Ilyen nincs
…
és mégis van. (copyright Török László)
Áder
aláírta. Azt mondja, alkotmányos kötelessége volt aláírni. Nem az alkotmányos
rend védelme, a demokrácia intézményrendszerének a megvédése a kötelessége. Ha
egy alkotmánymódosítást elé tesznek, azt neki kötelessége aláírni.
Rendben.
Holnap a parlamenti többség beszavazza az alaptörvénybe, hogy Orbán Viktor
Magyarország örökös miniszterelnöke, a 2010-ben megválasztott parlament
Fideszes képviselőinek a mandátuma is örökös, viszont az MSZP-seké és a
gyurcsányistáké 2014-ben lejár természetesen, és nem választanak helyettünk
senkit, ez is része a takarékossági programnak, amit a nép akar, az LMP-sek és
a Vona-gyerek pojácái maradnak, kell a fügefalevél, az egészet szépen beleírják
a gránitba, majd Laci átküldi Janónak, „te haver, ahogy a múltkor olyan szépen,
méltóságteljesen csináltad, úgy kellene ezt most is tenned, mert te egy
aláíró-automata vagy, nem mérlegelsz semmit, ez egy alkotmánymódosítás, és hogy
neked is jó legyen, azt is belekarcoljuk a gránitba, hogy te is örökös államfő
leszel, elvégre olyan hetyke bajuszod van, jól mutatsz a fényképeken, és veled
nem égünk, te nem plagizáltad a doktoridat, mint szegény Pali.”
Mit
tesz Áder János?
„Egyértelmű
alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem.
Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és
függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem."
Világos beszéd. Aláírja.
Bármit aláír, következik e szavakból, amit alkotmánymódosításként
elé tesznek.
Nem, az nem lehet, hogy Orbán örökös miniszterelnök legyen,
ilyen nincs, ilyen alkotmánymódosítást nem lehet beterjeszteni az országgyűlésnek.
Ezt az EU sem hagyja, meg az Egyesült Államok
sem …
Miért? Emberek öreg napjaira félre tett pénzét el lehetett
kobozni?
Miért? Törvénnyel felül lehetett írni bírósági ítéletet?
Miért? Lehetett visszamenőleges hatályú törvényeket
beterjeszteni és megszavazni?
Miért? Nyugdíjba vonult emberek nyugdíját meg lehet
szüntetni?
Miért? A felsőoktatásban a tanulás feltételeként befizetendő
tandíjra lehet azt mondani, hogy az nincs?
Miért? Az alkotmánybíráskodást – lényegét tekintve – meg
lehet szüntetni?
Miért? A demokrácia eszközrendszerével a demokratikus
jogállamot meg lehet szüntetni?
Minden kérdésre az volt a tudós politológusok válasza, hogy
nem, nem lehet, ilyen nincs, ilyet Európa közepén, egy demokratikusnak mondott
országban nem lehet megtenni.
Lehet. Mindent. Látjuk. Akarat kell, és az van – ez a lényeg
a többi csak technika. Hivatkozás van, szavazógép van, aláíró-automata van, minden
kerek. Mi a gond? Már az is baj, ha egy nép választott képviselőin keresztül,
törvényes keretek között gyakorolja a hatalmat? Ez a demokrácia, kérem. Az
unortodox demokrácia.
Ilyen nincs. És mégis van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése