Az Orbán-rendszer, az álruhás diktatúra elleni november
17-i tüntetésről van szó. Az Orbán-rendszer meghaladását, az új rendszerváltást
előkészítő egyik nagyon fontos eseményről, a közfelháborodás napjáról, a
tüntetésről, mint az új rendszerváltást előkészítő munkaformáról.
Soha az 1989/90-es rendszerváltás óta nem fordult
elő, hogy a kormány ellen az ország több mint két tucat városában egy időben
menjenek az emberek az utcára, kimondani: elegük van, most éppen Orbánból, korrupt
diktatúrájából. Orbán takarodj! - zengett a vissza-visszatérő mondat. Ez volt a
mondanivalója az elmúlt napok demonstrációinak. A net-adó, a NAV-botrány, a
2015.évi adóváltozások, a deviza- és forinthitelesek folyamatos hitegetése,
majd átverése, az iskolaügyben folytatott rombolás, nagyon sok, eddig csak a
fotelból, vagy még onnan sem politizáló embert vitt ki az utcára. Meg is
fogalmazódott egy - illúzió. Ha sokan mennek az utcára, sokan mondják
egybehangzóan, hogy Orbán távozzon a hatalomból, akkor ezt ő meghallja, és
lemond.
Ilyen nincs. Vasárnap este, november 16-án, amikor
e sorokat írom, nem tudom hétfőn hány ember lesz kint az utcákon. De akárhány
is lesz, vagy akár annak a kétszerese, egy dologban biztos vagyok: Orbán nem
fog lemondani. Miért is? Mert sokan, nagyon sokan azt mondják, elegük van
belőle, rendszeréből?
Orbán ebben az évben minden választást megnyert. Lehet
erre azt mondani, csalt. Tényleg csalt. Kézzel ütötte be a focilabdát a hálóba.
Ez a világ minden pályáján a grundoktól a VB-döntő helyszínét adó stadionig a
szabály szerint nem csak tilos, de még kiállítás is jár érte. Orbán úgy csalt,
hogy átírta a szabálykönyvet: neki, az ő csapatának szabad kézzel is a focilabdát az
ellenfél kapujába ütni, az is gólnak számít. Innen kezdve mondhatja, mindent meccset
szabályosan nyert meg. Többsége, kétharmados többsége van a parlamentben, ő
mozgatja bábúkon keresztül a helyi önkormányzatok többségét, az ő emberei ülnek
minden fontos államhatalmi, gazdasági hatalmi pozícióba, övé a nyilvánosság, ő
irányított át személyesen ezer milliárd forintot a bankoktól a hitelesekhez,
van állami pénzen fenntartott, jól ellátott, kiképzett, és megfizetett magánhadserege
is, amelyik a terrorveszélyre hivatkozva bármikor, bárhol azonnal bevethető.
Mitől féljen akkor Orbán?
Elégedetlenek az emberek? Na és? – gondolja. Eddig
mindent lenyeltek. Hogy most azt érzik, elég, tovább már nem tűrnek? És?
Emberek, mi lesz? Akár tüntetések sorozata, annyi. A köztársasági elnök nem
fogja feloszlatni a parlamentet, a mameluk-had nem fog bizalmatlansági
indítványt beadni Don Orbán ellen, az alkotmánybíróság nem fogja azt mondani,
amit Don Orbán művel az alkotmányellenes – lásd: az új szabály szerint kézzel is lehet a focilabdát az
ellenfél kapujába továbbítani – az ügyészség nem fog semmilyen, a Don Orbán hatalmát
veszélyeztető ügyben nyomozni, a rendőrség a TEK-kel együtt minden tüntetést „kezel”,
és egyébként is, a Don rendszere elleni tüntetők nem a 2006-os TV-székházat
ostromló futballhuligánok.
Akkor kell-e egyáltalán az utcára menni?
Igen, kell!!
Minden esetben, amikor a normális életviszonyok
veszélybe kerülnek, amikor a szabadságot korlátozzák fondorlatos módon, minden
alkalommal, amikor a demokrácia álcáját használva egy-egy téglát tesznek a
diktatúra építményébe, minden alkalommal, amikor újabb sarcokkal teremtik elő
stadionjaikhoz a milliárdokat, minden alkalommal, amikor a társadalom nehezebben
boldoguló részének újabb akadályt gördítenek boldogulása útjába, minden
alkalommal, amikor a még boldogulni tudó emberek boldogulását nehezítik, minden
alkalommal, amikor hazugságok ömlenek ránk a „közmédiából”, minden alkalommal,
amikor visszaélnek a hatalommal. Igen, minden alkalommal meg kell szólalni, nap
nap után, mert minden napra jut valami pökhendien odavetett, vérlázító kezdeményezés, döntés, intézkedés, visszaélés.
Ha az utcán nem lehet Orbán hatalmá megdönteni, rendszerét megváltoztatni, akkor
hogyan tovább? Vajon nem fölösleges egyáltalán az utcára menni? Mi akkor ennek
az értelme?
Nem fölösleges. Sőt! Szükséges mutatni, hogy elég
volt. Azok, akik eddig bármilyen ok miatt, de otthon maradtak, lássák, hogy az
elégedetlenséget látványosan is ki lehet fejezni, nem csak konyhaasztal
melletti beszélgetések közben. Akik eddig csak érezték, hogy valami nem stimmel,
azokban tudatosuljon, a rendszer a hibás, tudják ők is összerakni a diktatúra
rendszer-elemeit. Egyre többen ne csak érezzék, lássák be, Orbán keletre fordulása, a keleti
despotizmus – az ő szavaival az illiberális állam, ami magyarra fordítva
demokráciának álcázott diktatúrát jelent - kárpát-medencei gyakorlatának
kialakítása a XXI. században tévút. S azt is lássák, erről az útról le lehet
térni. Ha sokan akarják, és ezt az akaratot a megfelelő módon, a megfelelő
időben tudják kifejezni, visszatérhet Magyarország a köztársasági gyakorlathoz,
a minden ember számára boldogulást biztosító modern köztársasági
életviszonyokhoz. Nem Orbán fog letérni a maga választotta útról, hanem azok,
akik utána jönnek.
Hogy kik azok, akik utána jönnek? Hogy mikor következik ez be? Hogy
mikor van a „megfelelő idő”? Hogy mi a „megfelelő mód”? Ezek azok a kérdések,
amire ma csak spekulatív választ lehet adni. Dolgozni kell, mondtam itt, e blog
korábbi írásaiban. Ma sem látom másként. Dolgozni kell. Legyen az egy tüntetés
megszervezése, egy szakmai alapon tiltakozást megfogalmazó röpirat, egy esemény,
rendezvény, ahol elemezni lehet a diktatúra viszonyait, ahol vázolni lehet az
új köztársasági viszonyokat, ahol a meg lehet tapasztalni egy másként működő
társadalom gyakorlatát, egy segély-akció, bármi, ami bíztatást ad azoknak, akik
várják az Orbán-rendszer-váltást, és az azt követő időt. Elfér e munka terepén
mindenki, akinek elege van Don Orbán rendszeréből.
Ki az utcára a rendszerváltásért, amikor annak van
ideje, dolgozni a rendszerváltásért, amikor annak van ideje.
Ps. A bejegyzés megszövegezését követően
elbizonytalanodtam, vajon helyes-e közzé tenni vívódásomat. Aludtam rá egyet. Az
eredményt itt van, Kedves Olvasó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése