Nincs
semmi meglepő abban, amit OV Erdélyben mondott.
A
kötcsei beszédében meghirdette azt a programot, amit következetesen visz végig.
A parlamenti demokrácia, a szociális piacgazdaság, a szolidaritásra,
együttműködésre építő társadalmi rendszert, egy toleráns, a másik ember
politikai, világnézeti és minden egyéb tekintetében megfigyelhető másságát
elfogadó polgári közösség felszámolását, és egy a 20-as, 30-as évek világát
idéző diktatórikus rendszer kialakítását. Lásd a keresztény-nemzeti nevelés
intézményrendszerének, a tartalmi szabályozásának és az intézmények
működtetésének kialakított gyakorlatát. Keleti szél, brüsszeli kóceráj, a munka alapú
társadalom a termelés motorja – most éppen rükvercben, de majd csak megtaláljuk
az előre fokozatot – a más típusú politikai rendszer bevezetésének lehetősége.
Erről szólt az előző négy év.
Aki
a most elmondott beszéden csodálkozik, hol élt az elmúlt években?!?
Nincs
újdonság.
A
trükkökkel – törvényi keretek közötti csalással - nyert felhatalmazás
birtokában folytatja. Ezt ígérte.
Láthatók
az előkészületeket. Rövidesen Magyarország – jobb esetben – prezidenciális
politikai berendezkedésre tér át. Nem a francia fél-prezidenciálisra, hanem az
amerikai típusúra. Az elnököt a parlament fogja választani – mert ez a ”magyar
közjogi hagyomány” -, hét évre, ami még kétszer ismételhető. Ez nagyjából OV
politikai életciklusának ma belátható vége. Rosszabb esetben igazi, amolyan
közép-ázsiai diktatúra jön. Az államelnököt, aki egyben a végrehajtó hatalom
feje is, a parlament kétharmados többséggel választja addig, amíg egy következő
parlament kétharmados – vagy négyötödös - többséggel nem tudja egy
bizalmatlansági indítvány félével elmozdítani. Ez látszólag demokratikus, a
gyakorlatban örökös államfői és kormányfői hatalmat jelent. Természetesen OV
számára. Ehhez már ma minden feltétel adott. És az sem érdekes, mit szól ehhez
az EU, a kóceráj-politikusok. OV nem véletlenül járt kedvében Putyinnak, nem
véletlenül tüntetett ki a minap egy szaúdi herceget, nem véletlenül avatott nem
olyan régen egy kazah költő szobrát, nem
véletlenül erősítjük Türkmenisztánnal gazdasági kapcsolatainkat. És, hogy azért
valami nyugatról is épüljön be ebbe az új típusú politikai rendszerbe, itt
vannak a mussolini-fasizmus munka alapú társadalom hivatásrendjei.
Kompország
nem csupán a keleti partok felé tart, de közel vagyunk ahhoz, hogy horgonyt
vessünk.
Megint
nagy balhé lesz ebből.
Megint
mi szívunk. Akik a munkánkból akarunk megélni. Akik békét, nyugalmat akarunk. Azt,
hogy ne mondják meg nekünk, hogyan éljünk, mit gondoljunk, hogy neveljük
gyerekeinket, kit-mit kedveljünk kultúraként, ne hamisítsák meg a múltat, ne
hablatyoljanak nekünk butaságokat zavaros jövőről, ne szítsanak magyar és
magyar között ellentétet.
Miért
hagytuk, hogy így legyen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése