Kész átverés

Nem csitulnak a hullámok. A hallgatók, pontosítsunk, a kormány hallgatói keretszámokra vonatkozó döntésében érintettek – középiskolás diákok, hallgatók, tanárok, oktatók, intézményvezetők, szülők - felháborodása nem csitul.

Persze, a kormány, maga Orbán Viktor tesz is azért, hogy ne csökkenjen a feszültség.

Nézzük.

Most egy pillanatra tekintsünk el a szombati bejelentése tartalmától. Erre majd később térünk vissza. Az eljárásról van szó.

A diákok – középiskolások, egyetemisták-főiskolások – megfogalmazták követeléseiket, és azt kérték, Orbán Viktor ezt beszélje meg velük. Abból indulhattak ki, hogy nem volt még olyan régen, amikor egy borostás fiatalember a hatalommal szemben megfogalmazta követeléseit, és azt kérte az akkori hatalom képviselőitől, hogy ők e követeléseket hallgassák meg. Nem tették. Nem telt el sok idő, és az a hatalom megbukott. Más időket élünk. Bár időnként olyan érzése van az embernek, hogy ez a másság, csak a dátumban jelenik meg. A rendszer alapvető jellemzői a puha diktatúrát idézik …

Az egykor volt fiatal, egykor volt demokrata nem ült le a diákokkal. Ahogy a lapokban írják, biodíszletekkel vette körül magát, és a romkocsmai beszélgetést követően bejelentette a tutit. Elég legyen most annyi e döntés tartalmáról, hogy az nagyjából ellentéte mindannak, amit eddig ő maga is, az illetékes minisztere államtitkárostul képviselt. Határozottságát, gyors reagálást azzal nyomatékosította, hogy megbízta az illetékes minisztert – szombaton -, hogy a szerdai kormányülésre hozza a felsőoktatás működését alapvetően meghatározó kész dokumentumot.

Ennyi.

Kutatások? Számítások? Koncepciók? Szakmai viták? Egyeztetések? Hatástanulmányok? Szakmai-képviseleti szervezetekkel való konzultáció? Semmi.

Ez nem a többpárti parlamenti-képviseleti demokráciákra jellemző eljárás, nem egy a szakértelmet fontosnak tartó kormány gyakorlata, nem egy a társadalmi partnereket komolyan vevő kormányfő magatartása, nem egy az emberek véleményére, a többségi véleményre adó politikus eljárása, nem egy szilárd értékrenddel rendelkező ember véleménye, nem egy, a harmonikusan működő társadalom víziójával rendelkező államférfi megoldása.

Nekünk, félázsiai származékoknak, akiknek a torkán egyszer már eredményesen letuszkolt egy ennél a durvább, eljárásában felháborítóbb hallgatói keretszám-módosítást, a nyugdíjpénztári vagyon elkobzásáról, és az emberek egyes csoportjai elleni többi durva támadásról, ami az alapvető életviszonyokat rengette meg, nem beszélve, gondolta, ez is, így is jó.

Nem jó.

S most nézzük a tartalmat, a szombati bejelentés, majd az ennek nyomán hirtelen a parlament elé terjesztett törvény-módosítás tartalmát.

Nem fogom részletesen elemezni. Megtették, és megteszik ezt azok a kollégák, akik ehhez jobban értenek. Például Radó Péter, Nahalka István. A következtetésük lényege az alábbiakban foglalható össze.

1. A 2013. évi költségvetésben a felsőoktatásra nincs több pénz, és a gazdasági helyzet értékelése, a prognózisok alapján nem is várható, hogy több pénz jut. Azt a keveset - kevesebbet, mint 2012-ben – lehet a felsőoktatásra fordítani, amit a törvény tartalmaz. S, ha az e soron tervezett bevételek – tandíj – nem folynak be, ha valahová e kevésből, a felsőoktatásra szánt keretből többet kell tenni, akkor valahová, a felsőoktatáson belül (!) nem jut. (Radó Péter, lásd hvg.hu)
2. A felvételi rendszer orbáni változtatása nyomán készült jogi szabályozása azt eredményezi, hogy a felsőoktatásba – egyetemekre, főiskolákra – való bejutás olyan módon történik, mint 1990 előtt, a kádári diktatúra végstádiuma idején, csak attól egy kicsit most rosszabb a helyzet, rontottak azon a gyakorlaton. (Nahalka István, a HAT levelezésben közre adott gyors-elemzése alapján.)

A végén ugyanaz jön ki, mint amit az elején terveztek, csak más módszerekkel. Elvonások a felsőoktatásban, hallgatói keretszámok szűkítése, a tudásmonopólium gazdasági státuszhoz kötése, a társadalmi helyzetük szerint hátrányban lévő társadalmi csoportok gyerekeinek kirekesztése a felsőfokú tanulmányokból. Köszönjük.

A sajtóban megjelent hírek szerint a sikertelen, inkább taszító, mint vonzó, a fiatal emberek röghözkötését eredményező tandíjat, amit egy az egyén számára gazdasági szempontból kedvezőnek látszó árúval, a diákhitellel próbáltak biztosítani, át kívánják nevezni.

Ez a tipikus fideszes válasz a problémára. Nevezzük át a problémát, és akkor megszűnik. Hallgatói költségtámogatás? Állami képzési kölcsön? Állami diákhitel? Nevezzék bárhogy is, amit a hallgatónak (családjának) fizetni kell a tanulás lehetőségéért, az tandíj. S, ha kölcsönből fizeti valaki a tandíjat, akkor adóságba veri magát, amit egyszer vissza kell fizetni. Vagy már ma önként korlátozza jövőjét, ha nem akarja, vagy úgy véli, nem fogja tudni visszafizetni a kölcsönt, és állami szolgálatba áll.

Itt tartunk.

A kormány veszi elő a cipollai bugyorból a trükköket. De úgy néz ki, a közönség egyre kevésbé vevő a bűvésztrükkökre.

Gyerekeink észrevették, hogy őket most hülyének nézik, át akarják verni.

Mi, szülők sem most jöttünk a falvédőről. Amíg rólunk volt szó, összeszorítottuk a fogunkat … Most viszont a gyerekeinkről van szó. És nincs az a szülő, aki a gyerekeiért ne mozdulna.  

Ott, a Szalay utcában, a Kossuth téren, ezt kellene megérteni.