2013. július 7., vasárnap

Miért hazudnak?

A kormány vezető politikusai a miniszterelnökkel az élen, a kormánypárti politikusok, a párt szóvivői szinte kivétel nélkül mind „vetítenek”. Beszélnek össze-vissza, illetve a tények helyett következetesen másról beszélnek, amit elmondanak annak a valósághoz csak érintőleges köze van. A téma. Néha még az sem.
Miért teszik – fogalmazódik meg bennem, és másokban is a kérdés? Nem ismerik a hazug emberről és a sánta kutyáról szóló népi bölcsességet? Azt vélik, a zemberek nem látják mi a hamis, mi az igaz?
Ismerik a mondást, tudják, mi az igaz, mi a hamis. Mégis. Nem lehet nem észrevenni a tudatosságot.
Miért?
Nincs itt semmiféle rejtély.
Orbánt a 2014.évi választások megnyerése érdekli. Semmi más. Mindent ennek rendel alá, minden lépését ez vezérli. Próbál ködösíteni, hogy nemzet, meg haza, meg kereszténység, de nem az egykor tartalmas fogalmak, hanem a hatalom megtartása a lényeg. A jövő évi választások számára kedvező eredménye. Ehhez neki 1,2-1,5 millió, a Fidesz jelöltjeire szavazó emberre van szüksége. Ő csak ezekre az emberekre figyel, nekik beszél, bennük kívánja tartani a lelket, a harci kedvet. Ők eddig is itták szavait, nem kérdőjelezték meg beszédeinek igazságtartalmát. A Vezér a helyén, és könyörtelenül leleplezi a sötétben bujkáló gaz fülke-ellenforradalmárokat - ezt kell tudniuk a hívőknek. És egyébként is. Neki, a Vezérnek – és a nyilvánosság előtt megjelenő vazallusainak - nem az a fontos, hogy amit mondanak, igaz-e, hanem az, mi a szövegük hatása. Azt feltételezi/k, ha politikai ellenfeleit, ellenfeleiket ördögnek festik le, korábban már amortizált fogalmakhoz ragasztják őket, következetesen negatív összefüggésbe említik, a hívek megerősödnek hitükben, és sok bizonytalan emberben is kétséget lehet ébreszteni, hogy vajon bármilyen Orbán-alternatíva jó választás lehet-e. Ezért mantrázzák a sok hamisságot. Hatalmi praxisukban igyekeznek egy modern vazallusi rendszert párosítani a keleti zsarnokság uralmi technikáival, és a múlt század harmincas éveit idéző keresztény-nemzeti ideológiájával. E három tényezőt a XXI. századi kommunikációs technikákkal – megfelelő mennyiségű közpénzzel finanszírozva – leplezik, és a bizánci rendszerüket rózsaszínre, pardon, piros-fehér-zöldre festve egyben mint minden létező világok legjobbikát próbálják eladni. S aki ezt nem eszi meg, netán szóvá is teszi a cipollai trüközést, liberálbolsevik összeesküvő, aki rátör a nemzetére …
Nincs eszköz, amivel le lehetne leplezni a csalót?
Nem sok.
A közmédia – TV, rádió, MTI - ami beteríti az országot, kezében, és tele van szolgaian csúszó-mászó obersovszky-csinyovnyikkal. Lihegésükben egymást überelik, ki a jobb mikrofonállvány, ki képes a valóságot fel nem ismerhető módon a hamisságok mögé elrejteni. Országos napilapokat az emberek alig olvasnak … Egyetlen lehetőség kínálkozik: a második nyilvánosság.
Ismerős?
Igen. Azoknak, akik érett fővel élték meg a 80-as éveket. Ma a második nyilvánosság egy olyan eszközt, rendszert jelent, amiről akkor álmodni sem lehetett. Az interneten, a közösségi oldalakon – láttuk a közelmúltban -, stabilnak hitt politikai rendszerek romba dőlését készítették elő, szervezeték. Ezt az eszközt nem lehet kiiktatni, semlegesíteni. Ezt az eszközt használni kell, hogy megsokszorozzuk az itt-ott megjelenő híradásokat. „Megosztom.” A megosztás révén ismerőseink ismerősei, és azok ismerősein keresztül terjedjen a hír, jussanak el oda is a tények, és a vélemények, ahová csak a „királyi” hírhamisító gépezet manipulátorainak szavai, képei. Ez persze csak az internethasználókat érinti, de rajtuk keresztül baráti társaságokban, munkahelyi beszélgetésekben, kocsmákban, egyéb „3D”-s közösségekben is megjelenhet a világ a valódi képében, a tények a hivatalostól eltérő, másfajta értelmezése.
Van dolguk.
Tegyük, amit tenni tudunk.