Ki a hülye?
Vagy minket
néznek teljesen hülyének, vagy ők azok – hétfő délután az ELTE campusán e
szavakkal kommentálta az EMMI közleményét az a fiatalember, aki felolvasta a
szöveget.
A fiatal
egyetemista tömören fogalmazta meg a kormány-társadalom viszony dilemmáját.
Azt jó okkal
feltételezhetjük, hogy a kormány környékén nem mindenki schmittelte
szakdolgozatát. Még akkor is jogos a feltételezés, ha időnként egy-egy
kormánytag olyan kijelentést tesz, amitől az illető egykor volt tanárai legszívesebben
letagadnák, hogy őt valaha is ismerték volna. És, ha ez igaz, már mint az, hogy
a kormány tagjai nem hülyék, akkor a kormány minket néz teljesen hülyének.
Nem sorolom az
elmúlt két év minden napjának minden történetét. Sokan és sokat írtak erről
itt, más lapokban, az interneten, blogokban. Amiért az egyetemi történet szót
érdemel, az az események sorában egy apróság, de talán minden korábbihoz képest
a legkiálltóbb pofátlanság. Nincs tandíj – mantrázzák bele a képünkbe. Miközben
október 15-ig kellett a hallgatóknak befizetni azt a pénzt, a tanulás díját,
aminek fejében folytathatják tanulmányaikat, ami a vizsgára bocsátás feltétele.
Akkor ez a pénz micsoda?
És hogyan kell
értelmezni az egyetemi autonómiát, ha a legfelsőbb döntéshozó fórumainak
nyakába a Ferenc József-i abszolutizmus Bach-huszárait idéző adminisztrátorokat
ültetik?
Hogyan kell
értelmezni az önfenntartó egyetemet? Vajon az mekkora terhet fog jelenteni a
hallgatóknak, családjuknak? Vajon hány évig kell majd azoknak a hallgatóknak
nyögni az eladósodás terhét, akik diákhitelt vállalnak? Vajon hány középiskolás
diák fogja inkább a bécsi, berlini egyetemeket választani? Vajon hány
minősített oktató fog vendégtanárságot vállalni a világ bármely pontján inkább,
csak hogy elfelejtse, mit jelent a „szénszünet”? Vajon képes lesz-e valaki akár
csak megbecsülni, hány tehetséges diák fog az egyetemi tanulmányok helyett a
londoni vendéglők konyhájában mosogatást vállalni?
Vajon mit
gondol magában Orbán Viktor, amikor meglátja a 2008-as népszavazási plakátot?
Azt ne feltételezzük, hogy röhög, milyen jól átvert mindannyiunkat.
Pedig átvert.
Nem kicsit, nagyon.
Miért mindez? Úgy
tűnik, Orbán Viktornak a közoktatást – benne a szakoktatást - és a
felsőoktatást érintő döntései részei egy hatalomtechnikai manipulációnak,
amiben az oktatáspolitika ugyan úgy hatalma megszilárdítását szolgálja, mint szinte
minden intézkedése az egykulcsos szja-tól a választási eljárási törvényig. A
kötcsei tézisek alapján eldöntötte, mi a teendő, és akaratát a bolsevikokat is
megszégyenítő módon kényszeríti rá – a valóságra. Ez jelenik meg a
tulajdonviszonyok, a tulajdonosi szerkezet és az elosztási viszonyok
átrendezésében, a politika intézményrendszerének az átalakításában, az új
hatalmi struktúra személyi feltételrendszerének biztosításában, a nyilvánosság
monopolizálásában, az élet minden területén a feudális jellegű vazallusi
hálózat kialakításában. Természetesen ez jelenik meg - némi áttételezéssel - a
közoktatási rendszer és a felsőoktatás átalakításában is. Államosítás,
centralizáció, a nevelő-oktató munka politikai-ideológiai indoktrinációja, a
tartalmi követelmények uniformizálása, a gebinbe kiadott szakképzés, a
lelkiismereti és vallásszabadságot sértő hitoktatás bevezetése, a felsőoktatási
intézmények működésének a finanszírozás eszközével történő ellehetetlenítése,
egyetemi autonómia korlátozásának kísérlete, a nemtandíj bevezetése, a
felvételi keretszámok irracionális átrendezése – hosszú a lista. Látnunk kell
azonban, az oktatás nem lóg ki a társadalom-átalakító akarat köréből, az
oktatáspolitikai voluntarizmus része egy diktatórikus vonásokat mutató, szemünk
előtt formálódó rendszernek.
Orbán munkássága
eredményes. Mára Magyarország egy korrupto-vazallokrácia lett, ahol a fideszes hatalmi
tényezőktől való függés és kiszolgáltatottság, valamint az állampolgárok
egzisztenciális ellehetetlenülése, ennek alapján a jövővel kapcsolatos
bizonytalanság, a félelem a legáltalánosabb életérzés. Vazallusai munkássága
eredményeként a közoktatás a káosz peremére jutott – azt csak a pedagógusok
áldozatvállalása menti meg a teljes összeomlástól -, a felsőoktatás is a
működésképtelenség határára érkezett.
Az
egyetemistákat mindeddig ez nem érdekelte. Sokkal, de sokkal többen voltak a
Zöld Pardon bezárásakor szervezett tüntetésen, mint idén februárban, az e
tanévi hallgatói keretszámokra vonatkozó felháborítóan igazságtalan döntés
elleni tiltakozáskor. Igaz, akkor nyárutó volt, februárban meg esett a havas
eső.
Most viszont a
hallgatókat megcsapta a diktatúra szele. A szakmailag előkészítetlen és
indokolhatatlan, a társadalmi egyeztetést legcsekélyebb elemét is nélkülöző,
nagyon sok embernek életre szóló hátrányt jelentő, az egyetemeknek
működésképtelenséget eredményező, sem az egyes emberek boldogulását, sem a
társadalmi modernizáció érdekeit nem szolgáló, arrogánsan bejelentett,
pökhendien indokolt, a voluntarizmus minden jellemzőjét magán viselő döntés
kiverte a hallgatóknál a biztosítékot.
Meg a
rektoroknál. Akiknek eddig is főtt a fejük, hogyan oldják meg a korábban
bejelentett „zárolást”, s most szembesültek a cipollai trükkel. A kormány
gazdaságilag ellehetetlenítette az egyetemeket, majd kimondja, hogy a rektorok
az egyetemi praktikák alapján kerülnek intézményeik élére, alkalmatlanok a
megoldhatatlan helyzet megoldására, ezért kell egy kormánymegbízott oda. Meg az
egyetemi oktatóknál. Akiknek eddig is főtt a fejük, hogyan szervezzék a
vizsgaidőszakot. S most szembesültek azzal, hogy a jövőben az ő állásuk éppúgy
veszélyben van, mint a gazdaságilag ellehetetlenült gyulai vagy kaposvári
húsüzemek henteseié.
Meg a
középiskolai tanároknál. Akik az előző évihez hasonlóan most ismét szembesültek
azzal, hogy tanítványaik két évvel ez előtti fakultációs – a felvételi
pontszámokat gyarapító érettségire felkészítő – döntése, és közös munkájuk
értelmetlenné vált. Miközben nem tudják, mi lesz iskolájuk sorsa az
államosítást követően.
Meg az
érettségi előtt álló középiskolásoknál. Akik mostanáig bíztak abban, a
felnőttek nekik jót akarnak, s most azt látják, hogy a tündérvilágban élő
politikusok porig rombolták elképzeléseiket.
Meg
szüleiknél. Akik, már most is lázasan számolgatnak a hónap második felében,
hogy legyen pénz mindenre, s nem kellett számológépet igénybe venniük, hogy
kiszámolják, újabb havi tízezreket jelentő megtakarítás a tandíjra nem fér bele
a családi költségvetésbe.
Összejöttek a
dolgok. A képzőművészeket pofonként érte az MMA kormányzati stafírozása – 2,5
mrd forint, Vigadó, Műcsarnok, a világ életében mellőzött Fekete György demokrácia-felfogásáról
most nem beszélünk -, a pedagógusok sztrájkot fontolgatnak, mert a
mézesmadzagról hirtelen eltűnt a méz – az életpálya-modell részeként ígért
bérnövekedés bizonytalan időre elnapolva -, az előadóművészek nem kapják meg a
törvényben garantált támogatást, a könyveseket a kormány a többszáz milliós
kánon-sorozata sokkolta – az éppen aktuális hatalomért lánglelkűen küzdő Kerényi
egyéb, költséges hadjáratáról most nem
beszélünk -, a szociális szakmát a kormány érzéketlensége, a legrászorultabb
embereket a szó szoros értelmében életveszélyes helyzetbe sodró szűkmarkúsága
dühíti, az egészségügy belerokkan az átszervezésbe … Minden sor végén pedig ott
van az a magyar állampolgár, aki csak nézi, hogy minden, ami eddig volt és
úgy-ahogy, de működött, most egyszer csak nem működik. A különböző szakmák
képviselői mindenhol ugyanazt tapasztalják: a kormány szakmailag
előkészítetlen, hatástanulmányokat nélkülöző, egyeztetések nélküli, értékeket,
embereknek értelmes tevékenységet biztosító közösségeket romboló-pusztító, egy
diktatórikus világot körvonalazó döntéseket hoz a diktatúrák világát idéző
módon, egy pillanat alatt, váratlanul.
Ezt, a
diktatúra szelét érezték meg az egyetemi-főiskolai hallgatók. .
Hétfőn a
fiatalok az egyetemi eseményeket követően elindultak, s Budapest utcáin vonulva
a parlament elé mentek. Mint amikor az oroszlánkölykök próbálgatják erejüket.
Akkor most kezdjük
elölről, és gondoljuk végig még egyszer: ki a hülye?
Fábry Béla
pedagógus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése