Kiderült ...
A szakszervezetek megosztottak a kormánnyal folytatott tárgyalások eredmémyének elfogadása ügyében.
Az egyetemi-főiskolai hallgatók megosztottak a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményének elfogadása ügyében.
Mindkét esetben a tárgyaló felek - szakszervezetek és a hallgatók - egyeztetett véleménnyel indultak neki a tárgyalásoknak. A kormány képviselői az időhúzás mellett a tárgyaló felek, a széles spektrumú ellenállás, együttműködés szalámizásához kezdett. Ez, úgy tűnik sikerül. Miközben a tárgyalások során a kiinduló követeléseket nem sikerült elérni, a kormány képviselői olyan ügyekben, olyan módon engedtek, amik a rendszer alapjait, fő elemeit nem érintették (államosítás, tandíj-rendszer), amit egyébként sem tudnának megoldami (államosított iskolák igazgatóinak pályáztatása), a megoldások csapdát, az átverés gyanúját vetik fel (tandíjmentesség kiterjesztése, a pedagógus-óraszám fixálása, közben a költségvetési sorok érintetlen hagyása), illetve egy bizonytalan ellenőrzési-értékelési rendszert ígéretek a szakszervezetekenk. A kormány képviselői csak olyat ígértek meg, ami nekik nem fáj, nem érdekes, amit az eredeti szándékaik szerint, de más eszközökkel, módszerekkel meg tudnak oldani, el tudnak érni. És ami a kormány-oldalnak különösen fontos, vitát, megosztottságot generált az ellenoldali felek között. HÖOK és HaHa, PSZ és PDSZ. Most röhögnek a markukba ... Még akkor is, ha vazallusaik - a nógrádsápi polgármester, Pintér Bertalan, és a kecskeméti általános iskolai igazgató, Szalayné Mónus Ildikó - köznevetséggé, mémmé váltak. Nekik, ott a Szaly utcáben ez nem fontos. Az viszont igen, hogy két komoly szervezet is a megállapodás aláírásával legitimálja mindazt, ami a felsőoktatásban illetve a közoktatásban történik.
Lehet azon morfondírozni, hogy vajon azok a részeredmények, amiket a két szervezet elért fontosak-e. Azoknak a hallgatóknak, akiknek nem kell tandíjat fizetni, azoknak a pedagógusoknak, akiknek megmarad az állásuk, azoknak az igazgatóknak, akiknek megmarad a székük, egészen biztos fontos. Ezek olyan személyes és rövid távú érdekek, amikkel számolni kell. Viszont szinte biztos, hogy már középtávon a kormány ki fogja cselezni a HÖOK-ot is, a PSZ-t is. Ez a kormány gyakorlata alapjáraton, ezt már láttuk eleget, mitől változna ez meg. Egyébként pedig nincs ereje, erőforrása (költségvetési kerete, pénze) arra, hogy a megállapodásokat érvényesítse. Hosszú távon pedig tudjuk, hogy a most kialakuló oktatási rendszer, aminek kialakításához a két szetvezet asszisztenciát ad, káros, társadalmi szinten is, az egyének döntő többségének szintjén is - ebbe a szülőket is bele kell érteni ! - veszteséget jelent. Erről sokat lehetett olvasni sokfelé, most nem ismétlem az érveket ...
Mi ezzel a mostani helyzettel, a két megállapodással a legnagyobb baj? Az, hogy megtöri azt a kibontakozó, széles társadalmi spektrumú, alapvetően szakmai kritikán alalpuló ellenállást, ami az oktatási szektor telejes felforgatására reagált. Mindenki látja, hogy az orbáni oktatáspolitika csak egy hatalommanipiulációs technika, semmi köze az oktatási szektor átfogó modernizációjához. Ezt külön-külön a maga területén mindenki látta. A demonstrációk katalizálták a különböző helyzetű, indíttatású szervezetek egymásra találását, kialakult egy szakmai alapú együttműködés. Esély látszott arra, hogy erre a széles hátterű fellésre lehet építeni egy olyan munkát, ami a torzulásokat korrigálja, egy vállaható folyamat - társadalmi-szakmai párbeszéd - eredményeként egy vállalható oktatásfejlesztési folyamatot indít el. A megállapodó szervezetek - a kormány szándékának megfelelően - ezt széttörték, saját érdekeik érvényesítése árán feladták a közösen kidolgozott szakmai követeléseket, feladták a szolidaritást, az együttműködést.
Ezzel is el kell számolnia a HÖOK-nak, a PSZ-nek.
Lesz mit elemzeni az utókor szakembereinek.
Azért vannak bizalomra okot adó jelenségek is.
A középiskolás diákok országos szervezetet hoztak létre annak érdekében, hogy hallassák hangjukat az őket is érintő folyamatok alakulás kapcsán.
A magyartanárok, történelemtanárok, iskolák, civil szervezetek tiltakoznak a kaotikus helyzet, és az ennek keretet adó köznevelési rendszer ellen.
A Humán Platform, a humán ágazatok közös szervezete együtt is, a tagszervezetek külün-külön is folytatják aktív szakmai munkájukat, figyelmefelhívó akciókkal jelzik, nagy a baj.
Minden területen.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése