Az iskolák államosításáról

Amióta felvetődött, hogy az állam az élet számos más területéhez hasonlóan az iskolák* világában is szinte egyedüli meghatározó szereplő kíván lenni, e szándékát szervezetileg és tartalmilag is érvényesíteni kívánja, vita tárgya volt, hogy ezt a folyamatot, jelenséget, helyzetet hogyan nevezzük.

Kézenfekvőnek látszott, nevezzük annak, ami: államosítás. A kormány - az államhatalom - képviselői következetesen tiltakoznak, ez nem államosítás, csak az állam átveszi az iskolákat. 

Olyan ez, mint a magánnyugdíj-befizetések megvédése, és a nemtandíj.

1.       A rendszerváltást követően megegyezés mutatkozott abban, hogy az önkormányzatok önálló helyi hatalmi tényezőkként szervezik az alapfokú nevelést, oktatást, és önként vállalt feladatként a középfokú oktatást. E tekintetben két fontos kérdés van, ami minden más részletnél fontosabb.

1.1. Az első kérdés az, hogy ki mondja meg, hogy az adott iskolában mi legyen a nevelés célja, mi legyen a nevelés-oktatás programja, milyen pedagógiai feladatokat, milyen szervezeti keretben, milyen feltételrendszerben, milyen tartalmi követelmények alapján oldjanak meg az adott iskola pedagógusai. A rendszerváltás kezdete  óta – igazából már azt megelőzően – kibontakozott egy folyamat, aminek eredményeként e kérdésekre a választ az iskolában adták meg. A helyi társadalom, a szülők, gyerekek, a pedagógusok együttműködése alapján jött létre az a pedagógiai program, annak részeként a helyi tanterv, ami az iskolai munkát meghatározta. E programot az iskolát fenntartó önkormányzat hagyta jóvá, ezzel vállalta, hogy a program végrehajtásának feltételeit biztosítja. Természetesen a nevelés-oktatás tartalmi meghatározásában az államnak is volt szerepe. Ez alapvetően a nevelő-oktató munka jogi szabályozásán és a Nemzeti alaptanterv követelményein keresztül érvényesült. Ezzel együtt a felelősség az iskolák szakszerű és jogszerű működéséért a fenntartót, az önkormányzatot terhelte.

1.2. A második kérdés az, hogy ki biztosítja az iskola fenntartását, működtetését és a pedagógiai munkához szükséges forrásokat, feltételeket. E kérdésben is a megosztott felelősség érvényesült. Az állam – az állampolgárok adóiból – normatív alapon támogatást adott az önkormányzatnak, amelyik saját bevételeiből, az önkormányzat területén élő polgárok, vállalkozások adóiból, és az önkormányzat egyéb bevételeiből azt kiegészítette, így biztosította az iskolák működését. A felelősség azonban itt is a fenntartót, az önkormányzatot terhelte.

2.       Mi változott az Orbán-kormány köznevelési törvénye eredményeként?

2.1. Azt, hogy az iskolában mi legyen a nevelés célja, mi legyen a nevelés-oktatás programja, milyen pedagógiai feladatokat, milyen szervezeti keretben, milyen feltételrendszerben, milyen tartalmi követelmények alapján oldjanak meg az adott iskola pedagógusai, azt az állam egy hierarchizált szervezeten keresztül mondja meg.  Ma minden iskola a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egy-egy szervezeti egysége , minden pedagógus munkáltatója a Központ igazgatója, a törvényi kötelezettségen túli pedagógia feladatok vállalásáról a Központ tankerületi rendszerében a tankerületi igazgatók döntenek. Az új, ideológiai hatásoktól sem mentes köznevelési törvény alapján a Nemzeti alaptanterv, ideológiai hatásoktól sem mentesen, rendkívül szigorúan, minimális szabadságot engedve szabályozza nevelés-oktatás követelményeit, egy-egy iskolatípusra egy kerettanterv van/ lesz kidolgozva, megszűnik a tansegédletek alternativitása – ezzel a pedagógusok módszertani döntési szabadsága -, kötelező lesz az iskolákban a hitoktatás – erkölcstan alternatívával azoknak, akik nem kívánják felekezeti elkötelezettségüket megvallani. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a nevelés-oktatás tartalmi kérdéseiben az állam kizárólagos szerepre tör, és a jogi szabályozás alapján ezt a szerepet önmagának biztosítja is. Ennek alapján természetes, hogy az államé a felelősség, mi történik az iskolákban.

2.2. Hasonló a helyzet a finanszírozással is. Az állam az iskolák pedagógiai munkájának anyagi feltételeit teljes körűen biztosítja. Annyi a változás a korábbiakhoz képest, hogy most megszűnt - értelmét vesztette – az önkormányzatok normatív finanszírozása**. E mellett az állam még az önkormányzatoktól pénzt von el az iskolák működtetésére, illteve kötelezi az önkormányzatokat, hogy vállaljanak anyagilag is szerepet az iskolák fűtésének, világításának, a rezsi költségeknek a biztosításában. Ez viszont nem társul semmiféle felelősséggel. Az önkormányzatok pénztári kifizetőhelyek. Az iskolák működésének anyagi felelőssége az államot terheli.

3.       Látható tehát, hogy az állam a két legfontosabb kérdésben – törvényalkotói szerepével visszaélve - elvette az önkormányzatoktól az iskoláik feletti rendelkezési jogot, elvonta a hatásköröket és ezzel együtt a forrásokat, épületeket, dologi feltételeket is.

Erre a folyamatra használja a magyar nyelv az államosítás kifejezést. Ott, ahol eddig nem az állam mondta meg, miért-mit-hogyan-mivel-mennyiért, most az állam mondja meg. Ilyen egyszerű. Lehet erre azt mondani, hogy ez csak az állami felelősségvállalás növekedése, az iskolák működési biztonságának javítása, a gyerekek tanulási feltételeinek kiegyenlítése, meg még mást is. De ez porhintés. Az államnál az erő, nincs se fék, se ellensúly, se szakmai, se társadalmi ellenállás. És ebben a helyzetben az állam, a hatalom azt mondja: az lesz, amit én akarok.  Hogy ez szakmailag megalapozatlan? Hogy ez nem szolgálja sem a gyerekek egyéni, sem a társadalom egésze érdekeit? Hogy ez az egész folyamat a XXI. században modernizáció ellenes?  Hogy Magyarország a nemzetközi munkamegosztás rendszerében a perifériára szorul? Hogy nőni fognak a társadalmi feszültségek? Hogy évtizedekre előre hozunk létre olyan helyzetet, teremtünk olyan problémákat önmagunk számára, ami szinte megoldhatatlan feladatot fog eredményezni?  

Nincs államosítás – mondja Hoffmann Rózsa – csak az „iskolák állami átvétele” van.

Tandíj sincs.

Demokrácia sincs.

Köztársaság sincs.

Orbán Viktor van. És lesz is évtizedekre, ahogy tervezte. Ezt, és csak ezt szolgálja az iskolák, a nevelő-oktató munka, a gyerekek államosítása.

 

*A továbbiakban az iskola kifejezés alatt minden közoktatási intézményt értek: óvodát, általános- és középiskolát, kollégiumot, zeneiskolát, nevelési tanácsadót, és így tovább … Továbbá fontos megjegyezni, hogy a továbbiak nem érintik a felekezeti nevelés-oktatás rendszerét, és az alapítványi iskolákat. Azaz, a továbbiakban az iskolarendszer döntő részét kitevő, kizárólagosan közfinanszírozott, önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekről lesz szó.

**E ponton differenciálni kell. Az óvodák fenntartása továbbra is önkormányzati feladat marad, melyet az állam normatív rendszerben finanszíroz.