Ezen az oldalon eddig csak oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkoztam. Ez az első eset, talán nem az utolsó, amikor az élet egyéb ügyeivel kapcsolatban mondom a magamét. Persze, rögtön az első alkalommal nem is a magamét mondom. Mert nem az a fontos most, a témáról én mit gondolok, hanem az, akiket a téma közvetlenül érint, akik a tettek következményeit is viselik, ők mit gondolnak,hogy látják a világot ...
Hogy most mit? 

Székelyzászló

A napokban politikai elterelő hadműveletbe kezdett egy alig észlehető politikai képződmény a székelyzászló okán. A lényeges társadalmi kérdésekhez nem szólnak hozzá, amihez meg hozzászólnak, jobb lenne, ha nem tennék. Küzdenek a szélsőjobboldali szavazatokért. Ebbe a gigászi küzdelembe beszólt Demeter Szilárd, Tőkés László kommunikációs munkatársa. Az alábbi levelet ő fogalmazta, Szele Tamás tette közzé a K. úr ír blogban.

A múlt héten  a karaktergyilkos felhívása nyomán az én városomban is hablatyoltak melldöngető magyarok össze-vissza mindent. Felhúzták a városháza előtti zászlórúdra a székelyzászlót. Röhögnek azon, milyen jól kiszúrtak a román kormánnyal ... Ostobák. Tudom, nem szabad minősíteni polgártársainkat, de ők arra nem gondolnak, mi a következménye odaát annak, amit ők tesznek itt. Mert itthonról nagyon könnyű magyarkodni. Nem az fóti Czuczor utca lakóját éri megtorlás ...

Tehát nem nekik, a pojáca-magyaroknak ajánlom e sorokat. Őket hitükben nem ingatják meg a józan gondolatok. Azoknak a figyelmét szeretném felhívni a levél részletének megjelenítésével, akik képesek a fejüket is használni akkor, amikor a határon túl élő magyarok ügye kerül napirendre. 

Arra, amit Demeter Szilárd mond, oda kell figyelni.

„1. Az erdélyi magyar közösség nem homogén massza, nem egy akol, hol juhainknak maradéka békésen kérődzik a nagy magyar történelembe belé. Sokfélét gondolunk a világról, és ez így van rendjén, tartsd ezt te is tiszteletben. Ha meg akarod mondani, hogy mit gondolunk mi, erdélyi magyarok, akkor kiröhögünk.

2. Felhős-borongós homlokod alól a jövőbe tekintve ne beszélj úgy tizenötmillió magyarról, hogy közben tízmillióra gondolsz. Észrevesszük. Hogy pontosan értsd: ez olyan, mint amikor Európáról beszélsz, de közben a legvidámabb barakk ideája lebeg a szemed előtt.

3. Nemzetállamból jössz nemzetállamba, de van egy lényeges különbség: erdélyi magyarként kisebbségben élünk, tehát a többségi logikádat nem mindig értjük.

4. A románok viszont nem akarják érteni. Mielőtt beletenyerelnél valamibe, próbáld meg végiggondolni, hogy a magyarok… kezdetű mondatod hogyan hangozna a románok… felütéssel. Mi, erdélyi magyarok, mindkét verziót naponta halljuk; és bár zsigerből a magyar verziót érezzük igaznak, többnyire a románt erőltetik ránk, van is feszültség emiatt. Kampánycélokból ne tetézd (más kérdés az ún. nemzetpolitika).

5. Apropó, románok: Erdélyben jóval többen vannak, mint mi. Tetszik, nem tetszik, ez ténykérdés, tehát Erdélyről úgy beszélni, mintha nem is élne itt hatmillió román, enyhén szólva is hülyeség, a politikai vakságod árát pedig mi fizetjük meg. Nem mintha az erdélyi magyar politikai elit az elmúlt huszonhárom év alatt erre a problémára tudott volna épkézláb és élhető választ adni, de a rossz válaszok számát fölösleges szaporítani.

6. Ráadásul a románok többsége nem szokott magyar gyermekeket reggelizni. Két lábuk van, két kezük, két fülük, két szemük, annyira emberiek, hogy ha például kimész Kolozsvár főterére, nem tudod megmondani, ki magyar és ki román, amíg meg nem szólalnak. Belőlük fölösleges ellenségképet rajzolni, éppen elég bajuk van nekik is a bunkó politikusaik miatt, kár lenne ezek számát szaporítani.

7. Ne zsidózz, az erdélyi magyarok a zsidókérdést – sajnálatos történelmi események miatt – nem értik. Nem nagyon láttak zsidót, és ha láttak volna, akkor sem értenék, hogy mi a baj azzal, hogy ő zsidó. Vagy ha értik, akkor a saját sorsukon keresztül értik meg. Hidd el, eléggé nehéz úgy nekifeszülni a világnak, hogy indulásból azért utálnak, mert magyar vagy.

8. A romakérdés Romániában még akutabb probléma, mint Magyarországon. Becslések szerint 2–2,5 millió cigány élhet ebben az országban, és velük eddig egyetlen kormány sem foglalkozott érdemben. Nagyjából annyit látnak a kérdésből, hogy a koldusmaffia roma tagjait románként azonosítják be külföldön, rontva ezzel az országimázst. Tehát amikor hazazsuppolja őket valamely állam hatósága, akkor fogadkoznak és hazudoznak egy kicsit, majd félrefordítják a fejüket, ha a hazazsuppolt személyek ismét kifelé mennek. Az országhatáron belül élőkről még csak tudomást sem vesznek, márpedig ebből előbb-utóbb baj lesz. Nem kéne a cigánybűnözéssel neked meggyújtanod a kanócot, ennél jóval összetettebb a kérdés, túlmutat a magyar nemzeti problématáron.

9. A parttalan jogszaporítás nyelvét sem értjük. Nagyobb hiányérzetünk van a kollektív jogok kapcsán, hogysem az egyén jogainak eszköztárával körbe akarnánk bástyázni magunkat. Túlzásnak tűnik, de egy kisebbségben élő nemzetrész – mint politikai közösség – tagjaként gyakorlatilag beleszületünk a jobboldaliságba. Ez nem azt jelenti, hogy felnőtt korára is mindenki jobboldali marad, de a többség igen. Elég rossz emlékeink maradtak a nacionálkommunizmus időszakából, ráadásul a balliberális értékvilágot naponta cáfolják a román szocialisták és liberálisok. (Errefelé a leginkább szélsőjobbos szöveget az elmúlt években a liberális pártvezér tolta.) Szóval ne csodálkozz, ha az ideológiai hívószavakra süketek vagyunk.

10. Nézz rá a térképre! Erdély nem csupán Csíksomlyóból és Tusványosból áll. Például a partiumi magyarok végigizgulták Isaura kiszabadítását, az ántivilágban ott rágták a körmeiket a tévé képernyője előtt, tehát pontosan értik, hogy esetleg mire utalsz a Xénia-lázzal – Székelyföldön viszont nagyot néznének. És a Szilágyságban sem érdemes elcseszett Tamás Gábor-imitátorként haknizni, mert ott is gyönyörű a táj, de amit ott magasodik, az nem a Hargita.

11. A szociológusok háromféle életterünket különböztetik meg: vannak a tömbmagyar régiók (Székelyföld, Partium és Szilágyság egy része, illetve Közép-Erdély egy kis része), beszélnek még az ún. interetnikus vidékekről, valamint a szórványról. Az interetnikus vidék azt jelenti, hogy együtt élünk a románokkal: általában ők vannak többségben, tehát ha bemész az éjjel-nappaliba, nem biztos, hogy értenek magyarul. Ennek nem föltétlenül örülünk, és européer szemmel sem helyes, de ez is ténykérdés. Ne lepődj meg, hogy amikor ilyen helyeken oláhozol, a közönség egy része feszeng. Lehet, hogy a szomszédjáról, házastársáról, édesanyjáról beszélsz. A szórványban biztosan a szomszédjáról beszélsz. A tömbmagyar vidékek sem egyformák: a partiumiak és a székelyek annyira különböznek egymástól, hogy én például székelyként a Partiumban sokszor nem értem a véreimet, pedig tíz éve itt élek (és feltételezem, engem sem mindig értenek).

12. Nagyjából hasonlóak a médiafogyasztási szokásaink, mint a magyarországiaké, annyi többlettel, hogy mi a román kereskedelmi adókon is követni tudjuk a tehetségkutatókat. Tehát ugyanazok a kulturális kódjaink, nem lehet letudni a kampányt néhány Wass Albert-idézettel. Nagyváradon például ötezer ember rágta a gulyást Bunyós Pityu konzervritmusára a Várban. Ellenpéldaként a Kolozsvári Magyar Napokat említhetném, ahol a Mátyás-szobor előtt húszezer ember énekelte a Himnuszt augusztus 20-án.

13. A konzumidiotizmus is határtalan, tehát ha valahol székelykaput fotózol a telefonoddal, ne lepődj meg, ha a gazda fia visszafényképez a saját telefonjával. Neki is van Facebook-profilja, és míg te a romlatlan Tündérkertről posztolsz, lehet, hogy ő a következő megjegyzéssel tölti fel a képet: Úgy ráizgult a tápos a kapura, mint Laji bá a pornócsatornára XD. Ezen nem kell megsértődni, szabadidejében a gyermekeddel együtt osztja az észt a Youtube-on a klipek alatt kommentben, egymástól tudják, hogy mindenki hűje.

13+1. Az erdélyi magyarok emberből vannak, nem szentek. Ne várd el tőlünk, hogy kötelezően hozzuk az Ábel-figurát. Ugyanígy: ha rácsodálkozol, hogy milyen jól tudunk magyarul, akkor azon se csodálkozz, ha szájon vágunk. Ha viszont ötpercenként megköszönöd, hogy kitartottunk őseink földjén, és megtartottuk az anyanyelvüket, akkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ez tényleg hősies helytállás volt, tehát alanyi jogon jár nekünk valamiféle támogatás. A rendszerváltás óta ezen szocializálódtunk, a szegény, de csillagszemű erdélyi rokon önképe emiatt nálunk is elég erős – és szerény véleményem szerint ez nagyon nem helyes, torzít a tükör. Kiszolgáltatottá tett minket, és ezt tetézi a román politikai-gazdasági térbe integrálódott elitünk kézivezérlése. Mondjuk, ha a kampányban ezen egy kicsit elvitatkoznátok, máris előbbre lennénk”.

A levél egy Klebelsberg-idézettel zárul: „Eszmények nélkül nem lehet élni; illúziókban nem szabad élni”.

Az eredeti bejegyzés megtalálható itt: http://kuriros.blogbox.hu/2013/02/17/erdelyorszagi-level/