Na és?

Magyarországnak nincs alkotmánya – fogalmaz kategorikusan a volt alkotmánybíró, Vörös Imre.

Na és?

Vajon azokat az embereket, akik nem tudnak fűteni, akiknek bizonytalan a mindennapi betevő falatjuk, akik elveszíthetik fejük felől a hajlékukat, akinek nincs munkája, azokat érdekli az, hogy van-e alkotmány, vagy nincs? Az sem érdekli őket természetesen, hogy mi szerepel, és mi nem szerepel ebben a papírban!

Erre játszik rá Orbán. Az emberek döntő többségét nem érdekli a nadrágos emberek huncutkodása. Az sem, hogy Orbán nagy hanggal abból a rezsiből enged tíz százalékot, amit ő emelt meg tíz százalékkal. Szóval nagyjából ott vagyunk, mint két és fél évvel ez előtt. De erre már ki emlékszik. Mert erre is játszik Orbán. Ki emlékszik arra, hogy ő emelete meg a áfa-t két százalékkal, ezzel automatikusan emelkedett minden árú és szolgáltatás ára, hogy ő emelte meg a benzin jövedéki adóját, aminek következtében mindennek, amit szállítani kell emelkedett az ára, hogy ő vezetett be tucatnyi adót, aminek a végén minden esetben ott vagyunk mi, állampolgárok, akik fizetjük minden általa kezdeményezte unortodox gazdasági trükk árát.

Nem ez a legnagyobb baj. Annak persze, akinek napi megélhetési gondja van, annak nyilván ez. És ők nagyon sokan vannak. De ők is, mi is, akik még a víz felszínén kapálózunk, összeszorítjuk a fogunkat, megszorítunk, ahol tudunk a családi gazdálkodásban, lassan feléljük a tartalékainkat, bízva abban, hogy ez az átmeneti idő rövidesen megszűnik. De ők is, mi is, akik még a víz felszínén kapálózunk, lassan a vége felé közeledünk. Akkor aztán az se fog segíteni, hogy bántják a magyart, és a Kedves Vezető majd beül a TEK biztosította mikrobuszába, és megy menteni a magyart, mint ahogy azt tette március idusán.

Akkor mi a „legnagyobb” baj?

Hülyének néz bennünket. Gyengeelméjű lúzereknek, akiket primitív hazugságokkal el lehet kábítani. Akiknek elég néhány verbális gumicsontot hajítani, és egyből bólogató jánosokká válunk. A különböző szakmák nagy tekintélyű, mértékadó személyiségei, köztük közismerten jobboldali elkötelezettségű, konzervatív gondolkodású szakemberek, és a saját szakmájukhoz egy kicsit is értő kocka-szakemberek (akiket a politika nem, csak a szakmájuk érdekel, de az nagyon) egybehangzóan mondják, hogy a dolgok rossz irányba mennek.

Na és?

Jön Kiflis Gabi, meg újabban az egykor volt ifjú-MIÉP-es és két rövid égbekiáltó bődületes ostoba mondattal megnyugtatják a híveket. A szakemberek röhögnek a kapitális ostobaságokon. Na és?

Ők nem a szakemberekhez szólnak. A hívek meg nyugtázzák, már megint a liberál-bolsevik-istengyalázó-ördögfattya-emútnyócév-szemkilövő hazaárulók keverik. Gondolkodni most sem kell. Hazánk egy bokréta. Ha a föld isten kalapja, akkor ott. (lásd Petőfi: A magyar nemzet) Ezt a bokrétát akarják ezek a semmirekellő hitvány idegenszívűek meggyalázni!

Na és?

Orbánnak mi, a magyar emberek nem kellünk. Neki csak az a nagyjából másfél millió hívő kell, határainkon belül és kívül összesen, aki ott áll mögötte tántoríthatatlanul, és viszi magával a sárga tollat a szavazáskor. Hogy el ne felejtse, hová is kell húznia a két egymást metsző vonalat. Őket kell folyamatosan izzítani, ellátni olyan szellemi táplálékkal, amit ők várnak, szervezni kell őket, hogy az egy a zászló alatti együtt mozduló képességükből semmit se veszítsenek. Mert ők, másfél milliónyian, ebben a rendszerben trónra emelik Orbánt. De legalább a választási győzelmet biztosítják számára. S ez már egyenlő a trónra emeléssel. Akkor majd jön az újabb alkotmánymódosítás, mely a népakaratnak megfelelően Orbánt örökös miniszterelnöknek karcolja be a gránitba.

Na és? Lesz-e ettől kenyér az asztalon?

Orbánt ez nem érdekli.

Őt a hatalom megrészegítette. Azt gondolja, jogában áll igazságtalanságot, jogtalanságot elkövetnie.

Erről évtizedekkel korábban, az utolsó szó jogán így írt egy ember, akit csak P. Howardnak ismer a művelt utókor.

„ Hogy ki követi el az igazságtalanságot, az ma is hatalom kérdése, de a hatalom birtokosaitól elvárják az emberek, hogy szónoklatok és irományok útján a tömeg permanens rossz lelkiismeretét megnyugtassa. Az az igazi hatalom, amely bebizonyítja a helytelenről, hogy helyes, a saját javunkra elkövetett igazságtalanságról, hogy igazságos, és egyféle híg, de nagyon fűszeres nedűvel átitatott Eszme nevében látszólag következetes, és természetesen közérdekű cselekedetté hígítja önző erőszakosságainkat. Az ilyen hatalom a tömeg számára azon illúzió forrása, amelytől berúgva, az igazság nevében, elkövetheti a legnagyobb igazságtalanságokat is. Sőt. Csalódott, kétségbeesett vagy tengődő tömegek ilyen irányú közös lelki szükséglete az egyetlen igazi forrása a részeg hatalomnak. A semmiből is hatalom lesz, ha valaki meggyőz egy tömegnyi keserű életű embert, hogy jogában áll jogtalanságot cselekedni. Ha nem, úgy marad a semmi. Adjál nekem, jelentéktelen, rossz életű embereknek, fogalmakat, szókat és gyújtást, hogy emberi mivoltom cáfolása nélkül, emberi mivoltomat megtagadhassam számomra előnyös jogtalan cselekedetek idejére, és lelki következményeire, akkor Eszme vagy és Vezér.

Fojtogat a morál e társadalom gyilkos kereteiben. Adj morált, hogy fojtogassak és gyilkoljak, társadalmi keretek között.

Aki erre képes, arra azt szokták mondani, hogy tud fanatizálni. És egy ideig hordozzák a vállukon. Később leejtik, és hazamennek.”

Itt tartunk. Orbán bebizonyítja a helytelenről, hogy helyes, a saját javukra elkövetett igazságtalanságról, hogy igazságos, és egyféle híg, de nagyon fűszeres nedűvel átitatott Eszme nevében látszólag következetes, és természetesen közérdekű cselekedetté hígítja önző erőszakosságaikat. Magyarország Orbán irányításával ezen az úton halad.

Úgy tűnik, nem lehet megállítani.

Isten, kérlek, óvd a bokrétádat.

Azt gondolom

Azt gondolom

Azt gondolom ...,

Azt gondolom, de nem mondom ... .

Hülyének néznek minket, azt gondolom.

A minap olvastam a google-költészetről. Megnéztem, mi ez. Érdekes. Kipróbáltam. Ezt hoztam ki belőle. Játék. A google nem fogja József Attila helyét elfoglalni a Duna-part lépcsőjén - azok se, akik élnek e játék lehetőségével -, de az ámítógép inkább ezt a játékot adja lehetőségként, inkább ez legyen sokunk "játéka" mint ... és ide be lehet helyettesíteni elég sok ostobaságot, tetszés szerint. 

Játszótársak! Kellemes szórakozást!

Profitorientált oktatáspolitika

Érthető, hogy a hóviharban hosszú órákra autójukba kényszerülő emberek, a külvilágtól elvágott települések láttán az oktatás kérdései háttérbe szorulnak. Még tart a magyarázkodás a bénázás miatt, a hívők biztos be is veszik a magyarázatot, bármi is legyen az, de azoknak, akik félnapokat fagyoskodtak az autópályán, akik elzárt falvakban azt sem tudták, akkor most mi van, akik mindezt a káoszt az interneten valós időben követték, azoknak nehezen lehet eladni, hogy minden tökéletesen működött. És egyébként is, a belügyminiszter már megmondta, a zemberek és a hó meg a szél a hibás…

És akkor jő Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ő megmondja a tutit. Nem szekértolója Orbánnak. Az vele készült interjúból (ennek elérhetőségét lásd a bejegyzés végén) kiderül, Orbán az ő szekértolója.  „… nekünk tényleg számos területen jó az, amit a kormány tesz. A szakképzésben is azt csinálták, amit kértünk. A felnőttképzésben azt tervezik megtenni, amit kérünk.” Világos. Nem a kormánynak van az egész társadalom hosszú távú érdekeit kifejező oktatásfejlesztési koncepciója, oktatáspolitikája, hanem az üzleti eredményességben, a nagy profitnál csak a még nagyobb profit elérésében érdekelt gazdasági élet egy szeletét reprezentáló szervezetnek. Ezt a részérdeket a kormány, nem lévén elképzelése az oktatás jövőjéről, szolga módon átveszi. Végül is a kormány testületileg beléphetne a kamarába, hisz Orbán és Parragh egy nézeten vannak. „Ideológiai alapon, mert azonos álláspontot képviseltünk”. Világos. Mint az a vitamódszer, amikor vitatkozó felek egyike a tárgybani vitát hirtelen áttolja személyi síkra. A szakképzésben a kamarai elnök szerint nem szakmai, hanem egzisztenciális vita van – fogalmaz az Index. Milyen egyszerű az élet. Akinek a véleménye eltér a kamarai állásponttól, az az egzisztenciáját félti. Miért is? Ha átalakítják a struktúrát, kapacitást szabadítanak fel. „Így be lehet zárni néhány iskolát, és el lehet küldeni néhány ezer pedagógust. Pontos számaink vannak erre vonatkozólag”.

Elnök úr! Ha már pontos számai is vannak, meg is tudná nevezni, mely iskolákat kellene bezárni, meg tudná mondani hány ezer pedagógus is válna hirtelen fölöslegessé? Kellenének az érvek is. A gazdaság és a társadalom hosszú távú fejlődéshez igazítottan milyen iskolarendszerre, milyen képzési struktúrára, milyen fenntartási rendszerre, milyen finanszírozási rendszerre, milyen követelményrendszerre, milyen tanügyigazgatási rendszerre, milyen minőségellenőrzési és -fejlesztési rendszerre lenne szükség. Ezekre a kérdésekre adott válaszuk bizonyára abból az EU-előrejelzésből indul ki, mely szerint az EU-ban 2020-ra a munkahelyek több mint harmadánál előfeltétellé válik a felsőfokú végzettség, és várhatóan az álláshelyek mindössze 18%-ánál lesz elegendő az alacsony szakképzettség.  Olvasható valahol a kamara ezen kérdésekre választ adó oktatásfejlesztési koncepciója? Vagy ez csak egy belső terjesztésű munkaanyag? Vagy ilyen dokumentum nem létezik?

Továbbá, arról van-e Elnök úrnak elképzelése, hogy mihez kezdenének azok a pedagógusok, úgy nagy hirtelen, akik feleslegessé válnak? Csak nem a dinamikusan fejlődő gazdaság szívná fel a munkaerőt?

Elnök úr! A gazdaság szereplőinek, akiket Ön képvisel, a profit a fontos. Megértjük, ez a kapitalizmus egyik alaptörvénye. Az oktatás, nevezzük akár köznevelésnek, egy más természetű ügy. Ön, ezt szakmai pozíciói bizonyítják – nyilván nem választották volna meg ide is, oda is, ha nem lenne alkalmas – a profit-kérdésekben járatos.  Az oktatás  kérdéseit viszont kérem, hagyja olyanokra, akik számára nem a profit, hanem a gyerekek, minden gyerek(!) felnőttkori boldogulása, érvényesülése a legfontosabb.

Az Index írása itt olvasható: http://index.hu/gazdasag/2013/03/18/parragh_nem_vagyok_orban_szekertoloja
Az interjú teljes terjedelemben a Népszabadságban olvasható itt: http://nol.hu/gazdasag/parragh__marhasag__hogy_orban_szekertoloja_vagyok

Bolondok háza - Magyarország 2013. március 15.

Az előrejelzések szerint rendes mennyiségű hó esett némi – rendes – széllel, megbénult az ország nyugati fele. Nekünk szerencsénk volt. Egy nem tervezett esemény miatt nem tudtunk időben, csütörtök koradélután elindulni – a Szigetközbe készültünk, tavaszváró kajaktúra volt a program -, nem sikerült kiszabadulni a mókuskerékből.

Itthon maradtunk, a bolondok házában.

1.   A belügyminiszter az embereket hibáztatja, és az időjárást. Már megint a zemberek és a tél a hülye.

2.   A terrorelhárító kommandósok két (kettő) darab lánctalpas csapatszállító katonai járművel sietnek a bajba jutott emberek segítségére. Autók százai, emberek ezrei a hó fogságában, kamionok, autók mindenfelé az árkokban … Az elitt-alakulat viszont a helyén, ezt láthatja mindenki.

3.   A királyi rádió csütörtök délután, este egy szót sem szól arról, hogy az ország nyugati felében katasztrófahelyzet van. Miért is rémisztgetné a zembereket?

4.   Minden fontosabb hivatalosság, ahonnan hiteles információt lehetett volna kapni, leginkább a Katasztrófavédelem, csődöt mondott, nem lehetett telefonon elérni őket, honlapjukról friss és aktuális híreket kapni. Viszont amikor süt a nap, minden működik. Az átlag tehát jó.

5.   A Belügyminisztérium a pénteken sms-eket küld, hogy ne szálljunk ki az autóból. Vagy, ha elfogy a benzin, üljünk át egy másik kocsiba. Köszönjük, magunktól ez nem jutott volna eszünkbe. De, ha már hazaértünk, és már kiszálltunk, akkor üljünk vissza? Vagy, ha el se indultunk …Vagy ezt  eldönthetjük anélkül, hogy megérkezne a belügyminiszteri tanács?

6.   A Katasztrófavédelem 24 órával a katasztrofális helyzet kialakulását követően önkénteseket várt a Hősök terén (?), két autóbusznyi embert, akiknek lapátot biztosít, és elviszi őket az autópályára, kiszabadítani a még ott rekedt embereket.

7.   Rendelet készül arról, hogy a továbbiakban csak az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai, hírei alapján ismertethetik az időjárási előrejelzéseket a rádiók, tv-k. Közben a rendőrpalota katasztrófavédelmi központjában az Időkép Üzleti Szolgáltatások Kft. adatai alapján szervezik (?) a mentést.

8.   Március 15-én az osztrákok, látva a Magyarországon kialakult helyzetet, látva a magyar szervek bénázását, mentőeszközöket küldtek segítségül. Pszichológusok ezt a szimbolikát hosszasan fogják elemezni …

9.   Március 15-e alkalmából kitüntetést kap egy magát újságírónak mondó ember, aki rendszeresen lapokban, tv-ben jelenik meg. A szakma azonnal tiltakozik. A kitüntető miniszter, amikor megtudja, kit is tüntetett ki, sajnálkozik, azt mondja, ha tudta volna, nem tünteti ki ezt az embert, majd hozzá teszi: nincs módja visszavonni a kitüntetést.

10. Lengyelországból ismét import-tüntetők érkeztek Budapestre. Ott tébláboltak 15-én a Múzeum előtt. Meghívóik - a Békemenet serény szervezői - elfelejtettek nekik szólni, hogy az ünnepet halasztják ...

11.                    dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnökének helyettese, a kormányzó pártszövetségben a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miközben a miniszterelnök külföldön, miközben az ország nyugati részében katasztrófahelyzet van, a kézdivásárhelyi ünnepre barna lovon érkezik. Bocskaiban, lovaglónadrágban, fején a viceházmesterek ünnepnapra félre tett kalapja.

Zsóti lovon, mosolyogva – ez mindennek a teteje. 

12.                    Ami Magyarországon történik, az egy sikertörténet – bizonygatja a miniszterelnök Brüsszelben. Uram Atyám! Mi akkor a katasztrófa?!?

Ps. 

Van, ami a bolondok házában is normálisan működik.

A beosztott tűzoltók, rendőrök, katonák tették a dolgukat. Nem rajtuk múlott, hogy az emberekben, különösen a bajba jutottakban az a vélemény alakult ki, hogy a segíteni hivatott szervezetek operettbe valók, statisztának.

Különösen jó érzés volt olvasni arról, hogy falvak, városok polgárai minden mozgósítás, utasítás nélkül siettek a bajba jutottak segítségére.

Az is bizonyosságot nyert, hogy hiába rádió, tv, különösen a közszolgálati (?), ami a hír-láncot illeti, csak az internet, a facebook, a mobiltelefon, az okostelefon működik. De az nagyon.

Ilyen nincs

… és mégis van. (copyright Török László)

Áder aláírta. Azt mondja, alkotmányos kötelessége volt aláírni. Nem az alkotmányos rend védelme, a demokrácia intézményrendszerének a megvédése a kötelessége. Ha egy alkotmánymódosítást elé tesznek, azt neki kötelessége aláírni.

Rendben. Holnap a parlamenti többség beszavazza az alaptörvénybe, hogy Orbán Viktor Magyarország örökös miniszterelnöke, a 2010-ben megválasztott parlament Fideszes képviselőinek a mandátuma is örökös, viszont az MSZP-seké és a gyurcsányistáké 2014-ben lejár természetesen, és nem választanak helyettünk senkit, ez is része a takarékossági programnak, amit a nép akar, az LMP-sek és a Vona-gyerek pojácái maradnak, kell a fügefalevél, az egészet szépen beleírják a gránitba, majd Laci átküldi Janónak, „te haver, ahogy a múltkor olyan szépen, méltóságteljesen csináltad, úgy kellene ezt most is tenned, mert te egy aláíró-automata vagy, nem mérlegelsz semmit, ez egy alkotmánymódosítás, és hogy neked is jó legyen, azt is belekarcoljuk a gránitba, hogy te is örökös államfő leszel, elvégre olyan hetyke bajuszod van, jól mutatsz a fényképeken, és veled nem égünk, te nem plagizáltad a doktoridat, mint szegény Pali.”

Mit tesz Áder János?

„Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem." 

Világos beszéd. Aláírja.

Bármit aláír, következik e szavakból, amit alkotmánymódosításként elé tesznek.

Nem, az nem lehet, hogy Orbán örökös miniszterelnök legyen, ilyen nincs, ilyen alkotmánymódosítást nem lehet beterjeszteni az országgyűlésnek. Ezt az EU sem hagyja, meg az Egyesült Államok  sem …

Miért? Emberek öreg napjaira félre tett pénzét el lehetett kobozni?

Miért? Törvénnyel felül lehetett írni bírósági ítéletet?

Miért? Lehetett visszamenőleges hatályú törvényeket beterjeszteni és megszavazni?

Miért? Nyugdíjba vonult emberek nyugdíját meg lehet szüntetni?

Miért? A felsőoktatásban a tanulás feltételeként befizetendő tandíjra lehet azt mondani, hogy az nincs?

Miért? Az alkotmánybíráskodást – lényegét tekintve – meg lehet szüntetni?

Miért? A demokrácia eszközrendszerével a demokratikus jogállamot meg lehet szüntetni?

Minden kérdésre az volt a tudós politológusok válasza, hogy nem, nem lehet, ilyen nincs, ilyet Európa közepén, egy demokratikusnak mondott országban nem lehet megtenni.

Lehet. Mindent. Látjuk. Akarat kell, és az van – ez a lényeg a többi csak technika. Hivatkozás van, szavazógép van, aláíró-automata van, minden kerek. Mi a gond? Már az is baj, ha egy nép választott képviselőin keresztül, törvényes keretek között gyakorolja a hatalmat? Ez a demokrácia, kérem. Az unortodox demokrácia. 

Ilyen nincs. És mégis van.  

Alvilági alkotmányosság

Egy esemény margójára

Matolcsy Nemzeti Bank élére történt kinevezésével ledőlt a magyar parlamenti demokrácia utolsó bástyája is. Sokan reménykedtek, az alkotmánybíróság még áll, s lám, legutóbbi döntései – az alaptörvény un. átmeneti rendelkezéseiről – bizonyítják, hogy van remény a totális diktatúra korlátozására.

Nincs.

A cövek-hatalom (Fidesz) tesz róla, hogy az alaptörvény minden lényeges kérdésben eligazítsa az alkotmánybíróságot úgy, hogy korábbi döntéseikre való hivatkozással se zavarják Orbán szép új világát, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Hiába a hazai felszólalások, hiába az európai figyelemfelhívások, hiába a művelt és demokratikus világ észrevétele, Orbán az úthengert gyorsító fokozatba kapcsolja. A mai (2013. 03. 10.)  hírek szerint hétfőn (2013. 03. 11.) az országgyűlés megszavazza az alaptörvény negyedik módosítását. Kész, itt a vége. Magyarország megszűnt szabad ország lenni. Orbán a diktatúra ketrecébe zárt mindannyiunkat, és a ketrec-lakat kulcsa ott van nála. Ő ott röhög a ketrecajtó előtt, egyik keze szokása szerint zsebében, másik keze ujjain pörgeti a kulcskarikát. Ezzel a módosítással befejezte annak a rendszernek a kiépítését, mely minden körülmény közepette biztosítja számára a 2014. évi parlamenti választás megnyerését. (Ezt a rendszert majd egy későbbi bejegyzésben megpróbálom részleteiben is bemutatni. Most nem ez a fontos.)

Az alaptörvény módosítására való figyelem felhívásának volt egy a 80-as évek végi Orbánt és társait idéző, látványos eleme. Néhány elszánt fiatal a Fidesz pártszékházához ment – nem ahhoz, aminek az eladása a rendszerváltás óta máig az egyik legrejtélyesebb történet, hanem a Lendvay utcában lévő irodához -, és ott tettek egy kísérletet arra, hogy felhívják a figyelmet a joggal való visszaélés példátlan esetére.

Senki nem számított arra, ami ott történt. Jönnek a rendőrök és intézkednek – nagyjából erre lehetett számítani. Ehhez képest jöttek a béke(?)menet aktivistái, jöttek a pártjukért aggódó „fiatal demokraták”. Azóta sok minden kiderült ezekről az „aggódó fiatalokról”. 

Ezeknek az írásoknak a sorából is kiemelkedik Bartus László írása.

Lásd: http://nepszava.com/2013/03/velemeny/bartus-laszlo-szoke-feri.html

Kemény. Nagyon kemény. Az elmúlt húszegynéhány év – szerintem – legkeményebb írása. Igaz, a helyzet, amit leír, az összefüggések, amikre felhívja a figyelmet, az sem mindennapi. És akkor kislányos szemérmességgel fogalmaztam. És nagyon, de nagyon félek, hogy igaza van. S, ha igaza van, akkor mindaz, amit látunk a parlamentben, a közélet színpadain, az csak bohóckodás. És nem elég, hogy milliónyian vannak, akik nap nap után szembesülnek a megélhetés forintra kiszámított gondjaival, még ráadásul olyan erők játékszerei – bábúi – , amik az emberiség legsötétebb időszakát idézik fel.

Félelmetes belegondolni abba, hogy mi lesz ebből.

Hogy kerülhető el ez a végzetesnek látszó történet?

Miért van az, hogy egykor józan emberek a hatalomtól megrészegülve köpik szembe egykor volt önmagukat?

Mi, vagy ki, kik képesek a végzet elkerülésére bírni a hatalom öntelt urait?

Meddig lehet ezt a bábszínházat játszani?

Volt egy lap. KÖZNEVELÉS. Elődjét, a Néptanítók lapját Eötvös József alapította. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében, az oktatás átalakulásának turbulens világában a lap papír kiadása hónapok óta nem jelenik meg. Az Orbán-Hoffmann páros kidobta a szerkesztőséget. Megújítják a lapot ...  Az alábbiakban olvasható a lap főszekesztőjének levele, amit barátainak, olvasóknak, szerzőknek írt(1).  Kedves Barátaim! Először is elnézést kérek, hogy körímél formájában írom meg a mondandómat, de szerettem volna mindenkihez szólni, aki 22 évi főszerkesztőségem során szerzőként, nyilatkozóként, támogatóként, jóbarátként a Köznevelés életében részt vett. Sajnos, a mail korlátai miatt nem vehettem föl a címlistára mindenkit, hanem csak a legfontosabb személyeket. A minisztérium, az EMMI megújítja a Köznevelést. Ehhez természetesen joga van, hiszen a minisztérium a laptulajdonos. Az új lapot új stáb készíti. Az új lap sorsáról konkrétan semmit nem tudok. Az tény, hogy december óta nem jelent meg a Köznevelésnek egyetlen lapszáma sem. Tavaly szeptember óta zajlik a változtatás folyamata, ami az alaptalan ígérgetések és félretájékoztatások miatt nagyon sok személyes teherrel és fájdalommal járt a számunkra. Jelenleg a szerkesztőség többsége (magam is) állás nélkül vagyunk, van köztünk olyan kolléga, aki több, mint 30 évig dolgozott a minisztérium számára és most még egy köszönő szót sem kapott, idős fejjel munkanélküli segélyért áll sorba, de ezt a folyamatot nem kívánom részletezni. Három fontos mondanivalóm van. Először is elnézést kérek azoktól, akiknek a kéziratát közlésre elfogadtam, de már nem tudom publikálni azokat. Amikor a cikkeket elfogadtam, még úgy tudtam, hogy főszerkesztőként én jegyzem tovább a lapot, mivel a helyzet nem így alakult, nem tehetek mást, mint hogy megvárom, hogy lesz-e egyáltalán még lap és ki szerkeszti, és az új szerkesztőtől megkérdem, tart-e igényt ezekre a kéziratokra (amelyeknek jelentős része fölött sajnos közben eljárhat az idő.) Másodszor: szorongással tekintek a Köznevelés további sorsa elé. Valószínűnek tartom, hogy jelenlegi karakterét nem őrizheti meg, különben értelmetlen lett volna a szerkesztőség szélnek eresztése. Nem az én dolgom véleményt formálni az elmúlt 22 év során mutatott teljesítményünk színvonaláról, de a lap irányvonalát minősíthetem: a személyiségközpontú, humanista nevelés, a világnézeti semlegességre törekvő, a tanári és tanulói kreativitásra épülő, szegregációellenes, emberjogi szempontokat maradéktalanul érvényesítő iskolarendszer hívei voltunk, nem a sebek feltépésére, hanem a sikeres megoldási modellek bemutatására törekedtünk. Egyformán fontosnak tartottuk a határontúli magyar és a határainkon belüli nemzetiségi iskolák bemutatását, értékként ábrázoltuk nemcsak az önkormányzati, hanem az alapítványi, magán- és egyházi iskolákban megfigyelhető megújulási erőfeszítéseket is, egyáltalán: a személyiségközpontú pedagógiai modernizáció pártján álltunk. Lehetőséget teremtettünk a tanári vélemények artikulálására, és mind a pedagógus szakszervezetek, mind a tanári civilszervezetek, oktatáskutatók és oktatáspolitikusok előtt nyitott volt a lap, függetlenül attól, hogy éppen egyetértettek-e az aktuális kormányzattal vagy bírálták, kritizálták azt. Ezt az irányvonalat most veszélyben lévőnek látom. Nem tehetek mást, csak felhívom a figyelmet arra, hogy egy olyan orgánum nélkül, amelynek a szerkesztősége szakmailag felkészült újságírókból áll, és amelyik nemcsak fórumot teremt a különböző vélemények, nézetek számára, hanem amelyik hitelesen be is mutatja az oktatásügy valóságát, egy ilyen lap nélkül csak függelmi rendszerű iskolarendszer működhet, szabad szellemű, európai horizontú nem. A magyar iskolarendszer egészét érinti, ha a Köznevelés független hetilapból a kormány propagandájának eszközévé válik. Harmadszor: szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a Köznevelés munkáját segítette. Hangsúlyozom, hogy nagyon sok segítséget kaptunk maguktól a miniszterektől, elsősorban Pokorni Zoltántól, Magyar Bálinttól és Hiller Istvántól, akik nemcsak az anyagi feltételeket biztosították számunkra, hanem a sajtószabadság paramétereit is. Jó együttműködésünk volt a PSZ és a PDSZ vezetőivel, a Magyartanárok Egyesületével, a Történelemtanárok Egyletével, az Önfejlesztő Iskolák Szervezetével, a Kutató Tanárok Mozgalmával, más tanári szervezetekkel. Számos alkalommal siettek az anyagilag szorongatott helyzetbe került Köznevelés segítségére a hirdetőink, akik közül feltétlenül meg kell említeni a Nemzeti Tankönyvkiadót, az Apáczai Kiadót, a Krónika Nova Kiadót, a Mozaik Kiadót, illetve több taneszköz- és tanszergyártó céget. A legnagyobb segítséget azonban szerzőinktől kaptuk, akik közül többen még akkor is kitartottak a Köznevelés mellett, amikor már a minisztériumi támogatás radikális csökkentése miatt nem tudtunk honoráriumot fizetni. A Köznevelésnél töltött huszonkét évem során végig éreztem a pedagógustársadalom értékelő figyelmét. Bármilyen elkeserítően is végződött ez a történet, ez a huszonkét év különleges, nagy ajándék volt egy újságíró életében, szerkesztőségünk minden tagjának életében, mert egy rendkívül igényes, színvonalas és támogató közönségnek írhattunk, számtalan jó, sőt kifejezetten baráti emberi kapcsolatot alakítottunk ki. Köszönöm Önöknek ezt a huszonkét évet. Szerkesztőségünk a legkülönbözőbb világnézetű és pártállású emberekből állt. Volt köztünk jobboldali és volt baloldali, volt konzervatív és volt liberális, volt hívő vallásos és volt ateista szemléletű kolléga is, de jól együtt tudtunk dolgozni két évtizeden át, mert egyrészt elfogadtuk a másikat olyannak, amilyen, másrészt pedig valamennyien egy jószándékú, segítő jellegű, alapvetően humanista Köznevelésben gondolkoztunk. Befejezésül engedjék meg, hogy felsoroljam a szerkesztőség tagjait: Dávid Ildikó hirdetésszervező, Tetlák Eszter fotóriporter, Varga Stella és Szunyogh Gábor munkatársak, valamint Novák Gábor főmunkatárs alkották a Köznevelés jelenlegi csapatát. Hozzánk tartozott még dr. Keszei Tünde jogtanácsos. A nyugdíjba vonultak illetve sajnos közülünk eltávozottak közül megemlítem nagy szeretettel Csontos Magda, Győri György, Farkas János, Miksa Lajos, Tibor Klára, dr. Ferencz Győző, Csibra István, P. Kovács Imre és Rácz-Székely Győző nevét. (Korábban is kiváló emberek dolgoztak a Köznevelésnél, Szabó B. István, Tóth László, Balázs Mihály főszerkesztősége idején, a Köznevelés munkatársa volt valamikor például Kozma Tamás, Kiss Gy. Csaba és Nemes Nagy Ágnes is.)

Megköszönve az Önök kritikáit, javaslatait, vitáinkat és egyetértéseinket, szóval: a támogatásukat, arra kérem, ne veszítsék szem elől, tartsák figyelmük fókuszában a Köznevelés további sorsát. Hivatalosan már nincs közünk hozzá, de ez a lap volt a fél életünk.

Üdvözlettel:

Szunyogh Szabolcs, a Köznevelés volt főszerkesztője

...............................................................................................

(1) A levelet Szunyogh Szabolcs engedélyével adjuk közre.

A Humán Platformban együttműködő szervezetek 2013. március 9-én délután 15.00-kor az Alkotmány utca – Kossuth Lajos tér kereszteződésénél tiltakozó akciót szerveznek Magyarország alaptörvénye negyedik módosítása okán.

Az alábbi bejegyzés ennek apropóján született.

Az alkotmány nem játék!

Józan, felelősen gondolkodó embernek nem kell magyarázni, hogy az élet legalapvetőbb viszonyait szabályozó, legmagasabb szintű jogi dokumentum – nevezzük akár alaptörvénynek – nem játékszer.

E ponton ezt az írást be is fejezhetném. De nem. Folytatnom kell. Mert vannak emberek, akik e fontos, minden más törvényt (is) meghatározó jogszabályt játékszernek tekintik. Mint az óvodás gyerekek, akinek, ha elveszik a játékszerét, csak azért is, bibibííí, megmutatják, hogy nekik nagyobb, és hosszabb van, meg az apukájuk rendőr-postás-vasutas … 

Mert a mostani alkotmánymódosítás erről szól.

Orbántól, a Fidesz-KDNP ovisoktól az alkotmánybíróság elvette a hatalmukat biztosítani hivatott választási törvényt? Nosza, akkor ők elveszik az alkotmánybíróság „játékszerét”, hatásköreiket a jogszabályok felülvizsgálata tekintetében. Nem hivatkozhatnak korábbi alkotmánybírósági határozatokra. Értelmezzenek mindent újra, de csak úgy, hogy a csapatba beteszik az ő embereiket. Csak éreznek hálát ezek a fidesz-politikusból kreált alkotmánybírók, ha már olyan jó állásba juttatták őket. Na nem olyan feudális vazallus módon, hanem becsületes, autonóm polgárok módján. Az autonómia kerete persze az orbáni világrend. És ezek a derék „szakemberek” ismerik ezt a rendet, az alaptörvényt is – naná, részt vettek az orbáni instrukciók szerint létrehozásában -, tudják, merre van az irány, tudják mennyi az annyi.

Orbántól, a Fidesz-KDNP ovisoktól a tejfölös szájú gyerekek elvették az egyetemek regulázásnak lehetőségét? Nosza, akkor ők beteszik az alkotmányba az egyetemek gazdálkodási jogkörének korlátozását. Csak a pénzről, annak felhasználásról dönt majd a kormány által kinevezett kancellár, mindenben megmarad az egyetemi autonómia! Ennyi elég is. Tudjuk, akinél a kassza kulcsa, az dirigál. A professzorok meg eldönthetik, hogy jobb vagy bal kézzel törlik le maguk után a táblát az egyetemi előadóban. Mert takarítónő vagy lesz, vagy nem lesz. Arról majd az egyetemi Bach-huszárok döntenek. Olyan is lesz az egyetemek önállósága. Mint az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtó Ferenc József Magyarországán, a Bach-korszakban a magyar királyságé. És mi az, hogy nem kell a hallgatóknak a röghöz kötés? Hisz az egy szép, ősi magyar alkotmányos hagyomány, igazi hungarikum volt még a XIX. század első felében is. Nagyjából olyan helyzet is fog kialakulni az alkotmánymódosítás eredményeként Magyarország és Nyugat-Európa viszonylatában, mint amilyen a XIX. század első felében volt.

Még, hogy nem Orbán és a Fidesz-KDNP ovisok fogják megmondani, mi is az egyház Magyarországon? Há ne má! Hát ki itt a kétharmados cövek? Jön az alkotmánybíróság azzal a felvilágosodás kori csökevénnyel, hogy az állam és az egyház szétválasztása? Meg a jogorvoslat lehetősége? Nem tudják ezek az emberek, hogy hol élnek! Nem tanulmányozták eleget a Nemzeti Együttműködés Rendszerét! Ha valami maradandót akarnak alkotni, ki kellene mozdulni a könyvtárakból, nem csak poros papírokat kellene bújni, meg a jogelvekkel vacakolni. Nézzék meg a NER gyakorlatát is. Ott volt például a földrajzi nevekkel foglalkozó bizottság ügye. Vagy, ha a Ferihegyi repülőtér névadása már régi történet, akkor nézzék csak meg a NER-gyakorlatot a Nemzeti Bank elnöke kapcsán. Na, ezekből az esetekből tessék tanulni, ez a követendő joggyakorlat fundamentuma. Ha pedig valamiről kiderül, hogy nem szolgálja Orbán hatalmát, akarom mondani, nem illeszkedik az orbáni szép új világ vonaton, iPodon pötyögött gránit-rendjéhez, látjuk, formálható ez a gránit. Azt viszont már most belekarcolják, hogy az alkotmánybíróság ezeket a későbbi karcokat tartalmilag nem vizsgálhatja, csak eljárásjogilag. Szóval az ovisok a homokozóban úgy döntöttek, hogy azt csinálnak, amit akarnak. És ebbe senki nem dumálhat bele. (Hehehe, jól kicseleztük a bambákat a homokozóban  – néznek egymásra a kis lurkók az ovi wc-jében.)

Szólásszabadság? Szegény Habony Árpival is mit műveletek – néznek egymásra az ovisok. Pedig nem okozott nyolc napon túli sérülést, csak leütötte azt az öreget. Jó, a mama hasába nem kellett volna belerúgni … De itt a magyarság gyalázásáról van szó! Hogy Petőfi is mondott ezt-azt a magyarságról, amit nem teszünk az ablakba? Persze, Petrovics. Na ja, szerb vagy szlovák, … hagyjuk. Nem is lett képviselő a magyar parlamentben. Ez a példa! Nekik a szavazatmaximálás, a választási eredmények a fontosak, és az összes turulos-nép-nemzeti szavazatot el akarják happolni a Jobbiktól! Ez így csak egyszerűbb, mint elmagyarázni a derék polgártársaknak azt, hogy miért is csökken a magyar GDP akkor, amikor a szomszédban pedig nem csökken, hogy a hitel akkor is hitel, ha nem az ájemeftől vesszük fel, hanem egy kicsit drágábban a pénzpiacról. Hoffmann Rózsa közben örül. Legalább az iskolai ünnepeken nem Adyt, József Attilát fognak szavalni a gyerekek, hanem végre Wass Albertet! Még szerencse, hogy benne van a Nemzeti Alaptantervben.

Így megy ez a Fidesz-KDNP-s ovisoknál.

Nagyon várjuk, hogy mikor jön már az óvónéni!  

Vagy valaki, valakik, akik kiseprűzik ezeket a huncutkodó ovisokat a homokozóból.

Csak szépen, alkotmányosan.

Bolondok háza

Matolcsy György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A politikai intézményrendszer fékeinek és ellensúlyainak kiiktatása után oda az utolsó független intézmény is. A jogállamiság minden fontos és kevésbé fontos garanciális intézményének élén Orbán-vazallus biztosítja a nemzeti együttműködést. E személyi döntéssel Magyarország megszűnt európai értelemben vett demokratikus jogállam lenni. Orbán szétporlasztotta az 1989/90-es rendszerváltók, köztük a saját maga, és társai, a Fidesz által létrehozott többpárti parlamenti demokráciát. Ez az ő történelmi tette. Nem a 2010-es választással kezdte e „művét” felépíteni, és az még nincs is teljesen kész. Akkor kezdődött a folyamat, amikor kérlelhetetlen liberálisból egyszer csak jobboldali konzervatív lett. Szakemberek hada elemezte és fogja még elemezni ezt a rendkívül sok szálon alakult történetet. De a lényeg az, hogy egy jól-rosszul működő parlamentáris demokráciát Orbánnak sikerült a demokrácia eszközeivel átalakítania kvázi-diktatúrává. Fanyalognak még a széplelkek, hogy nem is, mert még ez is, meg az is, lám azt mutatja, hogy  … Ahogy egykoron a weimari Németországban.

Nem.

Ahol a gránit szilárdságú alkotmányba egyetlen szempont, Orbán hatalma megtartása érdekében karcolnak bele bármit, ahol minden lényeges és kevésbé lényeges döntés egyetlen emberen - Orbánon - múlik, ahol a szakmapolitikai és személyi ügyek intézésének egyetlen szempontja van, erősíti-e, biztosítja-e hosszú távon is Orbán hatalmát, ahol a legkisebb településig bezárólag az az emberek megítélésének mércéje, hogy támogatja-e az orbáni szép új világ kiépítését, vagy sem, ahol az egyetemistákra, mert Orbánhoz képest másként gondolkodnak, a beszari hatalom nyomozókat küld, ahogy tette annak idején a porladó diktatúra az alakuló Fidesszel, ott vége a demokráciának. Még csiszolni kell a „művön” egy kicsit. A választási rendszer még nem az igazi, az alkotmánybírók elkaszálták az Orbán választási győzelmét biztosítani hivatott mechanizmust. Úgy kell az alkotmánybíróknak, most ők is megkapják a magukét. Szórakozhatnak a szép jogelveikkel napestig anélkül, hogy megzavarnák a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Még van ezen túl is egy-két apróság, de a kétharmad áll, mint a cövek, a mameluk-had mindent és mindennek az ellenkezőjét is képes megszavazni, ha azt Orbán akarja.

Nem ez a legnagyobb baj.

A legnagyobb baj az, hogy Orbán és vazallusai a valóságot hamisítják meg, és bennünket is e hamis világba kényszerítenek. Orbán a feketéről akarja velünk elhitetni, hogy az fehér, és, ha mégis fehéret mondunk, akkor azt mondja, mi látjuk rosszul a világot. Végtelenségig lehetne sorolni a példákat, a nyugdíjpénzektől az adók emelésén át a tandíjig, és tovább. Ő turulmadaras tündérvilágot teremt, ahol minden rózsaszín, pardon, minden piros-fehér-zöld, ahol mindenkinek felhőtlenül boldognak kell lennie, s, ha nem az, akkor arról csak maga tehet, minden, amit ő tesz, az sikeres, és, ha tények ezt nem igazolják, a tényeket kell a sikerekhez igazítani, minden, amihez csak hozzá nyúl, arannyá változik, mindenki más csak az ő követője lehet, aki hozzá képest másként gondolkodik az kóceráj-politikus, az igazi történelem is vele kezdődött. Ami ő előtte volt, az csak történelmi előjáték … ahogy már ez a diktátorok esetében lenni szokott. Következetes valósághamisítása arra a feltételezésre épül, hogy mi mindannyian értelmi fejlődésünkben visszamaradottak vagyunk, és, ha sokszor mondja a feketére, hogy az fehér, elbizonytalanodunk saját józanságunkban. Hülyének néz bennünket, úgy is intéz minden ügyet, ahogy a kiszolgáltatott embereket verik át a lelkiismeretlen gazemberek, neki mindannyian lúzerek vagyunk, akikről ő rezsicsökkentéssel gondoskodik ... Talpnyalók hada segíti ebben, a nép-nemzeti átverésben, ahogy ez már diktatúrákban lenni szokott. Lassan mi, a normális emberek, akik a világot színesnek látjuk, képesek vagyunk a színek árnyalatait is megkülönböztetni, mi több, teszünk is azért, hogy a világ színes maradjon, még színesebb legyen, eljutunk oda, hogy nem azt mondjuk, ezek megbolondultak, hanem attól kezdünk félni, mi vagyunk a bolondok.

Szép lassan az egész ország egy nagy bolondok házává válik.

Matolcsy György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Mi jön még?

Megkövezni nem kell

Az iskolák, a gyerekek államosítása hosszú folyamat. A köznevelési törvény előkészítésével kezdődött, és még el fog tartani egy darabig. Ebben a folyamatban kitüntetett időpont volt 2013. január 1., amikor az iskolák fenntartói feladatait az állam átvette. Ezt nevezte Hoffmann Rózsa sikertörténetnek. Később egy sajtótájékoztatón büszkén jelentette be, hogy minden a tervek szerint zajlik, nincs a tervezettekhez képest elmaradás semmilyen területen. Ha lesz, vesszőzzenek meg, kövezzenek meg – tette hozzá. Idézem: "Ha a csúszás szeptemberre mégis bekövetkezne, akkor engem megkövezhetnek, megvesszőzhetnek, és gondolom a miniszter úr is szívesen kiveszi a részét ebből.[1]"  Ezt a középkori keresztény gyakorlatot, ahogy boszorkányokkal elbántak egykoron, nem kívánjuk feleleveníteni. Elég, ha önkritikát gyakorol – ezt sem kívánjuk az ötvenes évek stílusában – megelégszünk azzal, ahogy modern parlamentáris demokráciákban teszik a felelős politikusok, ha valami nem kerek körülöttük. Lemondanak tisztségükről. Nem úgy, mint köztársaságunk egykori elnöke, aki csak akkor mondott le, amikor a tudományos erkölccsel össze nem egyeztethető „doktori értekezése” kapcsán egy alapvetően, és érthetően konzervatív egyetemi grémium bizonyítottnak látta erkölcstelenségét. Neki – nevezzük nevén Schmitt Pálról van szó – nem volt választása. Megsemmisült, mennie kellett.

És most itt van nekünk Hoffmann Rózsa a sikertörténet tervszerűségével.

Az államosítás egyben az iskolai munka uniformizálását is jelenti. Ez nem csak a követelményrendszerben jelenik meg – egy a tanterv -, hanem megszűnik a tankönyvekben megjelenő pedagógiai sokszínűség, ez egyben korlátozza a pedagógusok szakmai önállóságát is. 

A tankönyves ügyeknek van egy pontos szabályrendszere – mi és hogyan lehet hivatalosan tankönyv -, és van a tankönyvrendelésnek egy pontos ütemezése. Tegyük hozzá, hogy nem csak egy nagyon fontos pedagógiai kérdésről van szó, hanem egy milliárdos üzletről is, ahol a fizetőképes kereslet biztos. Azt is tegyük hozzá, hogy ez az „üzlet” nagyon sok embernek ad munkát, megélhetést. 

Ezt a pedagógiai-üzleti világot nyúlja le az Orbán kormány. A pedagógiai uniformizálást, az ideológiai indoktrinációt összekapcsolják az üzlet einstandolásával. Nem látványos ez a folyamat, annál következetesebb. De most homok került az olajozottan működő gépezetbe …

Tankönyves világot belülről ismerő szakember szerint e területen is beállt a káosz.

Az érvényben lévő jogszabály szerint a tegnapi napon, február 28-án kellett volna lezárnia az iskoláknak a következő tanévi tankönyvrendelést. Ez a munka viszont még meg sem kezdődött. A hivatalos tankönyvjegyzéket az Oktatási Hivatal elkészítette ugyan, de az ezen 1., 5., és 9. osztályban szereplő könyvek tényleges választhatósága kérdéses. A helyzetet megoldani kívánó rendeletet máig sem hirdették ki. Az utolsó hír szerint hetek óta Matolcsy miniszter úr asztalán vár aláírásra. A másik két miniszter már aláírta. A mai hír szerint – ő lesz a Nemzeti Bank új elnöke – ő már nem is fogja aláírni. A következő gazdasági miniszter pedig nem biztos, hogy ezzel kezdi első munkanapját.

Nézzük, mi a helyzet.

Az érvényes jogszabályok alapján a régi kerettanterv szerinti könyvek jogosan kerültek fel a jegyzékre, és semmi sem tiltja jelenleg ezek választását sem. Más könyvek különben sincsenek még. Az érintett évfolyamokon szeptemberben érvénybe lépő új kerettantervek szerinti könyvek engedélyeztetése még nem zárult le, ezek tehát még nem választhatóak. Az iskolák pedagógiai programjait különben is csak március végére kell módosítani, azokban pedig jelenleg a régi kerettantervek szerepelnek. A pedagógiai programok módosításának elfogadásáig, hatályba lépéséig nincs is jogalap új kerettanterven alapuló könyvek iskolai rendeléséhez.

 A törvénysértő helyzetet látszólag az Oktatási Hivatal idézte elő, ugyanis e Hivatal feladata lett volna a tankönyvrendelés lebonyolítása. Viszont, ha teszi a dolgát az érvényes jogszabályoknak megfelelően, akkor teljes káosz alakul ki.

Úgy tűnik, így is …

Hoffmann Rózsát megkövezni nem kell. Ha következetes, a politikai etika szabályai szerint kívánna eljárni, lemond. Jó, az is elég lenne, ha felajánlaná lemondását. De, ha semmi más nem jut eszébe, legalább állna ki a pedagógusok elé, és ismerje be, hibáztak.

Nem fogja. Nem olyan fából faragták. Különös anyagból van. Karrierista kommunistába oltott hívő (?) kereszténydemokrata. Ő kell Orbánnak. Lelke rajta.

Csak nem rajtunk csattana ez az ostor is!

Kiegészítés 2013. március 2-án

2013. február 28-i dátummal megjelent a Magyar Közlöny, ami tartalmazza a tankönyves rendeletet. Elvileg tehát rendben van a szabályozás, már ami a megjelenési határidőt illeti.

Van azért szépséghibája a dolognak.

A rendelet február 28-i keltezésű, de csak március 5-én lép hatályba. A törvénysértés tehát létrejött. Igaz, március 5-én helyreáll a törvényes rend.

Van azonban további bibi is.

A rendelet sem a minisztérium honlapján, sem az Oktatási Hivatal honlapján nem volt megtalálható. Szakember az ügyfélkapus jogszabálykeresőben sem jutott a rendelet nyomára. A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete nem kapott értesítést a jogszabályról …

Még egy apróság …

A rendelet a tankönyvforgalmazó monopólium árrését a korábbi tankönyves cégek 10-12%-os árréséről 20%-ra emeli fel. Ez becslések szerint 1-1,5 milliárd forint többletbevételt jelent. A cég viszont nonprofit. Ez azt jelenti, hogy a bevételéből a költségein felüli részt vissza kell osztania tanulólétszám arányosan az iskoláknak. Ez a pénz a forrása az iskolai könyvtárak fejlesztésének. Azaz a könytárfejlesztést a tankönyvkiadók finanszírozzák…

---

[1] Lásd: http://nol.hu/belfold/hoffmann_rozsa__ha_csuszas_lesz__megvesszozhetnek