Az alábbi írás eredeti változata november elején készült. Az események elsodorták a szöveget ... Elemei megjelentek itt-ott, de a teljes verzió már csak terjedelmi okok miatt sem jelenhetett meg a formális nyilvánosság keretein belül. Hagytam volna a a fiókban - nem ez az első szöveg, ami a fiókban maradt -, de Orbán Viktor karácsony előtt a nevelés-oktatás területén végbemenő változásokat "legnagyobb tett"-ként minősítette. Gondoltam, előveszem, kiteszem a második nyilvánosság adta felületre azt, hogyan látom én Orbán Viktor legnagyobb tettét.

Orbán Viktor oktatáspolitikájáról hat tételben

    1. tétel – Orbán oktatáspolitikája egy hatalomtechnikai manipuláció

Szándékosan nem a Fidesz oktatáspolitikáját választottam írásom címéül. A Fidesznek ugyanis nincs oktatáspolitikája. Orbán Viktornak van elképzelése arról, hogy hatalma hosszú távú megszilárdítása érdekében az iskolákkal mit kell tennie. Nem véletlen, hogy annak idején a köznevelési törvény kormány elé terjesztett változatát többször „visszatapsolta”. Nem mintha azt feltételeznénk, hogy olyan speciális szakmai felkészültséggel rendelkezik, mely alapján képes lenne tudományos alapossággal átlátni egy-egy oktatási kérdés összefüggését. Nem, ő hatalomtechnikai szempontból nézi ezt a szakmai területet is. Ugyanis azt, amit ma kormányzati oktatáspolitikának hívnak az nem más, mint egy hatalomtechnikai akció. A pedagógia a politika fogságába került. Nem először a magyar történelemben. Az elmúlt bő két évtized azt mutatta – gondoltuk -, hogy a fogságból a magyar pedagógia kiszabadult. Igaz, azt is gondoltuk sokan, a diktatúra, a diktatúrát idéző politikai viszonyok is végleg eltűntek a magyar közéletből. Tévedtünk. Orbán Viktornak küldetése van az élet minden területének átalakítására. Visszahozta diktatúrát, álruhában. Nem kivétel az oktatásügy sem. Hiába a szakmai viták, hiába az európai modernizációhoz illeszkedő magyar iskolák eredményei, hatalma megtartása érdekében Orbán alapjait is érintve, a diktatúrák világát idéző módon alakítatja át az oktatás teljes rendszerét.

    2. tétel – Orbán oktatáspolitikája a kötcsei tézisek gyakorlati megvalósítása

Orbán Viktor elképzelése az oktatásról része annak a társadalom minden szféráját érintő programnak, amit a kötcsei tézisek alapján visz végbe.  

A kötcsei tézisek fundamentuma, egyben az orbáni társadalom-átalakító tevékenység lényege saját hatalmának megszilárdítása, annak hosszú távú biztosítása. Ezt szolgálja a tulajdonviszonyok, valamint a tulajdonosi szerkezet és az elosztási viszonyok átrendezése, a politikai intézményrendszernek az orbáni hatalom megtartása érdekében való átalakítása – ez egyet jelentett a fékek és ellensúlyok köztársasági intézményrendszerének felszámolásával -, az új hatalmi struktúra személyi feltételrendszere biztosítása, a nyilvánosság monopolizálása, az élet minden területén feudális jellegű vazallusi hálózat kialakítása. Egykulcsos szja, magán-nyugdíjpénztár, KÖZGÉP, alkotmánybíróság, főügyész, médiatanács, alaptörvény, választási törvény, közigazgatás, új földesurak…   Az orbáni hatalmat biztosító politikai gyakorlat legélesebben az alkotmány átírásában és a választási törvényben ölt testet.

A kötcsei tézisek szerint kibontakozó program végrehajtásának eredményeként mára Magyarország egy pszeudo-köztársaság, egy látszat-demokrácia, korrupto-vazallokrácia lett, ahol a fideszes hatalmi tényezőktől – helyi politikai és gazdasági „kiskirályoktól” - való függés és kiszolgáltatottság, valamint az állampolgárok egzisztenciális ellehetetlenülése eredményeként a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, a félelem a legáltalánosabb életérzés.

Az egypólusú társadalom kialakításának első szakasza a végéhez közeledik. „Azokkal az eszközökkel, társadalomszervezési módszerekkel és gondolatokkal, amivel eddig a világ vezető civilizációja és gazdasági ereje volt a mienk, már nem lehet tovább versenyképesnek lenni.” A következő felvonásban „egy új(?) politikai rendszer kigondolásának és fölépítésének” tanúi lehetünk …

    3. tétel – Orbán oktatáspolitikájának értékközpontjában saját hatalmának megőrzése áll

Az orbáni köznevelési rendszernek nincs koherens, érték-meghatározottságú alapja.

Ennek történelmi okai vannak.

Orbán és társai egy puha diktatúrában, annak kritikájaként hozták létre szervezetüket, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Ekkor e párttá szerveződő fiatal demokraták a liberalizmus értékeit képviselték, következetesen. Szabadságjogok, többpárti parlamenti demokrácia, nyilvánosság, a vállalkozás szabadsága, korlátozott állami szerepvállalás az élet különböző területein, ahogy a nagykönyvben a liberalizmus definiálva van. S amikor ez Orbánnak nem jött be, amikor felismerte, hogy hatalmi tényező csak konzervatívként lehet, váltott. Ezt a folyamatot mára már sokan feldolgozták, ennek ma már jól dokumentált irodalma van. A folyamatból azonban külön ki kell emelni a történelmi keresztény egyházakkal, közülük is elsősorban a katolikusokkal való együttműködését.

Orbánnak – a Fidesznek – nem voltak vidéki szervezetei. Nevezték egykoron pártját „üzenetrögzítős pártnak” (copyright by Torgyán József) annak alapján, hogy vidéki szervezetei egy-egy telefonkészülékből és a hozzá tartozó üzenetrögzítőből álltak. A történelmi keresztény egyházak viszont minden településen, a legkisebb faluban is ott voltak és ott vannak. Az országos „lefedettség” és mozgósítási képesség érdekében be kellett darálni tehát a történelmi keresztény egyházak politikai szervezetét, a kereszténydemokrata pártot. Ez, láttuk, Orbánnak nem okozott gondot. Az egykoron „csuhások, térdre imához” parlamenti bekiabálással gúnyolódó Fidesz ma a keresztényi értékek legfőbb képviselője.

Mi köze ennek az oktatáspolitikához?

Minden tudományosan megalapozott oktatáspolitika filozófiai megalapozottságú. A nevelés-oktatás teleologikus, célvezérelt tevékenység. Tudnunk kell, mi az ember, mi a társadalom, mi e kettő viszonya, a múlt értékeit is figyelembe véve ma hogyan neveljük a jövőbeni boldogulás érdekében gyerekeinket, milyen társadalomban milyen embert képzelünk el. A gyerekekkel, munkájukkal, tevékenységükkel, cselekedeteikkel kapcsolatos mindennapi tevékenységünk, döntéseink, értékelésünk a jó-rossz, igaz-hamis, értékes-értéktelen dimenziójában csak akkor lehet eredményes, ha ezek az alapfogalmak tisztázottak.

Az orbáni oktatáspolitika nem ilyen mélyenszántóan érték-meghatározottságú. Egy nagyon egyszerű kérdésre épül: hogyan alakítható ki egy olyan közoktatási rendszer nevelési gyakorlattal – minden rendszerelemet ide értve -, mely az általa (OV) képviselt hatalmi rendszert szolgálja ki, eredményét tekintve az ő (OV) hatalmát erősíti. Ehhez vazallusai mindenféle ideológiai hókusz-pókuszt előrángatnak. Avítt, már a XIX. században is meghaladott filozófiai tételeket mantráznak, diktatúrákra jellemző közoktatás-irányítási gyakorlatot alakítanak ki, a neveléstudomány által rég elfelejtett gyakorlatot hoznak vissza, visszafordítják a magyar közoktatás fejlődését, az európai oktatásfejlesztési trendekkel ellentétes megoldásokat alkalmaznak.

    4. tétel – Orbán oktatáspolitikája a társadalom kisebbségének érdekét képviseli

Az orbáni oktatáspolitika úgy tünteti föl magát, mintha a magyar társadalom többségének érdekeit szolgálná. Ez egyszerűen nem igaz.

Nézzük.

Elsőként azt az állítást kell cáfolnunk, hogy ennek az oktatáspolitikának, köznevelési rendszernek a kialkítását a magyar társadalom kétharmada támogatja. A Fidesz a 2010-es választások alkalmával semmit nem mondott arról – se -, hogyan képzeli a magyar oktatás jövőjét. A választások alkalmával támogatottsága meghaladta az 50%-ot, de ez nem kétharmad! A magyar választási rendszer sajátossága, hogy az a párt, amelyik a választópolgároktól akár csak alig több mint 50 %-os támogatást kap, a parlamentben kétharmados mandátumarányhoz jut. Tehát se program nem volt, amit támogatni lehetett volna, se kétharmados társadalmi támogatottság nem volt, ma sincs.

Másodszor. Magyarország az Európai Unió része. Az Unióban az oktatás nem direkt, normatív módon szabályozott szakmai terület. Az évtizedek alatt viszont kialakult egy az unió általános gyakorlathoz igazodó együttműködés, ami a közösen kidolgozott oktatáspolitikai célok és a hozzá tartozó sikerkritériumok kidolgozását, és a célok tagországonkénti megvalósításának gyakorlatát, valamint ennek monitoringozását jelenti. Ennek a koordinációs rendszernek a célja az európai gazdasági térség fejlődésének, és ettől elválaszthatatlanul természetesen az európai polgárok jólétének biztosítása az oktatás révén is. Az Unió tízéves programok keretében, az uniós költségvetési tervezéshez igazítva fogalmazza meg szakmai ajánlásait. 2000-ben ez a lisszaboni program része volt, ma az „Oktatás és képzés 2020” címet viseli e dokumentum. Az orbáni oktatáspolitika enyhén szólva is nincs összhangban ezzel. Az Unió első stratégiai célkitűzése az egész életen át tartó tanulásról és társadalmi mobilitásról szól. Ezzel kell összevetni a 16 évre leszállított tankötelezettséget, a hároméves szakiskolai képzést, ahol a Nemzeti alaptanterv harmada (!) a követelmény tartalma, a Híd-programot, ami a képzés zsákutcája, a nemzetközi összehasonlításban is kirívóan szelektív iskolarendszert, a felsőoktatásban bevezetett tandíj-rendszert … Ez nem a társadalom többségének érdeke. Ez a társadalom szektásodását eredményező iskolarendszer semmilyen magyarázattal nem festhető át az életen át tartó tanulás és a társadalmi mobilitást elősegítő rendszerré. És akkor a roma társadalom oktatási-képzési problémájáról még egy szót se szóltunk. Példának talán ennyi is elég.

Harmadszor. Az orbáni szándék alapján kialakult tartalmi szabályozás – a tantervek rendszere – nem szolgálja a társadalom többségét. Az orbáni Nemzeti alaptanterv célja bevallottan a nemzeti középosztály megerősítése. A tehetősebb társadalmi csoportok az oktatási piacon megveszik mindazt, ami gyerekeik boldogulásához szükséges. A társadalom alsó része – ez egy egyre növekvő létszámú és arányú társadalmi csoport – sem anyagilag, sem az érdekérvényesítő képessége alapján nem képes, és a jövőben sem lesz képes megvenni azt a tudást, hozzá jutni ahhoz a tudáshoz, ami az érvényesüléshez, boldoguláshoz szükséges. Az erősen szelektív iskolarendszerben az adott korosztályok csak kisebb része – kb. harmada -  részesül abban a nevelésben-képzésben, ami a munkaerő-piacon, felnőtt korukban, hosszú távon is biztosítja számukra az érvényesülést. Mindez leglátványosabban a már említett szakiskolai képzésben jelenik meg, ahol a magyar társadalom közös kulturkincse alapjának tekintett Nemzeti alaptantervnek csak a harmada a kötelező tantervi anyag.

Negyedszer. Finanszírozás. Az, hogy egy hatalom milyen értékeket tart fontosnak, feketén-fehéren a finanszírozás alapján ítélhető meg. Természetesen a pénzügyeket illetően vannak kemény tényezők. Egy ország hadseregének, rendőrségének, egészségügyi ellátásának, közigazgatási rendszerének - és még lehetne sorolni a társadalmi alrendszereket -  finanszírozása nem szabadon alakítható. E rendszer, az egész államháztartás olyan, mint egy óriás-tanker. Nem lehet sem gyorsítani, sem lassítani, sem az haladási irányát megváltoztatni olyan módon, mint egy gyorsnaszádét. Lassan, kis korrekciókkal lehet mozgását változtatni. De ezek a kis mozgások, a kapitány utasításai az irányra, sebességre vonatkozóan fontosak! Nem mindegy, hogy az oktatásra szánt költségvetési források évente hogy változnak. Szinten maradnak, csökkennek, vagy éppen növekednek. S, ha azt lehet tapasztalni, hogy a források évek során egyre csökkennek, az oktatásra szánt pénz önmagában is, és más alrendszerekkel összehasonlításban is, az nem azt jelenti, hogy a hatalom értékrendjében az oktatás fontos helyen áll. Hanem éppen fordítva. Ez akkor is igaz, ha éppen válság van. Mint ahogy az sem mindegy, hogy a focira fordítják a közpénzt, tízmilliárdokat, vagy az oktatásra. Nem mindegy, hogy egy új oktatásirányítási rendszer kiépítésre fordítják a közpénzt, százmilliárdokat, vagy a pedagógusok munkájának anyagi elismerésére, ennek töredékét. S az egészen biztosan állítható, hogy a magyar foci a társadalom kisebb részének fontos, még ha ez egy nagyon hangos kisebbség is, mint a magyar közoktatás-köznevelés.

    5. tétel – Orbán oktatáspolitikája a két világháború közötti időt hozza vissza

Az orbáni szándékot a pedagógus-vazallusok egy keresztény-nemzeti oktatáspolitikai bugyorba csomagolják.

Ez egyfelől logikus. Orbán ideálképe a két világháború közötti Magyarország, ahol a Kormányzó Úr évtizedekig volt a hatalom birtokosa. Akkor, adott történelmi-nemzetközi körülmények között meghatározott tartalma volt a „keresztény-nemzeti” fogalomnak. Antiszemitizmust – zsidóellenességet – jelentett és a magyar nemzeti felsőbbrendűség hirdetését, a trianoni békekötés utáni irredentizmus szolgálatát. Kornis Gyula, a korszak egyik legnevesebb művelődéspolitikusa 1921-ben, a neveléspolitika aktuális feladatairól szólva ezt így fogalmazta meg: "Az első /feladat/ régi: a nemzeti érzés pozitív ápolása. … Iskoláink tantervében minden nemzeti tárgynak csak egy tengely körül kell forognia: az integer Magyarország körül. … Meg kell teremtenünk az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját . … A nemzeti kultúrpolitika másik fő feladata az ifjúság lelkének megvédése az internacionalizmus szelleme ellen. …A második feladattal a legszorosabban összefügg a harmadik: a nemzet intelligenciájának visszamagyarosítása, mondhatnánk eljudaizálódásával szembeni hungarizálása. … Minthogy az itt vázolt szellemet a keresztény morál tartalmazza a legteljesebb mértékben és a leghatásosabb módon, a nemzeti politikai nevelés csak úgy lehet biztosítva, ha keresztény vallásos érzület hatja át." 

Ebből a kottából játszik - kicsit más hangszereléssel – ma az orbáni oktatáspolitika zenekara. Az internacionalizmus baloldali találmány, és ettől már csak azért is meg kell védeni az országot, mert a baloldal, mit Orbántól tudjuk, genetikailag úgy van kódolva, hogy amikor teheti, ráront nemzetére. A liberalizmusról, amelyik pedig egy nemzetietlen kozmopolita ideológia, amelyik a drogot szabadítja rá az ifjúságra, nem is beszélve. Az „integer Magyarország” ma úgy jelenik meg, hogy „a kormányzat nem adta föl a Kárpát-medencei felelősségéhez tapadó gondolatait. …”, továbbá, a magyar kormány nem adja fel az „államhatáron túl terjeszkedő felelősséget”.  Az oktatás orbáni centralizálásának egyik következménye pedig az, hogy „a magyar oktatási kormányzat abban a helyzetben van, hogy felelős megállapodásokat tud kötni magyar nyelvű intézményeket működtető határon túli szervezetekkel, területekkel, intézményekkel és vezetőkkel abból a szempontból, hogy hogyan hangoljuk össze a határon túli oktatási rendszert a határon belüli magyar oktatási rendszerrel”. A horizonton pedig ott a modern irredentizmus délibábja, mely szerint „a Kárpát-medencei magyarságot egy összehangolt oktatási rendszer, egy összehangolt egészségügyi-ellátási rendszer, egy összehangolt közigazgatási rendszer, és egy összehangolt gazdasági rendszer fogja össze”.

A nemzetépítés sajátosan kapcsolódik össze a vallásos szellemiséggel. Ez a „vallásból átvett, nem feltétlenül hit alapú, de a vallásból átvett, mondjuk, a Tízparancsolat szellemében megfogalmazódó tradicionális értékeket jelenti”. Más szövegekben, elsősorban közoktatásért felelős államtitkár asszony megfogalmazásaiban nyíltan a keresztény vallás iskolai térhódításának támogatása jelenik meg. Ez köszön vissza a felekezeti iskolák finanszírozásában is, aminek eredményeként – különösen a középfokon – jelentősen megnőtt az egyházi iskolák abszolút száma és ezzel együtt az arányuk is az oktatási rendszerben. És ez köszön vissza a Wass Albert-Nyírő József-Tormai Cecil része-e a magyar kulturális kánonnak vagy sem vitában. A kötelező hitoktatásról, és a nem történelmi keresztény egyházak oktatási területről, jogi-finanszírozási eszközökkel történő kiszorításáról már nem is beszélve.

Miért van szükség erre az oktatásügy keresztény-nemzeti bugyolálására? 

Mert ez az oktatáspolitika pőrén, hatalomtechnikai eszközként nem adható el. Kereszttel és nemzeti lobogóval csomagolva viszont jól értékesíthető árú. Mert ki az, aki szót merne emelni az első évezredforduló idején a kor globalizációs ideológiája, az idegenből a Kárpát-medencébe importált, idegenek által erőszakkal terjesztett eszmerendszer ellen, ki az, aki szót merne emelni a szent haza kulturális értékeinek terjesztésével szemben? Skandalum, abcúg az ilyen nemzetellenes hazaárulóval! – skandálja a siserahad.

A XXI. században, a multipoláris-multikulturális világban a keresztény-nemzeti bugyor még akkor is abszurd, ha mi fél-ázsiai származékok vagyunk.

6. tétel - Orbáni oktatáspolitika modernizáció ellenes

Hosszú évezredeken keresztül a tanítók tudták, a gyerekeknek milyen tudásra, milyen ismeretekre van szükségük. Az életmód kultúrája – a javak termelése és az ehhez kapcsolódó tudás, a tudás a világról, a szokások - generációkon keresztül nem változott. Ma alapvetően más a helyzet. Egy generáción belül is olyan változások tanúi lehetünk, aminek a megértése, feldolgozása csaknem meghaladja az ember képességeit. Nem véletlen, hogy ma a felvilágosodással ellentétes folyamatot figyelhetünk meg. A világról hihetetlenül sokat tudunk, és ez nagyon sok embernél a misztikum, az irracionalizmus, ezotéria felé fordulást hozza maga után. Ez még önmagában nem lenne baj, de a tudás felgyorsult kopása, avulása a termelésben is tapasztalható. Ma a legfontosabb tudás az egész életen át tartó tanulás tudása. Azokat a képességeket, kompetenciákat kell az intézményes nevelés keretében fejleszteni, amelyek alkalmassá teszik az embert arra, hogy évek, évtizedek múltán is el tudjon sajátítani új technikákat, technológiát, a dinamikusan változó világ minden lényeges kérdésében napra készen el tudjon igazodni.

Az orbáni oktatáspolitika nem ezt szolgálja. Lehet, szándéka szerint nem antimodernizációs, de eredményében, következményében az. És ez a lényeg.

Ennek néhány eleméről már korábban esett szó. A tankötelezettség korhatárának leszállítása, a szelektáló iskolarendszer, az osztályozás visszahozása a kisiskolásoknál, a kompetencia alapú nevelés-oktatás Eu-finanszírozta programjainak leállítása, a szakképzés átalakítása, az egyetemi oktatásban a tandíj bevezetése, a bolognai rendszerrel való tudatos szembefordulás, az uniformizált követelmények ismételt megjelenése az iskolák munkájában, a pedagógusok munkájának központosított értékelése az életpálya-modellben, az államosítás és a tankerületi igazgatás, … Az oktatási rendszernek szinte nincs olyan eleme, amire azt lehetne mondani, hogy az modern lenne. Ebben az értelemben a rendszer koherensen antimodernizációs. Az orbáni oktatáspolitika első vazallusa október 5-i, pedagógusoknak címzett levelében azzal kérkedik(?), hogy intézkedései  „a fejlettnek mondott Nyugat általános tendenciáival mennek szembe.”

Végül

Az elmúlt időben sokan fogalmaztak meg kritikai észrevételeket az orbáni oktatáspolitikáról. Ki a blogban szedi szét szakmai érvek alapján a különböző dokumentumokat, ki szakmai szervezeti állásfoglalást szerkeszt, ki – ha van erre lehetősége – a nyilvánosság fórumain érvel, vannak, akik szervezett keretben mondják el következetes álláspontjukat, szakmai szervezetek, szakszervezetek kiáltják pusztába szavaikat. Van-e értelme, haszna e kritikáknak? - fogalmazódik meg bennem is a kérdés. Mert a úthenger megy, úgy tűnik megállíthatatlanul.

Van. Nem zártam fiókba én sem véleményemet. Sokféle képpen kell elmondani, hogy baj van. Még ha ma ezt kevesen hallják meg.  

Nem lehetünk néma cinkosok.