2013. március 5., kedd


Bolondok háza

Matolcsy György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
A politikai intézményrendszer fékeinek és ellensúlyainak kiiktatása után oda az utolsó független intézmény is. A jogállamiság minden fontos és kevésbé fontos garanciális intézményének élén Orbán-vazallus biztosítja a nemzeti együttműködést. E személyi döntéssel Magyarország megszűnt európai értelemben vett demokratikus jogállam lenni. Orbán szétporlasztotta az 1989/90-es rendszerváltók, köztük a saját maga, és társai, a Fidesz által létrehozott többpárti parlamenti demokráciát. Ez az ő történelmi tette. Nem a 2010-es választással kezdte e „művét” felépíteni, és az még nincs is teljesen kész. Akkor kezdődött a folyamat, amikor kérlelhetetlen liberálisból egyszer csak jobboldali konzervatív lett. Szakemberek hada elemezte és fogja még elemezni ezt a rendkívül sok szálon alakult történetet. De a lényeg az, hogy egy jól-rosszul működő parlamentáris demokráciát Orbánnak sikerült a demokrácia eszközeivel átalakítania kvázi-diktatúrává. Fanyalognak még a széplelkek, hogy nem is, mert még ez is, meg az is, lám azt mutatja, hogy  … Ahogy egykoron a weimari Németországban.

Nem.

Ahol a gránit szilárdságú alkotmányba egyetlen szempont, Orbán hatalma megtartása érdekében karcolnak bele bármit, ahol minden lényeges és kevésbé lényeges döntés egyetlen emberen - Orbánon - múlik, ahol a szakmapolitikai és személyi ügyek intézésének egyetlen szempontja van, erősíti-e, biztosítja-e hosszú távon is Orbán hatalmát, ahol a legkisebb településig bezárólag az az emberek megítélésének mércéje, hogy támogatja-e az orbáni szép új világ kiépítését, vagy sem, ahol az egyetemistákra, mert Orbánhoz képest másként gondolkodnak, a beszari hatalom nyomozókat küld, ahogy tette annak idején a porladó diktatúra az alakuló Fidesszel, ott vége a demokráciának. Még csiszolni kell a „művön” egy kicsit. A választási rendszer még nem az igazi, az alkotmánybírók elkaszálták az Orbán választási győzelmét biztosítani hivatott mechanizmust. Úgy kell az alkotmánybíróknak, most ők is megkapják a magukét. Szórakozhatnak a szép jogelveikkel napestig anélkül, hogy megzavarnák a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Még van ezen túl is egy-két apróság, de a kétharmad áll, mint a cövek, a mameluk-had mindent és mindennek az ellenkezőjét is képes megszavazni, ha azt Orbán akarja.

Nem ez a legnagyobb baj.

A legnagyobb baj az, hogy Orbán és vazallusai a valóságot hamisítják meg, és bennünket is e hamis világba kényszerítenek. Orbán a feketéről akarja velünk elhitetni, hogy az fehér, és, ha mégis fehéret mondunk, akkor azt mondja, mi látjuk rosszul a világot. Végtelenségig lehetne sorolni a példákat, a nyugdíjpénzektől az adók emelésén át a tandíjig, és tovább. Ő turulmadaras tündérvilágot teremt, ahol minden rózsaszín, pardon, minden piros-fehér-zöld, ahol mindenkinek felhőtlenül boldognak kell lennie, s, ha nem az, akkor arról csak maga tehet, minden, amit ő tesz, az sikeres, és, ha tények ezt nem igazolják, a tényeket kell a sikerekhez igazítani, minden, amihez csak hozzá nyúl, arannyá változik, mindenki más csak az ő követője lehet, aki hozzá képest másként gondolkodik az kóceráj-politikus, az igazi történelem is vele kezdődött. Ami ő előtte volt, az csak történelmi előjáték … ahogy már ez a diktátorok esetében lenni szokott. Következetes valósághamisítása arra a feltételezésre épül, hogy mi mindannyian értelmi fejlődésünkben visszamaradottak vagyunk, és, ha sokszor mondja a feketére, hogy az fehér, elbizonytalanodunk saját józanságunkban. Hülyének néz bennünket, úgy is intéz minden ügyet, ahogy a kiszolgáltatott embereket verik át a lelkiismeretlen gazemberek, neki mindannyian lúzerek vagyunk, akikről ő rezsicsökkentéssel gondoskodik ... Talpnyalók hada segíti ebben, a nép-nemzeti átverésben, ahogy ez már diktatúrákban lenni szokott. Lassan mi, a normális emberek, akik a világot színesnek látjuk, képesek vagyunk a színek árnyalatait is megkülönböztetni, mi több, teszünk is azért, hogy a világ színes maradjon, még színesebb legyen, eljutunk oda, hogy nem azt mondjuk, ezek megbolondultak, hanem attól kezdünk félni, mi vagyunk a bolondok.
Szép lassan az egész ország egy nagy bolondok házává válik.

Matolcsy György lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Mi jön még?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése