Hogyan? Tovább!

Minden magára valamit adó szervezet szembesül időnként ezzel a kérdéssel. Jobbára olyan alkalmakkor, amikor valamilyen fordulópont közelébe ér. Már ami a szervezet vállalt feladatait illeti.

Ebben a helyzetben vannak ma azok a civil kezdeményezések, különösen azok a hálózatok, amiket az Orbán-kormánynak az oktatás területére beszűrődött hatalomtechnikai aktivitása[1] elleni tiltakozás hívott életre.

E hálózatok tipikus protest-mozgalmak. Létüket a tiltakozásnak köszönhetik. Annak, hogy felismerték, amit az Orbán kormány az oktatás területén tesz, az olyan pusztítás[2], ami ellen fel kell lépni. Ennek van egyszerűbb, és van kifinomultabb formája.

A pedagógusok 2011-ben a köznevelési törvény elfogadása elleni tiltakozás érdekében mentek az utcára. A Hálózat a Tanszabadságért a Kossuth téren tartott Fogadóórát. Némi média-nyilvánosság, szerény társadalmi visszhang, eredmény semmi. Már, ami az elsődleges célt, a törvény elfogadásának megakadályozását jelenti. Viszont megerősödött egy csapat, sokan csatlakoztak a HAT-hoz, képviselői akkor, és azóta is sokszor mondhatták el a nyilvánosság különböző fórumán – rádióban, TV-ben print és e-lapban - véleményüket, honlapot kezdtek el működtetni[3], facebook csoport jött létre[4], ahol az aktualitásokról azonnal értesülhetnek a csoport tagjai is, azok is, akik „csak” olvassák, figyelik a csoport híreit. E megjelenések a tiltakozás kifinomultabb formáját jelentik. A HAT már a Fogadóóra keretében is elkészített elemzését a köznevelési törvényről[5]. Ebben az elemzésben mutatták ki azt, hogy a kialakítani tervezett rendszer tudományos megalapozottsága erősen vitatható, …  Nem sorolom. Olvasható a szöveg. Igaz, nem egy nachtkaszlira való olvasmány. Igényes, alapos, szakmailag pontosan argumentált elaborátum. Ennél is fontosabb, hogy a HAT-ban működő pedagógus-szakemberek felismerték, hogy nem elég azt mondani, nem, igent is kell tudni mondani. Kezdeményezésükre meg is kezdte működését az Agóra Oktatási Kerekasztal[6]. Ez a hálózati alapokon szerveződő műhely közzé is tette első „termékét”, azokat az oktatásfejlesztési értékeket, amik egy modern, széles társadalmi támogatottságot is maga mögött tudható, hosszú távon is alkalmazható oktatáspolitika alapjait jelenthetik[7]. Összességében azonban azt mondhatjuk, hogy a HAT munkája nem ütötte át sem a szakmai nyilvánosság, sem a laikus nyilvánosság ingerküszöbét. Ennek alapján e kezdeményezést kudarcnak is lehetne értékelni. Ez az értékelés azonban téves lenne. A HAT volt az első protest civil szervezet, amelyik meglátta az oktatásra, a társadalomra leselkedő veszélyt[8], és az adott lehetőségeket kihasználva ezt szóvá is tette. Ezzel, mondhatjuk, mintát is adott az oktatás más szereplőinek.

Más utat jártak be a hallgatói, oktatói és a szülői hálózatok. Elemzésükre most kitérni nincs módom, ezt majd megteszik szakdolgozati téma kidolgozása keretében egyetemi hallgatók …

Amit viszont érdemes kiemelni, az a hallgatók kezdeményezése.

A kormány 2012 telén brutális módon avatkozott be a felsőoktatási felvételi keretszámok rendszerébe. A felvételi tájékoztató már régen a felvételire készülő középiskolások kezében volt, amikor a kormány teljesen váratlanul, minden szakmai döntés-előkészítő, és a döntés hatását vizsgáló tanulmány nélkül „vágta meg” az államilag támogatott képzés keretszámait, drasztikus tandíj-rendszert vezetett be. A hallgatók hivatalos képviselete, a HÖOK hallgatott. A hallgatók az utcára vonultak. Esett a havas eső, amikor a néhány ezer főnyi tiltakozó a lágymányosi campustól a Szabadság-híd pesti hídfőjéhez vonult[9]. Ez a tiltakozás inkább volt érdekes színfoltja a farsangi szezonnak, mint erőteljes és különösen hatásos érdekérvényesítő akció. Két fontos elemet viszont ki kell emelni. Egyrészt azt, hogy a hallgatói demonstráción ott voltak a középiskolások is, pedagógusok is. Ugyancsak fontos volt, hogy a hallgatók a tüntetést követően az ELTE jogi kara épületében egy tanterem-foglalási akció után a Hallgatói Hálózat további aktivitását vitatták meg. Jellemző, hogy ekkor a HÖOK ELTE ÁJK szervezete elítélte a HaHa kezdeményezését …  De ezek után – semmi. Legalábbis semmi olyan, ami érdemben befolyásolta volna a folyamatokat. Egészen 2012. korateléig. A kormány – gondolván, már egyszer bejött, be fog jönni még egyszer – ismét brutális beavatkozásról döntött. Miután az év végén döntött az egyetemek egyhavi költségvetési támogatásának zárolásáról, ismét a hallgatói felvételi keretszámokhoz nyúlt. Nem csak erőteljesen csökkentette a teljes felvehető hallgatói létszámot, hanem szűkítette az államilag támogatott férőhelyek keretét is. Ismét megjelent, most erőteljesebb visszhangot kiváltva a tandíj, és a röghöz kötés néven elhíresült hallgatói szerződések ügye[10]. Látni kell azonban, hogy itt egy egyszerű nadrágszíj-akcióról van szó. A kormány az ősz során több megszorító Matolcsy-csomagot[11] is elfogadott, látszott gáz van a költségvetéssel, nem jön össze a 2013-as terv más módon.  Ez kiverte a biztosítékot, és szokatlan egységfrontot teremtett. A hallgatók, a HaHa mozdult elsőként. Akciót, utcai demonstrációt szerveztek. Ott voltak az oktatók is – OHA néven ők is „hálózatosodtak”-, ott volt a HAT is, ott voltak a középiskolások is.  Ezt a kormányzati beavatkozást, és a HaHa kezdeményezését már nem nézhette tétlenül a HÖOK sem. Akciót, utcai demonstrációt szerveztek[12]. Nem hallgathattak a rektorok sem. A kormány intézkedései, figyelemmel arra, hogy Orbán Viktor az önfenntartó felsőoktatásról vizionált korábban, az intézményeket működésükben, néhányukat létükben veszélyeztette. Nem hallgathattak az oktatók sem, hisz a megszorítások állások megszüntetését jelentették. Erre reagáltak a szakszervezetek is. Elsősorban az oktatási rendszer átalakítását következetesen bíráló PDSZ, és megjelent a felsőoktatási dolgozók szakszervezete is.

Az eseménynek két olyan elemét kell kiemelni, ami a tüntetés erőteljes visszhangján túl mutatott. 
Miközben a hallgatók a Műegyetemi nagygyűlésről a parlament elé vonultak, a szervezetek képviselői – hallgatók, oktatók, intézményvezetők, szakszervezetek – az ELTE ÁJK épületében megalakították a hallgatói követelések érvényesítése érdekében azt az egyeztető fórumot, ami a közös érdekek alapján a közös képviseletet hivatott ellátni[13]. 

A másik fontos új elem a középiskolás diákok szervezett megjelenése. „Hivatalos” megszólalásuk a műegyetemi fórumon, annak bejelentése, hogy megalakult a Középiskolai Hálózat. Az intézkedések – a 2012 februári is, a mostani is – éppen őket az érettségi, felvételi előtt álló diákokat érintette vaskosan. Kinek a felkészülési stratégiáját húzta át, kinek a tandíjrendszer a továbbtanulását lehetetlenítette el. Voltak már előzményei a diákok tiltakozásainak, de országos hálózatként való megjelenésük azokat is meglepte, akik közelről figyelik az oktatás körüli folyamatokat.

Közben sűrűsödtek a felhők a köznevelési rendszer átalakítása felett is. Az év végén komoly késés mutatkozott az államosítás előkészítésének folyamatában. Az önkormányzati iskolák átvétele, a Klebelsberg Központ felállítása, a fenntartás és működtetés rendezetlen viszonyai mellett a nagy visszhangot kiváltó bejelentés Matolcsy György nevéhez fűződik. A mézesmadzagként emlegetett életpályamodell bevezetéséhez kötődő pedagógus  béremelés 2013. szeptember 1-én nem lesz – jelentette be[14]. Ez a bejelentés önmagában is sokkoló volt, és ezt Gíró-Szász András konyakos kommentárja képes volt fokozni[15]. A szakszervezetek sztrájkkészültséget hirdettek, előkészítő szervezet létrehozásáról döntöttek.

A kormány az időhúzás és a tárgyaló felek megosztásának taktikai fegyverét vette elő.[16]

A HÖOK aláírt a kormánnyal egy megegyezést, a Pedagógusok Szakszervezete[17] aláírt a kormánnyal egy megegyezést[18].

Az úthenger dübörögve halad tovább.

Vannak bizakodásra okot adó jelek. Az iskolák pedagógusainak testületi megszólalásai[19], szakmai szervezetek is tiltakoztak[20], a középiskolás diákok eljutottak az országos szervezet létrehozásáig[21] , a közéleti-politikai szereplők felismerték, hogy az oktatási kérdésekkel foglalkozni kell[22], létrejött és működik egy szakmaközi együttműködés[23] …

Ezzel együtt új helyzet van. 

A kormány szemmel láthatóan egy centit sem enged a hatalmát biztosítani hivatott oktatási elképzeléseiből. Csak azokon a pontokon enged valamit, millimétereket, ahol látja, elképzeléseit nem tudja megvalósítani. Ezt egyébként is be kellene látnia, de most úgy állítja be, mintha a tárgyaló felek követeléseinek engedne, kész a megegyezésre[24].

Mit tehetnek ebben a helyzetben azok a civilek szervezetek, kezdeményezések, amelyek eddig is bírálták a kormány oktatás terén mutatott voluntarizmusát?

Továbbra is bírálni kell minden olyan jelenséget, ami az oktatási rendszer államosítását jelenti, ami szakmailag megalapozatlan, ami belátható következményét tekintve káros, ami a rendszer működésképtelenségét eredményezheti, eredményezi.

Tudományosan megalapozott elemzéseket kell készíteni a hatalom gyakorlatáról, minden kritikát álló tanulmányokkal kell bizonyítani az Orbán-Hoffmann rendszer szakmai gyengeségeit, tarthatatlanságát, a nemzetközi oktatásfejlesztési trendektől való eltérését.

Folytatni kell a jövőre tekintő, azt megalapozó, megkezdett szakmai munkát. Ez éppúgy jelentheti a hálózati erőforrásokat kihasználó együttműködést, mint professzionális kutatásokat.

Folytatni kell azt a felvilágosító munkát, aminek eredményeként pedagógusok, szülők, polgárok egyre nagyobb része, egyre több ember ismeri fel, hogy itt ténylegesen a jövő szétrombolásáról van szó, egy szűk csoport hatalmi érdekeiről, a hatalom birtokosai az oktatás terén is visszaélnek a választások alkalmával kapott felhatalmazásukkal[25], és az új rendszer kialakulásával mindenki veszít[26].

Folytatni kell a kapcsolatépítést azokkal a szereplőkkel, akiktől várható, hogy a civil szervezetek, kezdeményezések értékeit, szándékait, törekvéseit képesek lesznek a valóság folyamatainak alakításában megjeleníteni. Itt egy komoly dilemma előtt állnak a civilek. Ha azt akarják, hogy mindaz, amit képviselnek a valóság folyamataiban megjelenjen, és, ha ők maguk nem kívánnak a politika színpadán szerepelni, akkor vagy megkeresik, megtalálják a politikai színpad szereplőit, és együttműködnek velük, vagy maradnak önképzőkörök. Ez utóbbi is fontos, de ennek nincs köze a magyar társadalom jelenét és jövőjét meghatározó folyamatokhoz.

Folytatni kell a látványos elemeket is tartalmazó akciókat. A közelmúlt eseményei jelzik, hogy az emberek akkor figyelnek fel egy jelenségre, ha az szokatlanságával, különlegességével átüti a közéletet körül vevő elutasítást, egy-egy társadalmi alrendszer – oktatás, szociális ellátás, egészségügy, kultúra - szűknek értelmezett szakmai kérdéseit.  Egy-egy ilyen akció – pl. egy országos koordinációval, egy időpontban sok helyszínen megvalósuló, azonos tartalmi és formai elemeket megjelenítő villámcsődület -, a figyelmet reflektorként irányítja a célba vett jelenségre[27]. Látni lehetett, erre reagál a hatalom is.

Ott kell lenni a nyilvánosság fórumain. Ez természetesen akkor lehetséges, ha vannak olyan ügyek, amiket a nyilvánosság formálói – az írott és elektronikus sajtó szerkesztői – lapba, képernyőre valónak tartanak[28]. Ha van esemény, van a figyelmet vonzó mondanivaló, van lehetőség a megjelenésre, ha nincs esemény, mondanivaló, nincs lehetőség.

Külön fejezete a nyilvánossággal kapcsolatos munkának a közösségi oldalakon, különösen a facebook-on és a youtub-on való jelenlét. Ez a civil nyilvánosság. Ennek a civilek, a szervezetek, a szakemberek, az érdeklődő polgárok a birtokosai, a használói, a formálói[29]. Ezt nem tudja korlátozni semmilyen hatalom[30]!

További külön fejezetet jelent az e-nyilvánosságban a blogolás lehetősége[31]. Ez egy olyan új műfaj, ami a nyilvánosság kapuját az internet lehetősége kapcsán hihetetlen szélesre tárja! Változatos témában, változatos műfajban, változatos eszközökkel lehet eljutni az érdeklődő emberekhez. A blogok látogatottsági adatai azt jelzik, hogy ennek az eszköznek a használatával el lehet jutni olyan emberekhez is olyan mondanivalóval, amivel egyébként azokhoz az emberekhez azokkal a mondanivalókkal más módon nem lehetne.

Hogyan? Tovább!!

Mindenki – egyén, szervezet, hálózat – meg kell találja azt a munkaformát, azt az eszközt, amivel segíteni tudja ennek a formálódó, diktatórikus elemekkel jellemezhető világnak, ennek a vazallo-demokratúrának[32]  a megállítását, és segíteni tudja egy humánus-demokratikus világ[33]  alapjainak a kidolgozását, megvalósítását.

---

[1] Szándékosan nem használtam az oktatáspolitika kifejezést. Az a meggyőződésem, erről e blogban korábban írtam is, Orbán Viktornak nincs oktatáspolitikája, csak hatalma biztosítása érdekében alkalmazott hatalmi technikái, amiket az oktatás területén is alkalmaz. Lásd erről részletesebben a 2012. december 26-i bejegyzést.

[2] Kicsit késve, de annál világosabban fogalmazták meg ennek a pusztításnak a lényegét a budapesti Szilágyi Gimnázium pedagógusai, akik a nemzeti örökség elherdálásának nevezik mindazt, ami ma a közoktatásban történik. „A kormányzat nem mérte fel erejét és lehetőségeit, de jure végrehajtotta, ám de facto nem képes végrehajtani az állami irányítás alá vételt. A régi struktúrát fölszámolták, az új még nem létezik. A helyzet irracionális…. Tiltakozunk e nemzeti örökség elherdálása ellen”. A teljes szöveget lásd: http://www.peticiok.com/az_iskolak_helyzeterol

[3] Lásd: www.tanszabadsag.hu

[4] Lásd: a facebook-on a „Tiltakozunk a köznevelési törvény elfogadása ellen” csoportot.

[5] Az alapos elemzés tizenöt fejezetet tartalmaz. A szöveget Nahalka István szerkesztette. Megtalálható a www.nahalkaistvan.blogspot.hu oldalon. Az első fejezet 2011. november 24-i keltezésű Lásd: http://nahalkaistvan.blogspot.hu/2011/11/halozat-tanszabadsagert-allaspont-i.html

[6] Lásd: https://sites.google.com/site/agoraoktatasikerekasztal/

[7] Lásd: https://sites.google.com/site/agoraoktatasikerekasztal/ertekek

[8] A pontosság kedvéért jegyezzük meg, hogy több civil szakmai szervezet is tiltakozott 2011 őszén a köznevelési törvény kapcsán. Ezek egyike a Magyar Pedagógia Társaság. Lásd: http://www.pedagogiai-tarsasag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1091:az-mpt-elnoeksege-szakmai-ervelessel-elutasitja-a-toervenytervezetet&catid=87:mpt-elnoekseg&Itemid=47

[9] A 2012. február 15-i „utolsó nyílt nap” elnevezésű rendezvényről lásd: https://www.facebook.com/events/239367222807130/ , a hallgatói fórumról pedig lásd:http://www.youtube.com/watch?v=h6I6c4dyyCs&feature=youtu.be

[10] A parlament ősszel vitanapot tartott az oktatási rendszer kérdéseiről. Lásd erről: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=587842 és http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=599506

[11] Csepeli György egy facebook bejegyzésben, követve a kormány névadási szokásait ezeket a csomagokat Rózsa Sándor Terveknek nevezete. Ez még akkor is találó, ha Rózsa Sándor nem a szegényektől, hanem a gazdagoktól  vette el azt, amit elvett …

[12] Lásd: http://index.hu/belfold/2012/12/12/tuntetnek_a_tandij_ellen/

[13] Lásd: http://www.fdsz.hu/sites/default/files/ofef-kozlemeny.pdf

[14] Lásd: http://atv.hu/cikk/20121007_oktatas

[15] „Amikor nagy vihar van a tengeren, azt is értékelni kell tudni, hogyha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni” – mondta Giró-Szász András az M1 műsorában.

[16] Lásd erről e blog Csapda című bejegyzését.

[17] Másik két, szervezeti befolyását tekintve kisebb szakszervezettel együtt.

[18] Lásd erről e blog Kiderült … című bejegyzését.

[19] A Szilágyi Gimnázium felhívásához több iskola – Kölcsey Ferenc Gimnázium (Budapest), Szent László Gimnázium (Budapest), Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (Budaörs), Batthyány Kázmér Gimnázium (Szigetszentmiklós), Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest), Vak Bottyán Gimnázium (Paks), Vörösmarty Mihály Gimnázium (Budapest), Zrínyi Miklós Gimnázium (Budapest) – csatlakozott.
Lásd: http://fn.hir24.hu/itthon/2013/01/15/egesz-tantestuletek-csatlakoztak-a-tiltakozashoz/

[20] Lásd: http://www.gosz.hu/node/111,  http://www.magyartanarok.freeweb.hu/frames.html, http://www.tte.hu/tte/allasfoglalasok/7617-allasfoglalas-a-tanar-tanitasi-szabadsagarol, http://www.pedagogiai-tarsasag.hu/ 2012. január 22.i állásfoglalás.

[21] http://hvg.hu/itthon/20130119_Erdekvedo_halozatot_hoztak_letre_a_kozepi

[22] http://nol.hu/belfold/bajnai_szerint_gyokeres_valtozasok_kellenek_az_oktatasban, http://hvg.hu/itthon/20130124_Ellenzeki_egyeztetes_ujra_bevezetnek_a_18#rss

[23] Lásd: http://atv.hu/videotar/20121207_human_platform_az_egyuttmukodesert és http://humanplatform.blog.hu/

[24] Tipikusan ilyen az államosított iskolák igazgatóinak újrapályáztatása. Kétezer kilencszáz iskola igazgatói székét kellene pályáztatni, ha tartani akarnák az eredeti elképzelést. Nincs az az apparátus, amelyik képes lenne ezt az államosítás egyéb feladatai mellett megoldani.

[25] Miközben a választások előtt egy szót sem szóltak arról, az oktatás terén mit is akarnak … A felhatalmazást ennek fényében biankónak – tartalmában üres ígéret alapján történtnek – kell minősítenünk.

[26] Szülő gyereke nevelése tekintetében jogosultságát, szabad választását, pedagógus szakmai szabadságát és bérét, az iskola közvetlen társadalmi környezete az iskola életébe való beleszólás lehetőségét, …

[27] Erre lehet példa a hallgatóknak a köznevelési konferencián való demonstratív megjelenése. Lásd: http://index.hu/belfold/2013/01/18/megzavartak_balog_es_hoffmann_eloadasat_a_diakok/

[28] Azon érdemes lenne meditálni, hogy a nyilvánosságot ki formálja. Azok a szereplők – emberek -, akik az élet színpada történeteinek főszereplői, vagyok azok az emberek, akik a színpadi eseményekről tudósítanak … De ne ámítsuk magunkat. A média világában két mértékadó tényező van. A nézettségi mutató és a tetszési index.

[29] Lehetne hivatkozni az elmúlt évi arab tavaszra, de arra is, hogy vezető politikusok is élnek e nyilvánosság lehetőségével.  A civil alkalmazást bemutatva lásd pl. az kulturális terület civiljeinek youtub-os megjelenését (http://www.youtube.com/watch?v=YfenOc7leA0 /17.194 letöltés, 2013.01.25./, http://www.youtube.com/watch?v=X86TCau8qzw /10487 letöltés, 2013.01.25./, vagy a hallgatók és középiskolások Orbán Viktornak szóló üzenetét. http://www.youtube.com/watch?v=CDkkvNXj2Ik&feature=player_embedded#! /292.209 letöltés, 2013.01.25./

[30] Jól látszik az erőfeszítés kudarca olyan esetben, amikor nyilvánvalóan jogsértő internetes oldalt szeretnének jogszerűen megszüntetni. Lásd a szélsőjobboldali hírportál esetét. http://index.hu/kultur/media/2010/11/19/liberalisok_kovetelik_a_kuruc-info_betiltasat/ és http://nol.hu/belfold/kurucinfo__itt_a_veg_

[31] Már utaltam Nahalka István blogjára (www.nahalkaistvan.blogspot.hu). Most a  http://oktpolcafe.hu/ –t említem, mint az egyik szakmailag kiemelkedő internetes fórumot.

[32] A rendszer rövid jellemzését lásd a 2012. 12. 26.-i bejegyzés 2. tételében.

[33] Nem ringatom magamat abban a naiv hitben, hogy az orbáni világ utáni világ maga lesz a megtestesült álom. Nem. Akkor és ott – bármikor is jöjjön el ez az idő – lesz szegénység, lesz társadalmi igazságtalanság, lesznek nehéz sorsú emberek, lesznek egyenlőtlenségek, lesznek érdekellentétek, … De reményeim szerint az a hatalom ne fogja akarni a társadalmi feszültségeket, kevesek jólétét sokak rovására, hanem éppen fordítva. A társadalmi feszültségek enyhítését akarja, sokak jólétét, és talán senkinek nem a rovására. 

Kiderült ...

A szakszervezetek megosztottak a kormánnyal folytatott tárgyalások eredmémyének elfogadása ügyében.
Az egyetemi-főiskolai hallgatók megosztottak a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményének elfogadása ügyében.

Mindkét esetben a tárgyaló felek - szakszervezetek és a hallgatók - egyeztetett véleménnyel indultak neki a tárgyalásoknak. A kormány képviselői az időhúzás mellett a tárgyaló felek, a széles spektrumú ellenállás, együttműködés szalámizásához kezdett. Ez, úgy tűnik sikerül. Miközben a tárgyalások során a kiinduló követeléseket nem sikerült elérni, a kormány képviselői olyan ügyekben, olyan módon engedtek, amik a rendszer alapjait, fő elemeit nem érintették  (államosítás, tandíj-rendszer), amit egyébként sem tudnának megoldami (államosított iskolák igazgatóinak pályáztatása), a megoldások csapdát, az átverés gyanúját vetik fel (tandíjmentesség kiterjesztése, a pedagógus-óraszám fixálása, közben a költségvetési sorok érintetlen hagyása), illetve egy bizonytalan ellenőrzési-értékelési rendszert ígéretek a szakszervezetekenk. A kormány képviselői csak olyat ígértek meg, ami nekik nem fáj, nem érdekes, amit az eredeti szándékaik szerint, de más eszközökkel, módszerekkel meg tudnak oldani, el tudnak érni. És ami a kormány-oldalnak különösen fontos, vitát, megosztottságot generált az ellenoldali felek között. HÖOK és HaHa, PSZ és PDSZ. Most röhögnek a markukba ... Még akkor is, ha vazallusaik - a nógrádsápi polgármester, Pintér Bertalan, és a kecskeméti általános iskolai igazgató, Szalayné Mónus Ildikó - köznevetséggé, mémmé váltak. Nekik, ott a Szaly utcáben ez nem fontos. Az viszont igen, hogy két komoly szervezet is a megállapodás aláírásával legitimálja mindazt, ami a felsőoktatásban illetve a közoktatásban történik.

Lehet azon morfondírozni, hogy vajon azok a részeredmények, amiket a két szervezet elért fontosak-e. Azoknak a hallgatóknak, akiknek nem kell tandíjat fizetni, azoknak a pedagógusoknak, akiknek megmarad az állásuk, azoknak az igazgatóknak, akiknek megmarad a székük, egészen biztos fontos. Ezek olyan személyes és rövid távú érdekek, amikkel számolni kell. Viszont szinte biztos, hogy már középtávon a kormány ki fogja cselezni a HÖOK-ot is, a PSZ-t is. Ez a kormány gyakorlata alapjáraton, ezt már láttuk eleget, mitől változna ez meg. Egyébként pedig nincs ereje, erőforrása (költségvetési kerete, pénze) arra, hogy a megállapodásokat érvényesítse. Hosszú távon pedig tudjuk, hogy a most kialakuló oktatási rendszer, aminek kialakításához a két szetvezet asszisztenciát ad, káros, társadalmi szinten is, az egyének döntő többségének szintjén is - ebbe a szülőket is bele kell érteni ! - veszteséget jelent. Erről sokat lehetett olvasni sokfelé, most nem ismétlem az érveket ...

Mi ezzel a mostani helyzettel, a két megállapodással a legnagyobb baj? Az, hogy megtöri azt a kibontakozó, széles társadalmi spektrumú, alapvetően szakmai kritikán alalpuló ellenállást, ami az oktatási szektor telejes felforgatására reagált. Mindenki látja, hogy az orbáni oktatáspolitika csak egy hatalommanipiulációs technika, semmi köze az oktatási szektor átfogó modernizációjához. Ezt külön-külön a maga területén mindenki látta. A demonstrációk katalizálták a különböző helyzetű, indíttatású szervezetek egymásra találását, kialakult egy szakmai alapú együttműködés. Esély látszott arra, hogy erre a széles hátterű fellésre lehet építeni egy olyan munkát, ami a torzulásokat korrigálja, egy vállaható folyamat - társadalmi-szakmai párbeszéd - eredményeként egy vállalható oktatásfejlesztési folyamatot indít el. A megállapodó szervezetek - a kormány szándékának megfelelően - ezt széttörték, saját érdekeik érvényesítése árán feladták a közösen kidolgozott szakmai követeléseket, feladták a szolidaritást, az együttműködést.
Ezzel is el kell számolnia a HÖOK-nak, a PSZ-nek.
Lesz mit elemzeni az utókor szakembereinek.

Azért vannak bizalomra okot adó jelenségek is.
A középiskolás diákok országos szervezetet hoztak létre annak érdekében, hogy hallassák hangjukat az őket is érintő folyamatok alakulás kapcsán.
A magyartanárok, történelemtanárok, iskolák, civil szervezetek tiltakoznak a kaotikus helyzet, és az ennek keretet adó köznevelési rendszer ellen.
A Humán Platform, a humán ágazatok közös szervezete együtt is, a tagszervezetek külün-külön is folytatják aktív szakmai munkájukat, figyelmefelhívó akciókkal jelzik, nagy a baj.
Minden területen.

Folyt. köv.

Egy sikertörténet epizódja

köztisztviselőből lett kormánytisztviselő :(

A közoktatásért! / #94 Tankerületi helyzetkép 2013-01-17 12:57 Nem sajnáltatni akarom a Tankerülethez került dolgozókat, de jó ha tudjátok, hogy a Tankerületeknél is elég siralmas a helyzet. Az oda kerülők, mint én is nem önszántunkból jöttünk át, kijelöltek rá, nem kérdezték, hogy én akarok-e menni! Arról sem lehet sehol hallani, hogy a munkabérünk így 20%-al csökkent egyik pillanatról a másikra. Úgy dolgozunk, hogy nincs munkaszerződésünk, nincsenek meg az alapvető feltételek sem. Ülünk egy teljesen üres irodába, igaz asztalunk, székünk és számítógépünk az van, azt adta az önkormányzat, de már pl. nyomtatni, fénymásolni nem tudunk, nincs min, nincs hová tenni az iratokat, így most a földön tároljuk. Papírunk is az önkormányzat jóvoltából van! A wc papírt, papír kéztörlőt, mosogatószert, stb. (elég hosszú lenne a sor) mi vittük be, nincs takarítás, mert még nincs szerződés egy takarító céggel sem. Lassan el lep a kosz bennünket, igaz takarító felszerelést, porszívót, szemetes zsákot még nem vásároltunk a saját pénzünkön. Egy munkatársam van, nincs aki intézze a munkaügyi, pénzügyi dolgokat (nekünk nem ez a szakterületünk, de próbálunk segíteni ahogy tudunk), így nem tudom hogyan fognak fizetést kapni a pedagógusok februárban. Állandóan kitöltendő táblázatokkal bombázzuk az iskolákat, ezeket általában pár órás határidőre kell elkészíteniük, mert így adja ki a feladatot a központ. A tankerületi igazgatók nem tudnak válaszolni az igazgatók kérdéseire (pedig állandóan értekezletük van), nem mernek semmiben dönteni, mindenre az a válasz, hogy majd megkérdezem a központtól. Egyáltalán nem irigylésre méltó az ő helyzetük sem, mert igazi jogkörük nem tisztázott, vagyis szerintem (így tapasztaljuk) fontosabb kérdésekben jelenleg nincs döntési kompetenciájuk. Mindezek ellenére állítólag mi még egész jól állunk, mert van olyan tankerület, ahol még csak az igazgató van. Fejetlenség, működésképtelenség, káosz.......Ez a magyar sikertörténet! Rózsika! Ezt azért nem nevezném sikertörténetnek!!!!!!! forrás: http://www.peticiok.com/forum/post/958217

Csapda

Csapdába kerültek a pedagógus szakszervezetek.  Hogy besétáltak a csapdába, vagy maguk lavírozták bele magukat, ennek most nincs jelentősége.

A közoktatás gyökeres átalakításáról van szó.

Azt a szakszervezetek is pontosan tudják, meg is fogalmazták, hogy a kormány a közoktatási rendszer átalakítása címén saját hatalma hosszú távú megszilárdításán, a polgárok ideológiai átnevelésén, a két világháború közötti időket idéző mélységesen igazságtalan, az egyenlőtlenségeket konzerváló társadalmi viszonyok kialakításán fáradozik. Azt is tudják, az a köznevelési rendszer, ami kialakulni látszik, nem szolgálja a társadalmi modernizációt és hosszú távon az egész magyar társadalom fogja kárát látni.  Mind a PSZ, mind a PDSZ vezetői a sajtóban megjelenő nyilatkozataikban ezt a véleményüket markánsan meg is fogalmazták. Ez a vélemény jelent meg azokban a követelésekben is, melyeket – másik két, az oktatásban érintett szakszervezettel együtt – a kormánnyal való tárgyalás alapjaként hoztak nyilvánosságra. Állítsa le a kormány az előkészítetlen, kaotikus helyzetet teremtő államosítást, kezdődjön el a köznevelési rendszer átalakításának felülvizsgálata – fogalmaztak a szakszervezetek. Erre rímelt a hallgatók december végén megfogalmazott követelésének első pontja is. Ők nem csak a felsőoktatás, hanem a közoktatás reformjának újragondolását is követelik.

A kormány képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz, és szép lassan elkezdték építgetni a csapdát. 

Néhány, a munkavállalók szempontjából fontos követelésnek engedni látszanak. Nem kell az összes államosított iskolában az összes igazgatónak újra pályáznia állását. Szép. Olyan ügyben engedtek, aminek a végrehajtása lehetetlen feladatot jelentett. Úgy sem tudjuk megcsinálni, akkor ne is csináljuk, állítsuk viszont be úgy, hogy a szakszervezetek követelésének engedtünk, mert mi milyen megegyezés pártiak vagyunk … Rendben, legyen a kötelező óraszám – a munkaidőnek az a része, amit a közvetlenül a gyerekekkel való foglalkozással kell eltölteni – huszonkét óra. Úgy sem tudjuk átvinni a huszonhat órás szándékunkat, mert ez azonnal húszezer pedagógus elbocsátását jelentené, ne is csináljuk meg, mert ez igazolná az elmúlt évben nyilvánosságra került titkos kormányzati tanulmány adatait, és ez a szavazatmaximálási szándékot is nagyban rontaná, állítsuk viszont be úgy, hogy a szakszervezetek követelésének engedtünk, mert mi milyen megegyezés pártiak vagyunk …  Azonnali húsz százalék bértábla-korrekciót a közszférában nem tudunk megvalósítani, ahogy ezt a szakszervezetek követelték, de meg tudunk ígérni ennél nagyobb béremelést az életpálya-modell bevezetése eredményeként. Majd, valamikor, ha lesz rá fedezet. Mert most nincs. Ígérni viszont tudunk. És egyébként is, ha majd lesz ebből a modellből valami, nem kell a szakvizsgázott pedagógusoknak nulláról indulni, ők egyből a magasabb szakmai- és bérkategóriába kerülnek. Az ígéret nem kerül semmibe – ígértünk már, és nem jött be, na bumm, mi történt, semmi -, viszont azt igazolni tudjuk, hogy mi milyen megegyezés pártiak vagyunk …

S miközben a rendszer apró, bár el nem hanyagolható elemeiről tárgyalnak, a szakszervezetek nem veszik észre, hogy az apró elemek követelésével és elfogadásával részeivé válnak a rendszernek, az apró engedmények elfogadása egyben azt is jelenti, hogy elfogadják az egész rendszert! Abban a pillanatban, ahogy aláírják a megállapodást, a kormány, ahogy eddig is tette, azzal fogja telekürtölni az országot, hogy lám a szakszervezetek elfogadták a köznevelési rendszer átalakítását, és ezzel is igazolják, hogy a kormány milyen megegyezés párti. Ráadásul, ahogy most látszik, ezzel a szakszervezetek közé is éket lehet verni. Az egyik következetesen kiáll a rendszer átalakításának leállítása, felülvizsgálata mellett, a másik elfogadva részeredményeket, legitimálja a velejéig igazságtalan és össztársadalmi értelemben is káros átalakítást.

Közben a pedagógusok közösségei, akik ma már a zsebükön is érzik, mit jelent az államosítás, megszólaltak. A budapesti Szilágyi Gimnázium tiltakozó kezdeményezéséhez további iskolák nevelőtestületei csatlakoznak. A Gimnáziumok Országos Szövetsége is tiltakozik. Ez azért figyelemre méltó, mert ennek a szervezetnek az elnöke az Országos Köznevelési Tanács elnöke is egyben. És a tiltakozás nem arról szól, hogy nincs WC-papír a tanári WC-ben, hanem arról, hogy a kormány politikai számításból, előre megfontolt szándékkal szétzúzza azt a nemzeti kincset, amit magyar közoktatásnak nevezünk.

A szakszervezetek ezen a ponton válaszút elé érkeznek. Legitimálják a társadalmi igazságtalanságot néhány apró – bár említsük meg most is, nem elhanyagolható - engedmény fejében, vagy következetesen kiállnak egy korszerű, a modernizációt, a társadalmi igazságosságot képviselő oktatási rendszer kialakítása mellett. El kell döntenie a szakszervezeteknek, hogy mi a fontos számukra: az elfogadhatatlan rendszer keretei között tagjaik elfogadható helyzete, vagy egy elfogadható rendszer melletti kiállás, azon az áron is, hogy ez átmenetileg a pedagógusok számára nehezebb helyzetet teremt. Nem könnyíti a szakszervezetek helyzetét, hogy döntésük kihat a társadalom egészére: gyerekek, szülők, a szakképzés kapcsán a munka világa is érintett, közvetlenül és közvetett módon is a rendszer átalakításában, legitimálásában. Az is kérdés, vajon a szakszervezetek erősítik az elmúlt év utolsó hónapjában kibontakozott, és az utcán is megjelent jogos elégedetlenséget, vagy gyengítik. És ebben a kérdésben nem lehet pávatáncot járni: a szakszervetek ott vannak a műegyetemi tiltakozás után létrejött, széleskörű együttműködést megjelenítő felsőoktatási érdekegyeztető fórumban. Most, a kormánnyal való tárgyalás eredményeként ki fog derülni, hogy elfogadják és képviselik-e a hallgatók követeléseit, annak különösen a közoktatást is magában foglaló első pontját, vagy feladják a saját maguk által is hirdetett, a rendszer egészével kapcsolatos bírálatukat.

Nem könnyű a csapdából kikászálódni. Különösen akkor nem, ha a pedagógusok, az egyetemek-főiskolák hallgatói, oktatói, a szülők, a társadalmi igazságtalanságot a bőrükön érző emberek milliói nézik, figyelik ezt a mutatványt. Vizsgáznak a pedagógus szakszervezetek. Mi most nem tudunk mást tenni, várjuk az eredményt. Azt viszont tudjuk, hogy sokan vagyunk, egyre többen, akik a küzdelmet egy humanista-demokratikus oktatási rendszer kialakítása érdekében nem adjuk fel. 
Eddig együtt álltunk ki ország-világ elé a szakszervezetekkel kritikánkkal, javaslatainkkal. 

Várjuk a holnapot.

A vallásszabadságnak annyi (meg egy bambi)

Lelkes tankerületi vezetők utasítására a semmit-sem-tehető iskolaigazgatók készítik elő a következő tanévet. Na, nem minden apró-cseprő elemét. De azt, hogy a gyerekeknek a megfelelő osztályokban hittant vagy etikát fognak tanítani, tudni akarják. Megkeresik hát a szülőket, ugyan nyilatkozzanak, mit kívánnak.

Az a válasz-variációk között nem szerepel, hogy pokolba az egész hittan-oktatást!

Akik abban a hitben - TUDATBAN – éltek, hogy Magyarország, ha nem is köztársaság, de tiszteletben tartja a lelkiismereti- és vallásszabadságot, mert ez van beleírva az alaptörvénybe, azok tévedtek. Azt feltételezték sokan, nagyon sokan, hogy nem jöhet vissza az a diktatúrákra jellemző idő, amikor valakinek – bárkinek – meg kellene vallani, milyen felekezet híve, hívő-e egyáltalán. Akár közvetlenül, akár közvetett módon. Tévedtek. És az sem lehetséges – diktatúrákat kivéve -, hogy bármilyen állami nyilvántartásban bármilyen módon szerepeljen, ki milyen felekezet elkötelezettje. Ők is tévedtek. A bizonyítványban, iskolai anyakönyvekben életre szólóan benne lesz. Azt meg – gondolom – végképp nem feltételezte senki, hogy a vallási leköteleződést egy olyan papíron kell megvallani, amit bárki, aki közel van ehhez a papírhalmazhoz, mondjuk egy a hatalom által kinevezett hű vazallus-igazgató, bármikor bármire fel tud használni. Ők is tévedtek.

Ez az egész úgy erkölcstelen, ahogy van.  Mi több. Az Alaptörvénybe (ez amolyan alkotmány-féle, az ország polgárainak, beleértve a hatalom birtokosainak jogait és kötelezettségeit tartalmazó jogi dokumentum), az Európai Unió írott (jogi) és íratlan (erkölcsi) szabályaiba ütközik.

És legfőképpen a mi keresztény elkötelezettségűnek tartó kormányunk XVI. Benedek 2012. évi körlevelének intelmét hagyja figyelmen kívül.

Részlet a pápai körlevélből[1].

" A nevelés az élet leggyönyörűbb és legnehezebb kalandja. A nevelés, a latin educere alapján annyit tesz, hogy valakit kivezetünk önmagából, hogy bevezessük a valóságba, egy olyan teljesség felé, amelynek segítségével a személyiség növekedhet. Ez a folyamat két szabadság találkozásából táplálkozik, a felnőtt és a fiatal szabadságáéból. Szükséges hozzá a tanítvány szabadsága, akinek nyitottnak kell lennie és hagynia kell magát elvezetni a valóság megismerésére, és szükséges a nevelő szabadsága is, akinek késznek kell lennie rá, hogy odaadja önmagát. Éppen ezért most még inkább, mint valaha szükségesek a hiteles tanúk, akik nem pusztán a szabályok és információk továbbadói. Olyan tanúk kellenek, akik képesek távolabbra tekinteni a többieknél, mivel az életük horizontja tágasabb. Az lehet tanú, aki maga is átéli azt az utat, amelyet másoknak javasol.

  Melyek azok a helyek, ahol a békére és igazságosságra történő valódi nevelés érlelődik? Mindenekelőtt a család, hiszen az első nevelők a szülők. A család a társadalom eredendő sejtje. „A gyermekek a családban tanulják meg azokat az emberi és keresztényi értékeket, amelyek lehetővé teszik az építő és békés együttélést. A családban sajátítják el a nemzedékek közötti szolidaritást, a szabályok betartását, a megbocsátást és a másik ember elfogadását.”[2] Ez az igazságosságra és békére való nevelés első iskolája.

  Olyan világban élünk, amelyben a család és maga az emberi élet is folyamatos fenyegetettségnek van kitéve és nem ritkán darabokra hullik. A munkakörülmények gyakorta nehezen összeegyeztethetők a családban vállalt felelősséggel, a jövő aggodalmakkal teli, felgyorsult az élet ritmusa, sokaknak el kell hagyniuk otthonukat, hogy megfelelő keresetre tehessenek szert, vagy hogy egyáltalán fenn tudják tartani magukat. Mindezen körülmények megnehezítik, hogy biztosítsák a gyermekek számára a legfontosabbat: a szülői jelenlétet, amely lehetővé teszi a mind teljesebb osztozást a közös útban, az évek során megszerzett tapasztalatokban és bizonyosságokban, amelyeket csak az együtt eltöltött időben lehet átadni. Azt szeretném mondani a szülőknek, hogy ne csüggedjenek! Életük példájával buzdítsák gyermeküket, hogy reményüket elsősorban Istenbe helyezzék, hiszen belőle származik a valódi igazságosság és béke.

  Szeretnék most azoknak az intézményeknek a vezetőihez fordulni, amelyek nevelői feladatot látnak el: őrködjenek éberen, hogy minden személy emberi méltóságát tiszteletben tartsák és megbecsüljék minden körülmény között. Ügyeljenek rá, hogy minden fiatal fel tudja fedezni a maga hivatását, kísérjék figyelemmel, hogy gyümölcsöztetni tudják azokat az adományokat, amelyeket az Úrtól kaptak. Biztosítsák a családok számára, hogy a gyermekük olyan képzést kaphasson, ami nem áll ellentétben lelkiismeretükkel és vallási elveikkel.  

  Minden nevelő környezet legyen olyan hely, amely nyitott a transzcendensre és a többi emberre: legyenek ezek a párbeszéd, az összetartás és a meghallgatás helyei, amelyben a fiatalok azt érezhetik: itt értékelik a bennük rejlő lehetőségeket, belső gazdagságukat és megtanulhatják testvéreik megbecsülését. Adják tovább ezek a helyek annak az örömnek az érzését, ami abból fakad, ha valaki nap mint nap megéli a szeretetet és az együttérzést a felebarátai iránt és tevékenyen részt tud venni az emberibb és testvériesebb társadalom építésében.

  Ezután a politikai vezetőkhöz szólok, s azt kérem tőlük, segítsék kézzelfoghatóan a családokat és a nevelő intézményeket abban, hogy a nevelés jogát és kötelességét gyakorolhassák. Soha nem hiányozhat az anyaság és az apaság megfelelő támogatása. Érjék el, hogy senki elől ne legyen elzárva a tanulás útja és a családok szabadon megválaszthassák azokat a nevelő intézményeket, amelyeket legalkalmasabbnak ítélnek gyermekeik fejlődése szempontjából. Törekedjenek rá, hogy újra egyesülhessenek azok a családok, amelyeket a megélhetés kényszere szétválasztott. Mutassák fel a fiatalok előtt a tiszta politika, mint a közjó szolgálatának képét.

  Végezetül nem tehetem meg, hogy ne szóljak a tömegtájékoztatás világához, hogy ez is hozzájáruljon a nevelés feladatához. A mai társadalomban a tömegtájékoztató eszközöknek egészen különleges feladata van: nem csupán tájékoztatást adnak, hanem alakítják is az emberek szellemét, s ezért jelentős hozzájárulást adhatnak a fiatalok neveléséhez. Nagyon fontos figyelembe vennünk, hogy a nevelés és a kommunikáció között igen szoros a kapcsolat, hiszen a nevelés kommunikáción keresztül zajlik, s ez pozitív vagy negatív értelemben befolyásolja a személy fejlődését.

  A fiatalok részéről is bátorság szükséges ahhoz, hogy elsősorban ők maguk is megéljék azt, amit a körülöttük élőktől megkívánnak. Nagy a felelősségük abban, hogy elég erejük legyen a szabadság jó és tudatos használatában. Ők maguk is felelősek azért, hogy az igazságosságra és a békére lehessen őket nevelni!"

Továbbá …

"Figyelemmel kísérni, meghallgatni és kellően értékelni a fiatalok világát nem csupán lehetősége, hanem elsőrendű kötelessége is a társadalom egészének ahhoz, hogy valóban az igazságosság és a béke jövőjét építhessük."

… és …

"… meg vagyok róla győződve, hogy ők (a fiatalok), a maguk lelkesedésével és lendületével új reményt képesek adni a világnak."

Ha nem szentségtörés, ez utóbbi kapcsán egyetértésemet fejezem ki. Úgy legyen.

---

[1] Kiemelések: plebejus-pedagógus. A teljes pápai körlevél az alábbi linken keresztül érhető el. http://www.origo.hu/itthon/20120102-papai-korlevelet-kuldott-az-iskolaigazgatoknak-hoffmann-rozsa.html)

[2]  XVI. Benedek, Beszéd Lazio tartomány, Róma városa és a római provincia vezetőihez (2011. január 14.): L’Osservatore Romano, 2011. január 15., 7.