Vannak, akik az
uborkaszezont vélik látni az Orbán Gáspár nemközszereplő foci VB-s története kapcsán
kialakult polémiában.
Pedig nem róla
van szó.
A Stadionok
Szotyizó Uráról. Orbán Viktorról. Róla szól a történet. Gáspár elmehetett
Brazíliába, megnézhette a VB-döntőt. Apjának kellett volna azt mondania, fiam,
ott a helyed a lelátón. Valahol a B-középben. Hogy ő a VIP-páholyban ült, az is
megér egy misét, volt is róla szó bőven az írott és e-sajtóban mindenhol. Kivéve
az ő udvaronc (közszolgálati) sajtóját. Azzal, hogy Gáspárt maga mellé ültette a VIP-be,
elindított egy lavinát. S ez a lavina most betemette fiát. Nem halt bele –
szerencsére -, de az biztos, hogy mély nyomot hagy benne a történet. Ahogy hasonló
történet mindenki másban. Ahogy Selmeczi Gabriella a Kiflis Gabi lett, ahogy
Bakács Tibor Settenkedő áruházi félrelépésével hosszú időre kiírta magát a
magyar kulturális közéletből, ahogy Kövér a Köteles, úgy lesz Orbán Gáspár
eposzi jelzője A Nemközszereplő Fiú, Aki VIP-Páholyból Nézte A VB-Döntőt.
Megérdemli ezt? Nem.
De látnunk kell, nem ő áll a célkeresztben, még akkor sem, ha rá zúdulnak a
sajtómunkások nyilai. Apjáról, Orbán Viktorról szól ez a történet. Nem mint
apáról, hanem mint miniszterelnökről, Magyarország tejhatalmú uráról. Gáspár
esete a VB-döntővel csak jelenség, ami viszont rávilágít a lényegre. Arra, hogy
Orbán gátlástalan, nem ismer, nem fogad el semmilyen együttélési,
együttműködési, viselkedési szabályt. Csak az ő akarata számít. Csak az, ami
hatalmát, pozícióját erősíti. Semmi más. S most ennek esett áldozatul a fia.
Orbán Gáspár
bejelentette, profi labdarúgó pályafutásának vége.
Nekem az a
furcsa, hogy nem akkor dobta be a törülközőt, amikor apja döntött a felcsúti
stadion építéséről. Mert nem igaz, hogy nem ismeri Ceaușescu román diktátor és az ő
szülőfaluja stadionjának történetét. Ahogy azt is tudja, hogy a falujában
stadiont építő diktátor, Ceaușescu hogy végezte. És ezt nem akarhatja apjának. Én sem
akarom, hogy úgy végezze. Az azért durva volt. De normális ember nem épített
egy ezernyolcszázas faluba háromezres stadiont, vasútvonallal. És, ha a
miniszterelnök környezetében nincs ember, aki meg merné mondani, ez így gáz,
akkor a nagykorú, joghallgató fiú mondhatná: Apa, te biztos vagy abban, hogy ez
így rendben van? Erre is mondhatja édesapja, a miniszterelnök, hogy rendben,
fiam. Érdekes lenne hallani a válasz érvrendszerét. Ezt valószínű, soha nem
fogjuk megismerni.
Most ott áll a felcsúti családi ház mellett A Stadion, ott
vannak a legismertebb magyarra, Puskás Öcsire emlékeztető relikviák, és A Stadion
öltözőjében a miniszterelnök fia, a csapat profi focistája, Orbán Gáspár fényképével díszített szekrénye.
Orbán Gáspár bejelentette, befejezte profi pályafutását. A képet az öltözőszekrényről leszedik, valaki
más költözik a szekrénybe, más fényképe kerül a szekrényajtóra. Az élet a
stadionba megy tovább.
Csak Orbán
Gáspár élete nem lesz olyan, mint a VB-döntő előtt. Orbán Gáspár most lett
felnőtt. Hogy mit fog kezdeni felnőttségével, ez már csak rajta múlik. Reméljük
az elmúlt néhány nap története életre szóló tanulságokkal teli leckét jelent
neki.
Hogy Orbán
Viktor hogyan fogja feldolgozni ezt a történetet, azt sejtjük. Eddig soha nem
mutatott semmilyen kérdésben semmiféle engedékenységet. Könyörtelenül érvényesítette
akaratát minden ügyben, mindig. Lehet, egy-egy alkalommal elhalasztotta az akarata
szerinti döntést, mint pl. A Corvinus Egyetem megszüntetése, vagy a Megszállási
Emlékmű felállítása ügyében. De nagy tétekben merek fogadni: a Corvinus sorsa
is megpecsételődött, emlékmű is lesz. Előbbi egy kicsit bonyolultabb eljárás. Néhány törvényt módosítani kell ehhez, de ott a kétharmad, megoldják. Utóbbi egyszerűbbnek látszik. A rendőrség, a TEK majd elzavarja a tüntetőket, és Orbán mamelukjaival, az őt szolgáló papokkal felszenteli Gábriel arkangyalt a sassal.
Ám egyszer
csak a nép nekimegy A Stadionnak, mint Párizs lakói a Bastille-nak.
Gáspár, mi
lesz akkor?
Naív vagy. A gyerekek már rég hercegeknek lettek nevelve, olyanok lesznek, mint a szüleik.
VálaszTörlés