépjünk túl ezen a ki nem bontott, csak jelzésként felvillantott értelmezési vitán. Fogadjuk el, hogy a politikai szereplőkké vált „civilek”  a mai demokratikus politikai ellenzéki pártokkal, a szakszervezetek többségével, civil szervezetek többségével az Orbán-diktatúrához képest szabad és szolidáris országot kívánnak mindannyiunknak. A politikai szervezetté válás útján elindult „civileket” ez, a diktatúra elutasítása hozta össze. Az a tisztázó vita, hogy a szabadság milyen jogi kereteket jelent, milyen intézményeket, ezek az intézmények hogy viszonyulnak egymáshoz, milyen módon működnek, a politikai tér szereplői milyen együttműködési rendszerben formálják a hétköznapi viszonyokat, mit jelent a szabadság a gazdaságban, hogyan működjön a szolidaritás intézményrendszere, és hosszan lehetne sorolni a tételeket, ez a tisztázó vita tehát még a „civilek”, a teljes oppozíciós közösség előtt áll. 

De ne legyek igazságtalan. Most nem e kérdések, ez a vita van napirenden. Most a diktatúra zárójelbe tétele, a rendszerváltás 2.0 a feladat. Ez is több fordulós menet. S ebben mindenkinek, aki bármilyen indíttatással, de elutasítja a diktatúrát, ott a helye. Nincs kétségem, ez a küzdelem – mert ez küzdelem – sikeres lesz. Nem lesz egy fáklyásmenet, nem holnap következik be ez a siker, de Orbán rendszere bukni fog.

A siker erős vágya mondatja velem az óvatos mondatot: se civil aktivista, se más közszereplő, senki ne keltsen illúziókat, és ne ringassa magát senki vágyai illúziójába!

A diktatúra szilárd alapokon áll – választási eredmények, még, ha tudjuk is, csalás volt -, erős az intézményrendszere – országgyűlés, kormányzat, a hatalom minden intézménye a kezükben van -, a diktatúra fenntartásában érdekelt siserahad szolgálja a rendszert gondolkodás nélkül, a diktatúra keményen kezében tartja az emberek többségének tájékozódási forrását, a közmédiumokat, a diktatúra gazdasági háttere is erős, magabiztos. Mindent törvényesen tesznek. Mert olyan törvényeket alkotnak, amivel minden csalást, lopást, hazugságot törvénnyel készítenek elő, vagy utólagosan törvényesítenek. S, ha valami mégsem kerek, azt kikerekíti a diktatúra rendőrsége, jogszolgáltatása. Nem lesz tehát fáklyásmenet a diktatúra zárójelbe tétele, és nem is holnap fog ez megtörténni. Akár többtízezres, az egész országra kiterjedő tiltakozás esetén is azt mondják majd a hatalom birtokosai, mi nyertük meg a választásokat, bennünk a nép bizalma. S a diktatúra erőszakszervezetei majd teszik a dolgukat. Hosszú, több fordulós menetre kell tehát felkészülni.

Félre ne értse senki, különösen a demokratikus ellenzéki oldalon: szerintem sincs hova hátrálni. Ezt a tüntetések alkalmával a megjelent emberek – pártokat nem választó civilek, és pártokat választó civilek egyaránt – pontosan és határozottan fogalmazták meg. Csak attól óvnék mindenkit, hogy azt higgye, kimondja a varázsszót – Orbán takarodj! –, és a dolgok ennek megfelelően alakulnak. Hosszú küzdelemre kell felkészülni, amiben lesznek az elvégzett munkát megerősítő sikerek, és lesznek útkeresési kudarcok is. A sikereket nem szabad túlértékelni, a kudarcok nem törhetik meg elszántságunkat. Dolgozni kell.

A szabadság és a szolidaritás demokratikusan gondolkodó híveinek, ami emberileg vállalható, ott a helye mindenhol, minden alkalommal – tüntetésen, a nyilvánosság még meglévő és még szabad fórumain, civil szervezetekben, az önkormányzatokban, szakszervezetekben, időközi választás alakalmával(!!) -, ahol és amikor a diktatúra ellen meg lehet jelenni, fel lehet lépni.

Másként a rendszerváltás 2.0 program nem fog működni.