2013. november 28., csütörtök

A pedagógusok államosítása

Az Eszmélet Kör a Nemzeti Pedagógus Kar[1] ügyében felkért egy előadás megtartására. Az eseményre 2013. október 26-án került sor. Az alábbiakban az előadás diáit másoltam át, teszem közzé ebben a formában. A diák tartalmát nem változtattam meg.  Arra nincs módom, hogy a diákhoz fűzött kommentárjaimat is felidézzem. Néhány helyen lábjegyzettel igyekeztem segíteni a szöveg értelmezését.


A pedagógusok államosítása

A Nemzeti Pedagógus Kar helye és szerepe az orbáni totális állam totális oktatási rendszerében

A Nemzeti Pedagógus Kar a XX. sz-i keresztény-nemzeti kurzus világát idéző(á1) orbáni totális államban(á2)[2] a hatalom „bebetonozása”(á3) egyik alrendszerének – az oktatási rendszernek – az eszköze(á4), mellyel az oktatási rendszer kulcstényezőinek egy részét kívánják bevonni a rendszer legitimálóinak körébe(c1)[3], nagyobbik részét sakkban kívánják tartani(c2), és egyben a társadalmi együttműködés hosszú idő alatt kialakult rendszerét akarják kiiktatni(c3).

        Nemzeti Pedagógus Kar – a szimbolikus erőszak eszköze[4]

Á1.
A Fidesz-Magyarország totális állam, amely a teljes állami és társadalmi rendszert ellenőrzése, irányítása alá vonja abból a célból, hogy hatalmát hosszú távon biztosítsa.

A hatalom nem a társadalom /a polgárok boldogulását, hanem a hatalom birtokosai és vazallusai személyes hatalmát, vagyonosodását, a politikai ellenfelek és a kritikus tényezők ellehetetlenítését szolgáló eszköz.

        orbáni totális állam – álruhás diktatúra, vazallokrácia[5]

- gazdaság – Simicska-Nyerges, föld, trafik, Eu-pályázatok, államosítás
- politika és állam – a teljes intézmény-rendszer totális ellenőrzése, irányítása
- nyilvánosság – monopolisztikus helyzet
-civil szféra – CÖF, egyéb vazallus szervezetek

jogi-, szervezeti-, pénzügyi-, és személyi eszközökkel biztosított totális rendszer

Á2.
Az orbáni totális állam a két világháború közötti keresztény-nemzeti kurzust tekinti példának, Orbán e korszak tekintély-uralmi rendszerének reinkarnációján „dolgozik”.
       
- Horthy-, Bethlen-, Klebelsberg-kultusz,
- Egységes Párt, erős állam, túlfűtött nemzeti érzés, határon túli magyarság, fordított szekularizáció, katolikus egyház kiemelt támogatása, a baloldal bűnös beállítása és kiiktatására tett kísérletek, az igazságszolgáltatás politikai eszközként való felhasználása, …

Á3.
Orbán a közjogi hatalmat saját „lovas-szobra” építésre, családja és vazallusai vagyona gyarapítására használja fel.
(lásd: törvényekkel segített korrupció)[6]

Ezen túl egy további cél vezérli: 2014-ben a választások eredményeként ismét ő lehessen Magyarország miniszterelnöke. Bármilyen eszközzel, bármi áron. Mert, ha ez nem jön be, az visszamenőleg is érvényteleníti mindazt, amit művel.

 Á4.
Eszközök, amiket Orbán a jelenben, és jövőbeni hatalma érdekében felhasznál
 - törvényhozás (lásd alaptörvény!!)
 - államigazgatás (lásd pl. a középszintű közigazgatást)
 - igazságszolgáltatás (lásd OBH)
 - választási törvény
 - nyilvánosság (lásd közszolgálati TV, rádió)
 - ….
 - OKTATÁSI RENDSZER


Oktatási rendszer fejlesztése -- 1985-től nagyjából egyetértés 2010-ig
        - centralizált – decentralizált
- uniformizált – egyedi pedagógiai program alapján (pl. NAT  30% egyéni)
        - egyszínű - sokszínű iskolarendszer
        - tartalmi, módszertani értelemben moder-    nizálódó
        - szakmai és társadalmi párbeszéd igénye 

Akad/t probléma bőven, de voltak nemzetközi mércével is kimutatható eredmények.


2010/11 – paradigmaváltás: az oktatási – ezen belül a köznevelési – rendszer nem a felnövekvő generációk társadalmi munka-megosztásba való bekapcsolódását, a társadalom és a gazdaság fejlődésének dinamizálását, az egyén és a társadalom boldogulását, hanem a hatalmon lévők hatalmának – az orbáni vazallokráciának - a konzerválását szolgáló intézmény-rendszerré vált.


Az orbáni oktatási rendszer elemei

- embereszmény: vazallus-szervilis ember (függő helyzetben lévő szolgatudatú személy)

- ideológiai alap: keresztény-nemzeti gondolat - NEM KONZERVA-TÍV!

- jogi szabályozás – tv., rendeletek

- követelményrendszer – NAT (10% egyedi), kerettantervek,

- iskolarendszer – államosítás(!)-uniformizálás, centralizálás (KLIK), szakképzés gebinben (MKIK)

- tanügyigazgatás – a közigazgatásból     kiemelve (tankerületi rendszer)

- finanszírozás – átláthatatlan, diszkriminatív, forráskivonás,

- egy a tankönyv-rendszer – uniformizálás, ideológiai indoktri-náció

- ellenőrzési-értékelési rendszer – tanfelügyelet, életpálya-modell (személyes értékelésen alapuló előmeneteli rendszer), NEMZETI PEDAGÓGUS KAR


NEMZETI PEDAGÓGUS KAR

A) Hirdetett cél: a magyar pedagógus társadalom egészét magába foglaló, demokratikusan működő szakmai-képviseleti szervezet, mely a kormány szakpolitikai működésének partner-szervezete.
       
Látszólag rendben is van, de a NEMZETI PEDAGÓGUS KAR 

– nem önkéntes, a tv. erejénél fogva kötelezően tag minden közszférában dolgozó pedagógus,

- a tv. 13 §-ban, 73 bek.-ben szabályozza működését (az etikai eljárást 15 bekezdés-ben!)

- a szervezetet a kormány hozza létre,

- a miniszter gyakorolja a törvényességi felügyeletet,

- működési költségeinek nagyobb részét a kormány (ktgv.) biztosítja


B) Rejtett tantervi cél:
ba. a pedagógusok bevonása az új köznevelési rendszer legitimálói körébe, működtetésébe

Egy rendszer átalakítása akkor lehet sikeres, ha a rendszerben dolgozó emberek azonosulnak az átalakítással, aktívan, cselek-vően közreműködnek az átalakítás folyamatában.

 A pedagógusok „bevonása”
- pedagógiai indokoltságú intézkedések (16é, buktatás elsőtől, iskolarendőr, …),
- életpálya-modell – a béremelés ígérete(!), a kiszámítható előmenetel ígérete(!),
- NPK – ezernyi pedagógus erkölcsi elismerése a rendszerben biztosított pozíció által
               
ÜVEGGYÖNGY  PROJEKT
  
bb. a pedagógusok munkajogi rendszeren kívüli ellenőrzése, büntethetősége, a fenyegetettség révén sakkban tartásuk

NPK – pedagógus etikai kódex
minta – közszolgálati etikai kódex
„I/1. Kormánytisztviselőként feladatainkat
         Magyarország Alaptörvényéhez HŰEN,
         mindenekelőtt a NEMZET ÉRDEKÉBEN,
        teljes erőnkkel és legjobb tudásunk szerint törekszünk a jogszabályok alapján megválasztott vagy kinevezett vezetőink által kitűzött célok megvalósítására, az általuk kiadott utasításoknak megfelelően.”

bc. a történelmileg kialakult társadalmi-szakmai párbeszéd és együttműködés rendszerének kiiktatása

- szakszervezetek, civil szakmai szervezetek, szülő- és diákszervezetek,
       
- „a NPK „lefedi” a teljes pedagógus társadalmat, és képviseli az érdekeiket, nincs szükség egyéb képviseletre, „egyeztetésre”

„Így teljes a pedagógusok államosítása. Az állam létrehozza a pedagógusok kötelező „szervezetét”, e szervezet állami feladatok ellátását ellenőrzi, a pedagógusokra vonat-kozóan etikai kódexet alkot, mely alapján eljárhat a pedagógussal szemben, a szerve-zet működésének költségeit az állam bizto-sítja, és egyben ellenőrzi is a szervezet működését. Mézesmadzagként pedig a szervezet jóléti és egyéb kedvezményes szolgáltatásokat nyújt.” (részlet a Népszabadságban, e tárgyban megjelent írásomból)[7]


NEMZETI PEDAGÓGUS KAR
- 2013. szept. 1-től minden pedagógus tagja
- az előkészítő bizottság szept. 12-én      kapta meg a megbízást a minisztertől
- nyolc hónap áll rendelkezésre az előkészítésre – a választási kampány         hajrájában alakul meg a „szervezet”
- az Etikai Kódex 2014/15-ben készül el
- a demokratikus ellenzéki pártok választási győzelmük esetén a NPK megszüntetését tervezik


Összegzés

1. A Nemzeti Pedagógus Kar a pedagógusok államosítás révén az oktatási rendszer legitimálást segítő rendszer.

2. Az orbáni oktatási rendszer nem az emberek boldogulását, hanem az orbáni totális hatalom megszilárdítását biztosító társadalmi al-rendszer.

3. Az orbáni hatalom nem a teljes nemzet/társadalom érdekeit szolgálja, hanem Orbán és vazallusai gazdagodását, személyes hatalmuk megszilárdítását.

4. A Nemzeti Pedagógus Kar az orbáni vazallokráciában a pedagógus társadalom jobbágysorban tartásának eszköze.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell![8]

 








[1] A szervezet megnevezése során a jogszabályban alkalmazott formát használom, noha az a magyar nyelv szabályainak nem felel meg …
[2] á1,á2, á3, á4 - állítás 1, állítás 2, állítás 3, állítás 4.
[3] c1, c2, c3 – cél 1, cél 2, cél 3.
[4] P. Bourdieau által használt fogalom, amikor nem kerül sor fizikai erőszak alkalmazására, hanem valamilyen szimbolikus eszköz segítségével történik az erőszak alkalmazása.
[5] A vazallusi (függőségi-szolgai) rendszer megjelenése a demokrácia struktúrájában. Paradoxonnak tűnik, de ez a fogalom írja le a mai politikai rendszert.
[6] Ezt Ferenczy Krisztina sajtóban megjelenő írásai, az előadás megtartását követően megjelent maffia-államról szóló könyvek (Debreczeni J, Magyar B) tételesen igazolják.
[7] Részlet a Népszabadságban, e tárgyban megjelent írásomból.

[8] A Népszava szerkesztője, Dési János fejezi be ezzel a fordulattal publicisztikáit. 

Szolgálati közlemény

Két hónapja nem írtam semmit erre az oldalra. Látom, többen voltak, akik keresték véleményemet mindarról, ami az oktatás világában történt. Elvitte energiáimat, figyelmemet egy másik munka, egy másik közéleti feladat.

Amikor azzal a kérdéssel szembesültem, hogy identitáselemeit fogalmazzam meg, két tétel mindig előkerül.

Pedagógus vagyok. Nem erre a feladatra készültem gyerekként. Már nagyjából érett fiatal voltam, amikor a pedagógus hivatás megérintett, és én elköteleztem magam. Ennek már több mint negyven éve.

A 90-es évek elején Fótra költöztem. A munka vitt oda, és én Fóton ragadtam. Otthonra leltem ebben a páratlan adottságú településen. Barátaim felkérésére bekapcsolódtam a városi közéletbe is. Nem kellett sokat noszogatniuk. Nagyon sokan vagyunk gyütt-mentek - ahogy nevezik az őslakosok a bevándorlókat -, akiket megérint a város történelmi múltja, földrajzi adottságai, szépsége, és akik látjuk a valóság és a lehetőség óceánpartnyi távolságát. Ez engem – is, nagyon sok hozzám hasonló bevándorlót – cselekvésre ösztönöz. Most, az utóbbi két hónapban, pont a legutolsó bejegyzés óta ez az elkötelezettség adott munkát. Egy intenzív munkaszakasz, kampány volt, amire koncentrálnom kellett. Csapatjátékosként nem engedhettem meg, hogy lazára vegyem a figurát, ezzel veszélyeztetve a csapat eredményét.  Megérte dolgozni. Még ugyan van néhány nap az eredmény jogerős kihirdetésig, de bárhogy alakul, becsületesen, eredményesen dolgoztunk.

Most, hogy lezárult ez a munkaszakasz, visszatérek a régi kerékvágásba. Ide is.


Köszönöm oldalam látogatóinak türelmét.