Az
egykori és mai cél ugyanaz. Megerősíteni a keresztény-nemzeti középosztályt. Akkor
mindkét jelzőt egyformán hangsúlyozták, ma nyíltan csak az utóbbit.
Akkor
a törvény hivatalos indoklása szociálpolitikai-gazdasági alapozású volt. Az
egyetemekre csak olyan számban iratkozhatnak hallgatók, „amennyinek alapos
képzése biztosítható”. Ma sincs másként. A Széll Kálmán terv alapján a kormány
komoly nagyságrendben csökkentette az egyetemek költségvetési támogatását, és komoly
nagyságrendben növelte a tandíjat. Ezek után csak annyi hallgató kerüljön be ma
az egyetemekre, amennyinek alapos képzése biztosítható.
Lényeges
különbség, hogy az 1920-as törvény, még akkor is, ha a törvény szövegében szó
szerinti utalás nincs, a zsidó származású fiatalok kirekesztésére irányult.
Erről ma nincs szó. A mai numerus clausus vagyon alapján működik. Az orbáni
„nemtandíj” a nehezebb sorsú, mondjuk ki, a szegény családok gyerekeit zárja ki
a felsőoktatásból. Mintha csak meghallotta volna Orbán Viktor az akkori
nemzetgyűlési vitában elhangzottakat. „A törvény elsődleges célja a társadalmi szempontból veszélyes szellemi
proletáriátus kialakulásának
megakadályozása”. Akkor Usetty Ferenc (Keresztény Községi Párt) kimondta. Ma Orbán
(Fidesz) nem mondja ki. Ő is, vazallusai is mismásolnak. Ha viszont összerakjuk
a felsőoktatásban, a közoktatásban, a szakoktatásban tett intézkedéseiket, és
terveiket, teljesen világos: az oktatás a keresztény-nemzeti középosztály
megerősítését célozza, és azt, hogy megakadályozza a társadalmi szempontból
veszélyes szellemi proletáriátus kialakulását.
Az „…1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének
iratkozhatnak (egyetemre), kik nemzethűség és erkölcsi tekintetben feltétlenül
megbízhatóak…”. Ma ehhez azt tehetjük
hozzá, …és akik a nemzethűség és erkölcs tekintetében mértékadónak Orbán
Viktort és a Fidesz-t tekintik.
A 20-as években nemzetközi felháborodás követte
az egyetemi felvételt a „népfajok és nemzetiségekhez való ifjak arányszáma”
alapján szabályozó törvény elfogadását. Az első világháborút lezáró
békeszerződés ugyanis kimondta a különböző kisebbségek egyenlőségének és a
vallásszabadságnak a védelmét. Hosszas viták, atrocitásokat sem mellőző
események után 1928-ban módosították a törvényt.
Ma más a helyzet. Az Orbán-kormány intézkedései,
nem csak a tandíj, hanem a diktatúrát idéző rendszer az egyetemen tanulni
szándékozó fiatalokat tanulmányi emigrációba kényszeríti. Míg 2011-ben 141
ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, addig 2012-ben 110 ezren, és idén
csak 95 ezren. A negyvenhatezer fős csökkenést nem indokolják a demográfiai
változások. Mára bizonyossággá vált a korábban megfogalmazott félelem: a
legjobbak a külföldi egyetemeket választják. A fiatalok – és családjuk –
motivációja érthető. Fizetni nagyjából ugyanannyit kell, s ott – bárhol –
nemzetközi diplomát kapnak. És nem kell az egykor volt fasizmus kialakulását
valós időben átélni. Félő, ők, akik odakint tanulnak – bárhol – soha nem fognak
haza jönni.
Sokan vannak, aki szerint a két világháború
közötti magyar politikai viszonyok eredményezték azt, hogy nagyon sok magyar származású Nobel-díjasat adtunk a
világnak.
Azért abban bízhatunk, hogy a magyar származású Nobel-díjasaink száma
gyarapodni fog.
A VIKTERROR ellen mit lehet tenni?
VálaszTörlés