A csodafegyver

A fideszes hír-machinátorok a brókerbotrány kapcsán ismét elővették a már sokszor bevált csodafegyvert, a szómágiát, a szavakkal történő megtévesztést, csalást. Emútnyócév, gyurcsányahibás, bukottbaloldal, rezsicsökkentés. Ismerősek e fordulatok. 

Most azt mondják, a bróker-botrány a baloldal támadása a keményen dolgozó emberek ellen. Nem zavarja őket, hogy ez az állítás köszönő viszonyban sincs a valósággal. A sorozatban talán legnagyobb csalás főszereplője egyenes vonalon volt bekötve Szijjártóhoz, rajta keresztül, és a focivonalon – Győri ETO, MLSZ - Orbánhoz. A politikai mágiának, a valósághamisító csalásnak a Fidesz tudja és alkalmazza a lényegét. A kimondott szavak, mondatok nem a valóság leírását, nem a tényszerűen megfigyelhető jelenségek azonosítását szolgálják, hanem az embereknek a valóságról kialakított képét formálják. A politikai mágusok a valóságot hamisítják meg. Az alakul ki a szavakat, mondatokat hallgató ember tudatában, hogy a valóság nem az, amit lát, tapasztal, hanem az a kép, amit a machinátorok a mágikus szavakkal mintáznak. A kimondott szó az általuk alkalmazott gyakorlatban nem csak hamis képet alakít ki a valóságról, hanem hat is a valóságra, annak folyamataira. A brókerbotrányt a baloldal eltusolni akarja – mondják a szómágus-machinátorok, meghamisítva a valóságot -, míg a keményen dolgozó emberek érdekeiért éjt nappallá tevő kormány, élén a kormányfővel meg akarja védeni az ő pénzüket – a nyugdíj-megtakarításokat is azért lopták el! -, és meg akarja büntetni a keményen dolgozó embereket kiszipolyozó gaz brókereket. Tényleg? – kérdi bociszemekkel a részletekkel nem foglalkozó, azokat nem ismerő polgár.  

Nem igaz, hogy a képzett, az átlagosnál műveltebb, egyetemi diplomával rendelkező, szüleik, tanáraik tisztességes, becsületes életét példaként maguk előtt látó fideszes potentátok – Orbán, Kövér, Lázár, Rogán, és a többiek -, akik alkalmazzák ezt a mágiát, nem tudják, hogy amit mondanak, az a valóság meghamisítása, hazugság. Tudásuk nagy valószínűséggel arra is kiterjed, hogy a tudományos eredményeket, esetünkben a neurolingvisztikai törvényszerűségek hatásmechanizmusát, a stigmatizációt, az előítéletes gondolkodás és cselekvés szociálpszichológiai törvényszerűségeit hogyan lehet alkalmaznia politikai gyakorlatban. Vagy, ha ők nincsenek is teljes körűen képben e tudományos tények, hatások tekintetében, a háttérben dolgozó embereik biztos, hogy rendelkeznek e tudással. E háttéremberek megkomponálják a mágia elemeit, s a színpadon álló szereplők, szerepüknek megfelelőn felmondják a mágikus szavakat. Lehet, hogy a mágikus szavak tudományos indoklását nem értik, de e szavak kimondását, akár egy percen belül tucatszor, nagyon is tudják. Teszik ezt annál is inkább, mert azt tapasztalják, hogy a mágia hat. Különösen akkor, ha a valóság árnyalt bemutatására az egyik oldalon, és a valóság részleteinek megismerésére a másik oldalon nincs mód. Márpedig nincs mód.

Meddig lehet ezt csinálni?

Sokáig. Mert a kora reggel a gyerekeket iskolába vivő emberek hajlamosak arra, hogy a személyes tapasztalataik és a mágikus szavak között észlehető különbségből hamis következtetést vonjanak le, elsősorban önmagukra vonatkozóan. Ha dübörög a gazdaság, csak nekem nincs állásom, akkor én vagyok a hibás. Ha nincs infláció, csak én nem tudok kijönni a fizetésemből a hó végén, akkor velem van baj. Ha a rezsicsökkentés milliárdos megtakarítást jelent a háztatásoknak összességében, csak az én háztartásomban nem jelenik meg ez, akkor az én családi gazdálkodásom nincs rendben. Ha tucatnyi állam- és kormányfő járt hazánkban a közelmúltban – azzal az aprósággal most ne foglalkozzunk, hogy ezek az emberek a nemzetközi kapcsolatokban nem kívánatos személyek -, és a ballibek azt mondják, nemzetközi elszigeteltségben vagyunk, akkor ők, a ballibek tényleg hülyék. Az információhiányos emberek hisznek a mágikus szavaknak, valóságnak fogadják el a valóságtól idegen, hamis képet, legyen ennek következménye akár negatív önértékelésükre, önbecsülésükre. S ami legalább ennyire káros, a mágus-manipulátorok fellazítják a társadalmi együttélés normáit, szabályait, elporlad a valóságos tettek és az oksági kapcsolatot jelentő következményeik közötti felelősség, s ez szétterül a társadalmi gyakorlat minden területén.

A brókerbotrány baloldali vircsaft – veszi elő a fideszes machinátor-team a csodafegyvert, hamisítják meg a valóságot. Már megint. Nem elég, hogy elvették a tizenharmadik nyugdíjat – mondják, csak azt nem teszik hozzá, hogy ez része volt annak, hogy az ország ne menjen csődbe, de ez senkit nem érdekel, mert országcsőd az beláthatatlan, a tizenharmadik nyugdíjat pedig minden évben hozta az a derék postás -, még a keményen dolgozó emberek megtakarításai is miattuk úszott el. A brókerügy szemet szúró fideszes szálai, a napnál világosabb bizonyítékok nem számítanak. Ahogy más esetekben az ott látható tények sem.  

Meddig lehet ezt csinálni?

Csak reménykedni lehet abban, hogy egyre több ember ismeri fel, hogy a mágiát – a csalást - alkalmazó rendszerrel van baj. Azzal, amelyik el akarja hitetni az emberekkel, hogy ők a hülyék. 

Miért kell a lándzsa a Fidesznek?

A minap tartotta tisztújító rendezvényét a Kereszténydemokrata Néppárt. Joggal vetődött fel ennek okán a kérdés, mire kell a Fidesznek a KDNP?

Nyilván nem a párt hihetetlen társadalmi támogatottsága miatt. Éles helyzetben nagyon rég nem mérette meg magát e párt, a közvélemény-kutató cégek szerint támogatottságuk nem mérhető. A szellemi kapacitás, amivel a párt rendelkezik, az sem lehet indok. Ha egy párt politikai kezdeményező képessége csak arra futja, hogy vasárnap a boltok legyenek zárva, s ezt a javaslatát akkor is fenntartja, amikor kiderül, hogy ezzel kárt okoznak a  költségvetésnek, a munkavállalóknak, a kereskedőknek, ennek következtében az emberek több mint kétharmada nem támogatja javaslatukat, akkor ez a párt a szövetségesére nézve is kártékony.

Akkor miért kell a Fidesznek a KDNP?
Mert a KDNP a katolikus egyház lándzsája, ahogy Semjén Zsolt definiálta pártját, s a Fidesznek ez a lándzsa mögötti szervezet kell. Az egyház, mint "politikai szervezet", a papok, mint "politikai ügynökök" miatt kell a Fidesznek a lándzsa. Pontosítsunk. A KDNP-vel szoros együttműködésben lévő katolikus és a református egyházakról van szó, az ő papjaikról, plébánosaikról, tiszteleteseikről. Gyorsan tegyük hozzá: tisztelet jár a kivételeknek, azoknak az egyházfiaknak, akik komolyan veszik küldetésüket, és a híveikkel, a hívek lelki üdvével, közösségük tagjainak felekezeti ügyeivel foglalkoznak.

Amikor az egykoron fiatalok, egykoron demokraták köpönyeget váltottak, és következetes liberálisból átmentek harcos konzervatívba - erről még később szólnom kell néhány szót - még országos lefedettségű szervezetük nem épült ki. Emlékszünk, a korai Fideszt az emberek csak üzenetrögzítős pártnak nevezték. A vidéki irodákban, ha egyáltalán volt irodájuk, csak egy üzenetrögzítős telefon jelentette a pártot. Szükségük volt tehát egy az egész országban jelen lévő, és a gyakorlatban működő szervezetre, amelyiken keresztül el tudnak jutni a legkisebb falvak lakóihoz, minden társadalmi csoporthoz, minden korosztályhoz. Nem elvi-politikai, hanem gyakorlati okok vezették el a fideszes agytrösztöt a KDNP bedarálásához. Orbán távol állt a konzervativizmustól, távol állt a kereszténységtől. Konzervatív gondolkodók joggal mondják is, Orbánt nem lehet a konzervativizmus képviselőjének tekinteni, számára a konzervativizmus, mint csaknem minden más, csak szavazatmaximálási tényező. Ha az, hogy ő konzervatívnak láttatja magát – mindegy, ez mit jelent -, növeli a támogatottságát, a rá adott szavazatok számát, akkor ő konzervatív. Igaz ez a vallási értelemben vett hittel, általában a vallással kapcsolatos viszonyára is. Csak mímeli az őszinte vallásgyakorlót, mert ezt tanácsadói a kultikus személlyé, mondanám, ha ide illene, a bálvánnyá válás szükséges elemének tartják.

Adott tehát egy politikai hatalomra törő maroknyi ember, akik elszántak mindenre annak érdekében, hogy a hatalom közelébe jussanak. A liberális köpönyeg nem jött be nekik – 1994-es választás eredménye ezt igazolta -, keresztény-nemzeti köpönyegre váltottak. Egységes párt kell, egy a tábor, egy a zászló, bedarálták a jobbközép pártokat mind. FKGP, MDF, KDNP. Megvették, aki megvehető volt – akadtak bőven árucikk-politikusok -, megsemmisítették – politikai-jogi értelemben -, aki ellenállt. Akadtak ilyenek is, becsületükre legyen mondva. 

Adott volt ezt követően a feladat: a köpönyegváltás üzenetét el kellett juttatni a városok-falvak népéhez, a választópolgárokhoz.

A két nagy történelmi egyház, a katolikusok és a reformátusok helyzetük megerősödésére számítottak a Fidesz politikai szövetségének elfogadásától. Számításuk be is vált. A Fidesz 2010-es kormányra kerülését követően kivételezett helyzetbe kerültek az állam anyagi támogatása terén, s minden más téren is. A felekezeti oktatás expanziója az a pont ahol a legközvetlenebb a közös érdek, a találkozási pont. Az egyházak a nevelés terén megjelenő befolyásuktól remélik a hívek számának, következésképpen társadalmi befolyásuknak a növekedését – a csökkenés megállítását, megfordítását -, a Fidesz a vallásos nevelés növekedésével látja hosszú távon biztosítottnak szavazóbázisa nagyságrendjének stabilizálását. Mert a Fidesz nem egy értékalapú párt, hanem egy hívő közösség, ahol a vallásos és politikai hit elemei keverednek a gazdasági érdek elemeivel, s ezt a hit- és érdekvilágot egy fékezett, de egyre erősebb habzású nacionalizmus fogja keretbe.

A két nagy egyház az előnyökért cserébe beállt a Fidesz mellett a politikai szereplők sorába. A Fidesz „páli fordulata” utána templomok, gyülekezeti helyek, felekezeti közösségi terek, különösen a választási időszakokban a politikai agitáció terepeivé váltak, ahol a hívek lelki üdvével foglalkozó egyházfiak visszaélve a hívek kiszolgáltatottságával, nyíltan becsmérelték a Fidesz politikai ellenfeleit, nyíltan agitáltak a Fidesz melletti szavazásra. Ennek számos példájáról adott hírt a sajtó az elmúlt időszakban. Ahogy arról a néhány esetről is, amikor, a feladatukat komolyan vevő, közösségüket féltő tisztelendők konfliktusba kerültek a nyílt fideszes politikai agitáció visszautasítása miatt. 

Miért kell a Fidesznek a lándzsa, a KDNP? 

Hogy az ország legnagyobb, legszervezettebb, leghatékonyabban és legeredményesebben működő intézményein keresztül a hívő emberek sokaságához a legközvetlenebb úton tudjon eljutni politikai üzenete, hogy a hívő emberek tiszta hitével visszaélve biztosítson magának politikai hátteret, társadalmi támogatottságot, hivatkozási alapot, választások alkalmával szavazókat.

Szégyen ez azokra nézve, akik ezt az aljas összejátszást kiagyalták, szégyen azokra nézve, akik az anyagi előnyök miatt feláldozzák az egyházat, a hívőket, szégyen azokra az emberekre nézve, akik ebben az aljas összejátszásban szerepet vállalnak, közreműködnek.

Semjén Zsoltot, a Fidesznek behódoló mameluk politikust, a KDNP elnökének újraválasztották.

Ezzel egy időben egy időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltje messze elmaradt a demokrata ellenzék jelöltje mögött. Az első vasárnapon, amikor nem lehetett vásárolni. Az emberek inkább szavazni mentek. Talán eljött a "politikai megvilágosodás" időszaka, talán valami alakul. 

Ha nem is úgy, ahogy azt a Fidesz machinátorai kitalálták.

A bakiparádén túl

Hétfő. Az ünnepi vasárnap utáni munkanap. Olyan, mint egy hete, egy hónapja volt a vasárnap utáni munkanap.

Olyan?

Igen, a lényeget tekintve. A pékek hajnalban sütötték a kenyeret, a közösségi közlekedés járatai is pontosan indultak, a gyerekek is megérkeztek az iskolákba, ahol időben elkezdődtek az órák, a termelő üzemekben – gyárakban, közepes- és kisvállalkozásokban -, a bankokban, a kórházakban, az önkormányzatokban és minden más hivatalban, minden munkahelyen a szokásos rendben kezdődött a munka.

A közéletben valami megváltozott. Ha nem is vett éles fordulatot, valami új dolog kezdődött. Most nem a nevetségessé vált Orbán-hír-tv-re gondolok. Ez egy a felszínen lévő vicces mellékszál. A mélyben tragédia.

Orbán korruptokráciájáról, még inkább a demokrata ellenzék helyzetéről van szó.

Fanyalognak sokan, hogy ilyen béna, meg olyan ügyetlen ez az ellenzék. Akkor most nézzük pozitív megközelítéssel a márciusi ünnepet.

1. Szemmel láthatóan Orbán korrupt államával, puha diktatúrájával, a korruptokráciával szembeni elégedetlenség nem kopott. Sok jel azt a látszatot mutatta, hogy a tüntetésekben megjelenő elégedetlenség kifújt, az emberek kezdtek beletörődni a diktatúra viszonyaiba. A mostani ünnep, az ellenzéki megmozdulások ennek az ellenkezőjét mutatták. Sőt, az, hogy a fővárosi tüntetéssel azonos minőségű – azonos színvonalú, és arányait tekintve azonos nagyságrendű - eseményre került sor Pécsett, azt jelzi, a vidéken sem csökkent az elégedetlenség.

2. A korábban egymással rivalizáló elégedetlenek – civilek és pártok egyaránt – most együtt jelentek meg.

A pártok, miközben néhányan zászlókkal jelentek meg, nem kívánták dominálni a tüntetést, még - eltérő módon - komoly propaganda-aktivitás sem jellemezte megjelenésüket. Ez két dolgot mutat. Egyrészt a pártok belátták, hogy a civilekben még jelen van a tartózkodás a velük való nyílt együttműködés vállalása tekintetében, és háttérben maradtak. Másrészt a civilek belátták, hogy a pártok mozgósítása nélkül komoly erőt nem lehet felmutatni. Ma még a közéleti aktivitás nagyobb részt a pártot választó embereket jellemzi, a pártot választó emberek jelennek meg a tüntetéseken, akkor is, ha nincs náluk párt-jelvény. E helyzet oldásában biztos szerepet játszott a veszprémi választás eredménye, az, hogy ott egy civil jelölt mögé tudtak a demokrata ellenzék pártjai felsorakozni.

3. Vannak, akik a nap értékelése kapcsán azt vetik fel, hogy Orbán ellenzéke nem tud egy mozgósító jelszót, ötletet kitalálni. Pedig az megvan, megszületett már tavaly, az első tüntetések alkalmával: Orbán takarodj! Nem egy irodalmi értékű bonmot, nem ad pozitív perspektívát - mi lesz a jövőben?- de kifejező, a demokrata ellenzék – a pártok és civilek - közös platformjának fundamentuma, és pozitív perspektíva abban az értelemben, hogy Orbán eltűnése után csak jobb, inkább mondjuk azt, kedvezőbb lehet a helyzet. Nem eredeti a szöveg, ezt a formulát a Gyurcsány ellen fellépő szélsőséges csoportok kezdték skandálni 2006 táján. Most ez a fagyi is visszanyal …

4. A korruptokrácia - az Orbán-diktatúra - nem omlott össze a március 15-i tüntetések hatására. Aki ezt feltételezte, elhitte azoknak, akik ezt mondták, politikai naivitás áldozata, aki ezt terjesztette, az pedig közel áll a politikai szélhámossághoz. OV kezében a törvényhozó hatalom, a végrehajtó hatalom, az erőszakszervezetek, a bírói hatalom, a hatalomgyakorlás minden intézménye, és egyébként is minden, a hatalom gyakorlásával összefüggésbe hozható intézmény. Mitől omlott volna össze ez a struktúra? Azok álláspontja látszik igazolódni – én is ezt képviselem -, akik szerint csak szívós, időnként sziszifuszinak látszó, minden területen – parlament, utca, szakmai fórumok, civil világ, kultúra (lásd a Víg Kolduspoeráját), és így tovább - megjelenő munkával lehet a korruptokrácia rendszerét meghaladni. Első sorban is azt elérni, hogy az emberek, ha fáj nekik – akár közvetlenül, akár közvetve érzik -, amit Orbán tesz, merjék vállalni fájdalmuk kimondását, és tegyenek azért, hogy e fájdalom megszűnjön. Parti Nagy Lajos pontos megfogalmazása szerint „szétmállott az ország immunrendszere …”, elsőként ezt kell helyreállítani. Nem kis egyéni bátorság kell hozzá.

5. A kérdés az, mi lesz a folytatás? Pesten megfogalmazták a következő taktikai lépést, s ez az, ami miatt azt mondhatjuk, az eddigiekhez képest valami változott, valami más kezdődött a tegnapi ünneppel.

Népszavazást! – hirdették meg az ünnep szónokai. Ma ez sem könnyű. Az is lehet, hogy a népszavazási kérdések száma sok, de e kérdések az elégedetlenség legfájóbb ügyei, amit az emberek a mindennapokban a bőrükön éreztek, éreznek. Nyugdíjpénztári pénzek, trafik, vasárnapi boltbezárás. És a többi. Most arra kell fókuszálni, hogy e kérdések mentén szerveződjön meg az elégedetlenek sokasága, és alkotmányos, a jelenlegi alaptörvényi keretek között(!) fejezze ki a társadalom a diktatúra, a korruptokrácia elleni tiltakozását. Itt aktivizálhatják magukat a pártok, megmutathatják a civilek is, hogy nem csak fészbuk-ellenállók.

Úgy látszik, nincs más út. Ha igaz az, hogy az emberek többségét hátrányos helyzetbe hozta Orbán rendszere, ha igaz az, hogy az elégedetlenség a társadalom többségének életérzése, ha igaz az, hogy ez az elégedetlenség csak azért nem jelent meg, mert nem volt egy ügy, amire szervezni lehetett az elégedetleneket, ha igaz az, hogy az elégedetlenséget megfogalmazó szervezetek egymással rivalizálva kívánják saját támogatottságukat növelni, ahelyett, hogy a különböző társadalmi csoportok elégedetlenségét egy ügy mellé szervezzék, ha igaz az, hogy a puha diktatúra keretei között, ha nagy erőfeszítések eredményeként, de van tere a közvetlen véleménynyilvánításnak, akkor ebbe az ügybe, ebbe a kezdeményezésbe bele kell állnia minden magát demokratikusnak valló politikai képződménynek, pártnak, a diktatúra ellen fellépő civil kezdeményezésnek, minden demokratának. Itt az ügy, ami képes lehet egységbe fonni, egységbe szervezni az elégedetleneket. Ma ennek a jelentősége, fontossága kevéssé látszik. De csak kezdődjön el az érdemi munka a kérdések jóváhagyatásától az aláírások gyűjtésén át, ki fog derülni, ez az ütős válasz Orbán politikai bűvészkedésére.

6. Orbán ünnepi beszédében harcra biztatta híveit. Jól érzékelhetően nem adja fel azt, amit eddig művelt, folytatja a diktatúra, a korruptokrácia gyakorlatát. Nem mai keletű ez a történelmi bűne. „A haza nem lehet ellenzékben” – fogalmazott 2002-ben, „a baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére” – fogalmazott 2005-ben. Szembe fordította egymással a magyart a magyarral. Hiába próbálkozott azóta bárki is e helyzet megváltoztatásával, Orbán gyűlöletbeszéde, polgárháborús retorikája azóta is hat. A demokrata ellenzéknek is folytatnia kell a küzdelmet. Nem csak azért, hogy a puha diktatúrát – a korruptokráciát – váltsa fel egy demokratikus, a társadalmi szolidaritást mindennapi gyakorlattá alakító köztársaság, hanem azért is, hogy megkezdődhessen a magyar-magyar kiegyezés folyamata.

Ez a kiegyezés a magyarság sorskérdése.

Ha túl akarunk látni az Orbán-hír-tv március 15-i vicces bakiparádéján.

Cunami-előrejelzés

Aggódom. Most komolyan. Aggodalomra az ad okot, hogy Simicska Lajos az Orbán elleni küzdelmében elkezdte kiteríteni az adujait. Nem tudjuk pontosan hány ütő lapja van, de valószínű, hogy több annál, mint amennyit Orbán feltételez.

Most azt mondja, Orbán akkor, amikor katonák voltak, jelentett róla. Mondhatnánk, hiteltelen, amit mond, egy sértett ember bizonyítékok nélküli vádaskodása. Még az is lehet ez a verzió az igaz. De azt is mondhatjuk, igazat beszél. Az erre vonatkozó BM-es kartonok, jelentések nyilvánosságra hozása lenne a megfelelő bizonyíték. De ezt hiába kéri, követeli a politikai szereplők jó része, valami miatt ez nem megy. Amikor Medgyessyről volt szó, azt egy ügyet megszellőztették. Most valahogy ez a „szellőztető rendszer” nem működik. Pedig kéne. Mindannyiunk számára fontos lenne tudni, a fiatal, a rendszert megváltoztatni akaró Orbán része volt-e a besúgó hálózatnak, vagy nem.

Simicska Lajos most csak egy apró kavicsot dobott a vízbe. Abban biztosak lehetünk, hogy az évtizedek alatt felhalmozódott, birtokában lévő kavicsok sziklává álltak össze, s ő akár azt is megteheti, s ha szükségét érzi, meg is teszi, hogy e sziklákat kezdi el a vízbe gurigatni. Az akkor cunamit fog eredményezni a magyar politikában, ami sok mindent, és sok mindenkit el fog sodorni. Nem kicsit. Nagyon.

Komolyan aggódom. Simicska a rendszerre jelent veszélyt. Az Orbán-rendszerre. A politikai térben ennél kisebb veszélyt jelentő esetben is haltak már meg emberek. Még rendőrautóban is, máig tisztázatlan körülmények közepette. Meg országúton, a késő esti órákban. Máig tisztázatlan körülmények közepette. Nem akarok konspirációs teóriát, teóriákat gyártani. Csak azt mondom, a politika térben máig tisztázatlan halálesetek fogalmaznak meg kérdéseket. Simicska léte, küzdelme, Orbánra, rendszerére veszélyes. Ha ő egyszer úgy isten igazából elkezd „énekelni”, akkor jön a cunami. Mert abban biztosak lehetünk, vannak ügyek, amikhez a bizonyítékokat is be tudja mutatni. Simicska azt mondta, határozottan állította, „ezt a háborút ő nyeri meg”. Ezt el kell hinnünk neki. Ha folyamatosan teríti ki adujait, szép lassan amortizálja Orbánt. A bálványt kis kalapáccsal kopogtatja, s egy idő utána az ledől.

Aggodalmam alaptalan is lehet, hisz, ha Simicskának valami baja esne, az bizonyíték lenne. Arra, amit most még csak sejtet, amit mi is tudunk, de bizonyítani nem tudjuk. S abban is biztosak lehetünk, ebben az esetben  hirtelen előkerülne A Dosszié. Amiben az aduk vannak szépen összerendezve. Ez Simicska életbiztosítása.

Orbán csapdában van. Egyetlen lehetősége van elkerülni a szégyenteljes bukást. Ki kellene egyeznie Simicskával. Erre ma kevés esély látszik. Európa Erős Embere csak nem fog egy cégvezetővel egyezkedni? S az sem biztos, Simicska bele menne bármilyen egyezkedésbe. Hogy ő is sáros? Egy jó vádalkuval elkerülheti a pusztító cunamit. Csak kivel egyezkedjen? Az Orbán-bábukkal? A legfőbb ügyész Polt Péterrel? A Bírósági Hivatal elnökével, Handó Tündével? A belügyminiszter Pintér Sándorral? Vicc. Simicska egyetlen erőre támaszkodhat. A nyilvánosságra. Ezt ő jól tudja, ezért csepegteti a nyilvánosság csatornáin információit. S azt is tudja, Orbán a szabad sajtótól, a nyilvánosságtól fél leginkább. Mint minden diktátor.

Aggódom. Simicskát is féltem, de még inkább aggódom azért, mert a Simicska-cunami megsemmisíti az emberek hitét, hitét abban, hogy lehet a közösség, az emberek, a családok, minden ember boldogulása érdekében, tisztességes célokat megfogalmazva, tisztességes eszközöket használva dolgozni.

Simicska ezt a háborút megnyeri. De nem Orbán lesz ennek a háborúnak a vesztese, hanem mi, magyar emberek mind, függetlenül attól, hogy politikai értelemben a bal, vagy a jobb oldalon állunk. Vagy éppen középen.

Mégis azt hiszem, az lenne a legjobb, ha jönne a cunami, s elkezdhetnénk újjáépíteni az országot.  

A gyerekeinket akarjátok?

A gyerekeinket akarjátok?

Azt nem. Mert azt, hogy vasárnap nem mehetünk vásárolni, lenyeljük. Ha nehezebb is lesz így életünk, a vásárlást majd megoldjuk máskor, máshogy. Ha lenne beleszólásunk, mondanánk, hogy nem akarjuk a ti megoldásotokat. De nincs beleszólásunk, elvettétek tőlünk a közvetlen véleménynyilvánítás jogát is. Azt is lenyeltük.                                                                                             
Hogy sok munkavállalót lapátra tettetek, majd közmunkásként töredék bérérét visszafoglalkoztatjátok őket, összeszorított foggal, de lenyeljük. Mert így legalább azok, akik hozzá jutnak a közmunkához, nem lesznek munkanélküliek, akik elesnek minden szociális támogatástól.                                                                                   
Azt is lenyeltük, hogy gyerekeinknek ti akarjátok megmondani, a világ milyen. Ezt odahaza ki tudjuk igazítani. Mert, ha azt gondoljátok, a hatalomból kinyilatkoztatva nektek gyerekeink elhisznek mindent, tévedtek. Semmit nem tanultatok az „átkos” hibáiból. Igaz, ma azok mondják a tutit, akik akkor is hatalomba voltak. Ők akkor is azt gondolták, most is azt gondolják, a hatalomnak mindig igaza van. 

                             

Ahogy abban is tévedtek, hogy elég néhány mágikusnak gondolt szó – emútnyócév -, egy-két eposzi jelző – bukottbaloldal -, időnként egy ordas hazugság – bal-lib-brókerbotrány -, és mindenki elfelejti az adórendszer átalakításával történt lopást, a nyugdíjpénztár kirablását, a devizaspekulációtokat, a közbeszerzésnek nevezett szabadrablást, a stadionokat, a szegénységet. Nem felejtjük el. Segít ebben az internet, a ti fő „ellenségetek”, ahol mi, egyre többen, a net közönségeként naponta szembesülhetünk azzal, hogyan köpitek szembe önmagatokat. A legfrissebb, s talán a legütősebb a Paks kapcsán emlegetett puccs. Nem olyan régi a történet. Hogy hülyét csináltok magatokból, az még nem lenne baj, de ennek a kárát is mi szenvedjük. Most még lenyeljük ezt is. Nem tudjuk mi lesz húsz év múlva, most pedig az a gondunk, hó vége felé marad-e a pénztárcánkban annyi, amennyi a következő fizetésig, nyugdíjig elegendő.                     

S most itt van a gyerekeinket érintő eszement  ötletetek. Amikor néhány hete ez megjelent, azt hittük, kacsa, ilyen, a hozzáértő emberek véleményét sutba hajító megoldást nem fogtok erőltetni. Tévedtünk. Azt gondoljátok, majd ti megmondjátok, ki mehet gimnáziumba, szakiskolába. Na, ezt nem nyeljük le! Lehet, hogy birkák voltunk, ha magunkról, a mi boldogulásunkról volt szó. Összehúzzuk a nadrágszíjat, feléljük a tartalékokat, eladogatjuk, amire nincs szükségünk, elhalasztjuk a cserét, felújítást, megfelezzük, amit még meg lehet felezni. De a gyerekeink boldogulását ne akarjátok elvenni. Azt nem hagyjuk! Csak mert faluba születtünk mi is, gyerekünk is, és a mi kis falusi iskolánkban nem volt szakos tanár, a városba bevinni meg nem tudtuk gyerekünket, most ennek kárát ő lássa egy életen át? Mert nem futotta a megélhetésen túl magántanárra, ezért kerüljön a gyerekünk a középiskolai tanulásakor, élete végéig hatóan hátrányba? Mert kilóg a gyerek a szürke tömegből, s ezt az iskola nem tudta kezelni, ennek következményeit ő viselje?  Mert későn érő típus – mondta a pszichológus -, ez kiírja őt a diploma lehetőségét jelentő oktatásból? Mert tanulási zavar terheli, összeszorított foggal kísérletet sem tehet arra, hogy képes legyen felsőfokú tanulmányokat folytatni?  Mit gondoltok magatokról? Ti vagytok az Isten, akik mindent tutira tudtok? Vagy azt gondoljátok a csalárdan megszerzett kétharmad minden aljasságra feljogosít? Titeket nem érdekelnek a gyereksorsok, a családok sorsa? Nem azokról a családokról van szó, ahol odahaza a könyvespolcról Wass Albert, esetleg József Attila esik a gyerek fejére, hanem azokról, ahol a kalapács koppan a gyerek fején. Vagy éppen a családi perpatvar következtében valami célt tévesztett tányér. Nekik nincs és nem is lesz lehetőségük kitörni „kasztjukból”? Szerintetek egy gyerek születési körülményei egy életre elrendezik az ő sorsát? Miféle keresztény emberkép, erkölcsiség vezet bennetek? 

De mondom, el vagytok tévedve. Ezt nem hagyjuk! Lehet, hogy birka nép vagyunk, de a gyerekünket nem engedjük a szakadékba lökni. Hogy majd ti, egy teszt alapján mondjátok meg, hol tanuljon a gyerek? Aki ilyet kitalált, nem látott élő iskolás gyereket. Ezt nem hagyjuk. Nem biztos, hogy kimegyünk tüntetni, arra nem érünk rá. De egyszer eljön az igazság pillanata. Nem lesz ez a márciusi ifjakat idéző forradalom, de ez lesz az igazi „fülkeforradalom”. Emlékezzetek rá, volt példa erre nem is olyan régen. Veszprém. Kész?                     

A gyerekeinket hagyjátok békén. Elég legyen a hittanos nyomulásból, a szélsőjobboldali ikonok példaképi hőssé festéséből, a valósághamisító kísérleti tankönyvekből, az iskolák működésére szánt pénz elvételéből, gyerekeink tanárainak vegzálásából. Elég volt. Ne feszítsétek a húrt.  A gyerekeinket hagyjátok békén. Ott van nektek a paksi homokozó, az európai pénzek ellopásának lehetősége, heccelhetitek egymást a parlamentnek csúfolt bábszínházban, villoghattok a keleti diktátorokkal a tv-tekben, átadhatjátok sokadszorra a Várbazárt, vagy egymást ajándékozhatjátok giccses műtárgyakkal, szórakozzatok ezekkel.                                                                                              

Utoljára mondom, most még nyugodtan, lassan, hogy megértsétek: gyerekeinket hagyjátok békén! 

Világosan beszéltem?

(Lejegyezte: eFBé)